Magyarország kúl

Visszakaphatják otthonaikat a devizahitelesek

Óriási segítséget nyújthat egy új törvényjavaslat.

A bérleti díjat rendszeresen megfizető bérlők kedvező feltételek mellett ismét tulajdonosaivá válhatnak korábbi ingatlanjaiknak egy kedden benyújtott törvényjavaslat értelmében – közölte Bártfai-Mager Andrea, a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter az MTI-vel kedden.

A NET Zrt.-t a devizahiteleseket segítő intézkedéssorozat, az Otthonvédelmi akcióterv alapján hozta létre a kormány 2011-ben. A programban az állam megvásárolta a hiteladósok, köztük számos gyermekes család ingatlanát, és biztosítja számukra évek óta a bérlés lehetőségét. A programnak köszönhetően 36 ezer otthont tudtak megvédeni, és mintegy 154 ezer ember menekült meg úgy a többmilliós hiteltartozástól, hogy továbbra is az otthonában maradhatott. A bérlők többségének helyzete az elmúlt években stabilizálódott, most pedig újra tulajdonosaivá válhatnak otthonaiknak, a törvényjavaslat alapján ugyanis a kormány rendkívül kedvező visszavásárlási feltételeket teremtene.

A tájékoztatás szerint a javaslat elfogadása esetén a kormány felajánlaná az egyösszegű visszavásárlást, melynek során a vételárat csökkentené a bérlő által korábban megfizetett bérleti díjak összege, kamatot nem számítana fel az állam, és további százalékos mértékű kedvezmény igénybevételére is lehetőség nyílna a bérlő igénye esetén. A kedvezményes ajánlattal a bérlők közeli hozzátartozói is élhetnének, így visszakaphatják ingatlanjaikat a korábbi tulajdonosok.

A tervezet szerint azoknak a bérlőknek, akik nem tudnak élni az egyösszegű visszavásárlás lehetőségével, a kormány hosszú távú részletfizetést tud felajánlani. A nehéz anyagi helyzetben lévők számára továbbra is biztosított a jelenlegi konstrukció: bérleti díj megfizetése mellett továbbra is bérlők maradhatnak.

A közlemény szerint a kormány további jelentős terhet kíván levenni az emberek válláról azzal, hogy a tulajdonszerzéskor felmerülő anyagi és eljárási kötelezettségeket az állam viseli.

Ha a törvényt elfogadja a parlament, akkor a NET Zrt. hivatalosan is értesíti az érintetteket a lehetőségről, és a lakás egyösszegű visszavásárlásáról szóló szerződést a tervek szerint 2019 végéig megkötik azokkal, akik szeretnének élni ezzel a lehetőséggel.

A nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter által kidolgozott, nemzetközileg is egyedülálló intézkedés lehetővé tenné, hogy a kormány otthonteremetési céljaival összhangban a NET-programban részt vevő, korábban nehéz helyzetbe került devizahitelesek végérvényesen visszakaphassák a bankok által elvett otthonukat – olvasható a közleményben.

Thinkstock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top