nlc.hu
Magyarország kúl
Még mindig luxusnak számít balatoni nyaralót venni

Még mindig luxusnak számít balatoni nyaralót venni

Bár a drágulás üteme lelassult, még mindig 61 ezer forinttal drágább egy négyzetméter a Balatonnál, mint két éve. De olyan település is van, ahol csökkentek az árak!

Strandolók a Balaton déli partján, a Balatonlellén kialakított homokos strandon

A hétvégi házak drágulásának üteme az utóbbi időben lelassult, régiónként ugyanakkor hatalmas – akár 37 millió forintos – különbségek is lehetnek a vételárban – írja az Otthontérkép Csoport elemzésére hivatkozva a Népszava.hu.

Most nagyjából 61 ezer forinttal kínálják drágábban a nyaralók négyzetméterét, mint két évvel korábban. Átlagosan 276 ezer forintos négyzetméterárral kell számolni. Az igazi árrobbanás már tavaly lezajlott a nyaralópiacon, a Balaton környékén 11 százalékkal, a Velencei-tónál pedig 13 százalékkal nőttek az árak. Érdekes, hogy Balatonfüreden viszont majdnem 6 százalékkal csökkentek az árak: ennek hátterében valószínűleg a vizes vb hatásának lecsengése áll. Ezzel együtt még mindig a Balaton és a Velencei-tó környéke a legdrágább térség, ezen belül is Siófokon kínálják a legmagasabb áron a nyaralókat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top