nlc.hu
Magyarország kúl
Mennyire boldogok ma a magyarok? Itt a térkép!

Mennyire boldogok ma a magyarok? Itt a térkép!

Idén is elkészült Magyarország boldogságtérképe, amelyből kiderül, melyik városunkban érzik a legjobban magukat az emberek. És azt is megvallottuk, hogy vagyunk mostanság.

A World Happiness Report éves jelentései szerint annak ellenére, hogy hazánk továbbra sem a legkedvezőbb helyet foglalja el a világ országait a lakosok boldogságszintje alapján rangsoroló listán, a trend azt mutatja, hogy évről évre emelkedik a mért boldogság szintje Magyarországon. A 2018-ban kiadott jelentés szerint Magyarország már a 69. helyet foglalja el a 156 országot rangsoroló listán, ahol 2012-ben még a 110., 2013-ban a 104., 2016-ban a 91., 2017-ben pedig a 75. helyen állt.

Magyarország megyéinek boldogságtérképe 2018-ban(forrás: ELTE PPK, Jobb Veled a Világ Alapítvány)

Magyarországon az ELTE PPK Pozitív Pszichológiai Kutatócsoportja prof. Oláh Attila irányításával a Bagdi Bella vezette Jobb Veled a Világ Alapítvánnyal együttműködve először 2016-ban rajzolta meg Magyarország boldogságtérképét. A térképről leolvasható, hogy mely régiókban és megyékben milyen mértékben tartják boldognak magukat az emberek.

Vizsgálati módszer

A vizsgálatban 17–88 éves férfiak és nők vettek részt, a felmérés kiterjedt az élettel való elégedettség, az érzelmi, a pszichológiai, a szociális és spirituális jóllét és a mentális egészség szintjének a megállapítására is. A kutatócsoport részben a boldogságszint évenkénti alakulásának a monitorozására, részben a megállapított összefüggések érvényességének ellenőrzésére ugyanazt a tesztüteget alkalmazva 2018-ban is elkészítette Magyarország boldogságtérképét 7506 főtől származó adatok felhasználásával.

A főbb eredményeket összegezve megállapítható, hogy a World Happiness Reportban (2018) közöltekkel megegyezően a hazai vizsgálat szerint is a 2018-ban megkérdezettek minden régióban szignifikánsan boldogabbnak mondják magukat mint a 2017-es mintában szereplők. A boldogságszint emelkedése a Nyugat-Dunántúlon és a Dél-Alföldön a legmarkánsabb, Közép-Magyarországon a legkisebb mértékű. Szignifikáns a boldogságszint-emelkedés Békés megyében.

A nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbak

A 2018-as vizsgálat is megerősítette, hogy a nők minden régióban és minden korcsoportban boldogabbnak vallják magukat. A nők a mentális egészség és a pszichológiai immunitás terén is jobban állnak, mint a férfiak.

Mi jellemzi a legboldogabb magyarokat?

Megerősítette az idei felmérés azt is, hogy akik gazdagnak vagy jómódúnak vallják magukat, azok szignifikánsan boldogabbak, és ugyancsak szignifikánsan boldogabbak a több gyermeket nevelők, az iskolázottabbak és a házasságban vagy kapcsolatban élők. A legboldogabbnak a 4 vagy annál több gyermeket nevelő férfiak és nők vallják magukat. Változatlanul a 36–50 évesek korcsoportjába tartozó férfiak és nők boldogságszintje a legmagasabb.

Az iskolai végzettség fokozata szignifikáns együtt járást mutat a boldogság, a megküzdőképesség, a boldogságteremtés, a mentális egészség és az élettel való elégedettség szintjével, legboldogabbnak a diplomával rendelkezők mondják magukat.

Kistelepülésen jobb

Megerősítést nyert az is, hogy a kistelepüléseken élők szignifikánsan boldogabbak, mint a városiak, és a Budapesten élők boldogságszintje a magyar lakossági átlag alatt van, ez a megállapítás az eredmények alapján igaz a mentális egészség és a pszichológiai immunitás vonatkozásában is.

Magyarország boldogságtérképe minimális átrendeződést mutat. Változatlanul Észak-Magyarországon a legkevésbé boldogok az emberek, és a Nyugat Dunántúlon lakók vallják magukat a legboldogabbnak. A megyeszékhelyek közül a Szombathelyen élők a legboldogabbak. A Közép-Magyarország területén élők boldogságszintje ugyanakkor a magyar lakossági átlag alá került.  A megyék szintjén jelentkező változás, hogy Békés megye bekerült a legboldogabb megyék közé. A boldogság a Dunántúlon továbbra is szignifikánsabb, a nagyvárosok rangsorát e tekintetben is Győr vezeti.

Nógrád megye változatlanul a legkevésbé boldog, és Salgótarján is a megyeszékhelyek rangsorának az utolsó helyét foglalja el. A friss adatok alapján a budapesti lakosok boldogságának, mentális egészségének és pszichológiai immunitásának a szintje alacsonyabb Magyarország nagyvárosban élő lakosainak átlagos szintjénél.

Első helyen a karrier

A teljes mintára kiterjedően elemezve a boldogságszintet (globális jóllét) meghatározó tényezőket az eredményekből az a következtetés vonható le, hogy a mért változók közül a pozitív orientáció, a megküzdési kapacitás, az anyagi helyzet és a pozitív állapotok megteremtésének és fenntartásának képessége járul hozzá szignifikánsan az egyes egyének boldogságához. Magyarország felnőtt lakosainak boldogságháztartása a vizsgálatot kiegészítő felmérés szerint első helyen a szakmai karrierhez kapcsolódó sikerek, a családdal töltött idő, a nyaralás és utazás, a gyermekekkel való foglalkozás, a szerelmet hozó új kapcsolatok, a barátokkal töltött idő, a vásárlás és ajándékozás, valamint az önfejlesztő és sporttevékenységek során szerzett élményekből töltődik fel.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top