Siófok már a 19. század végén kedvelt üdülőhelye volt a budapesti polgárságnak. Az első strandokat üzemeltető Siófok Balatonfürdő Rt. 1891 áprilisában alakult, célja az volt, hogy a part menti bozótos, vizes, mocsaras területek feltöltésével igazi strandokat létesítsen a déli part legjelentősebb városának környékén. Ekkoriban kezdődött a nagyobb Balaton-parti szállodák építése is, az első hotelek a Sió, a Hullám és a Központi Szálló voltak.
1900-ban már ezerötszázas befogadóképességű lóversenypálya épült a városban. Pezsgett az úszó- és teniszélet, a rendszeresen megrendezett Balaton-átúszások befutóját is rendre itt tartották. Siófok a budapesti értelmiségiek és művészek kedvenc nyaralóhelyévé vált, többek között Karinthy Frigyes, Krúdy Gyula, ifj. Latabár Árpád és Kabos Gyula is rendszeresen látogatta az Aranypart környékét.
Büfésor a siófoki vasútállomásnál 1957 nyarán (Fotó: Fortepan)
1919 augusztusában a város a nagypolitika középpontjába került, a Tanácsköztársaság leverésére készülő Horthy Miklós ugyanis itt ütötte fel főhadiszállását. A második világháború végén a települést komoly károk érték, az elhúzódó harcok nemcsak a nyaralókban, hanem a szállodaépületekben, a parti építményekben és az ott horgonyzó hajókban is kárt tettek.
1947-ben, nem sokkal a háború befejezése után épült meg a Sió-csatorna, amely rendkívüli lendületet adott Siófok fejlődésének. A településen 1958-ban, alig egy évvel a Fortepanon talált képünk készítése után indult be igazán az idegenforgalom fejlesztése. Újra megjelentek a külföldi vendégek; a part építészeti képét meghatározó szállodasor építése 1962-ben kezdődött. Siófok néhány évvel később, 1968 december 31-én nyerte el a városi rangot.
