nlc.hu
Magyarország kúl
Már havi 1 milliót keres egy szakács a Balatonnál

Már havi 1 milliót keres egy szakács a Balatonnál

Egyes felmérések szerint a cégek nyolcvan százalékánál nincs elég ember. Már a papírt sem nézik, csak a tapasztalat számít.

Fotó: Thinkstock

A balatoni éttermek, boltok, cukrászdák, fagylaltozók egy része már a május elsejei hosszú hétvégén kinyitott, a többiek számára pedig a pünkösddel kezdődött a szezon. De munkaerőből idén is hiány van – írja a Népszava.hu.

Kinyitottunk, mert most már muszáj, de fogalmunk sincs, hogyan visszük így végig a nyarat.

Pultos, felszolgáló, szakács, leszedő és takarító is kevés van és nincs jelentkező az álláshirdetésekre. Egyes felmérések szerint a tóparti kereskedelmi és vendéglátóhelyek nyolcvan százaléka munkaerőgondokkal küszködik.

Így a nagyobb éttermek havi 800 ezer-1,2 millió forintot kínálnak internetes hirdetéseikben egy szakácsnak egy hónapra – plusz szállást és ellátást –, a szakképzett pincérek pedig 500-700 ezer forinttal kalkulálhatnak jobb helyeken. Sőt, a legtöbb helyen már a papírt sem kérik, csak a tapasztalatot nézik: Balatonfüreden akad egység, ahol kétezer forintot kap óránként egy több szezonban bizonyított pultos.

További részletek a Népszava.hu-n.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top