Chripkó Lili a háromszázezer lépéses Balaton Camino alatt, a tó legkülönbözőbb pontjain lőtte össze ezeket a pofonegyszerű, minimalista, a maguk módján mégis lenyűgöző képeket, elkapva a felpörgő szezon előtti utolsó pillanatot, amikor a nyár már fél lábbal a tóban, ember viszont még alig. Ezt kaptuk a képek mellé:
Azért szeretjük a Balatont, mert a miénk. Mint Pelikán elvtárs új magyar narancsa, ami kicsit sárga, kicsit savanyú, úgy a Balaton is kicsit szocreál, kicsit szürreál, de a miénk. Sehol nem tudnak az apukák gumimatraccal a fejükön, slattyogós papucsban a zebrán úgy átvonulni, mint itt. Aztán ki ne érezné az orrában a vonat szagát, feneke alatt pedig az üléssel a testet lágyan egyesítő verejték melegét, mint aki mondjuk Aszófőre tart? Zajlanak ugyan a parton nagyszabású építkezések, kitermelések, elszámolások, meggazdagodások, fesztiválozások, oligarchává válások, egy utcával följebb azonban a helyzet változatlan. Még szezon előtt megnéztük, most megmutatjuk.
Télen is jártunk ott, az igazi, nagybetűs semmiben – ha úgy tetszik, ez itt az akkori összeállítás párja.