Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
Magyarország kúl

Akik pengeélen táncoltak, avagy a Kádár-korszak humoristái: Peterdi Pál

Új sorozatunkban azokat a hivatásos népnevettetőket idézzük fel, akik a Kádár-korszakban sokat tettek azért, hogy a szigorú cenzúra ellenére összekacsinthassanak az államhatalom háta mögött a kisemberekkel, és mosolyra húzódhasson a szájuk. Mert a humor komoly fegyver volt a túlélésért, a talpon maradásért folytatott napi küzdelemben, és egy-egy jóízű nevetés – ha nem is kárpótolt a sorozatos megaláztatásokért – némi elégtételt bizony jelentett…

Peterdi Pál (1925-2000) Pohlencz Pál néven látta meg a napvilágot, előbb úszóként és vízilabdázóként, később edzőként (úszás, vízilabda, öttusa) dolgozott. Őszintén hitte és vallotta, hogy:

„Bosszantó látni a verejtékcseppeket, a túlzottan kidagadó ereket. A teljesítményhez vezető út – magánügy.”

Nagyon szeretett teniszezni és futni, a kocogás népszerűsítésében is komoly érdemei voltak, a szlogen is nevéhez fűződik: „A láb mindig kéznél van!” Sportújságíróként a legkedveltebb lapoknak dolgozott, a Képes Sport, a Népsport és a Labdarúgás munkatársa volt, humoristaként pedig a szatirikus hetilapként ismert Lúdas Matyi és a Füles rejtvényújság állandó szerzőjeként tartották számon. „Nincs olyan illúzióm, hogy a megváltoztatás eszköze lehet a sajtó. De azt azért hosszútávfutó tollpörgetőként is hiszem, hogy a megmutatás és ráeszméltetés eszköze lehet.”

Rovatgyakorlatok

Gyakran szerepelt a televízióban, és humoreszkeket, karcolatokat írt a Rádiókabarénak is. Először a Lúdas Matyiban jelentkezett állandó rovatával, a Tücsök és bogárral, ami gyorsan a közönség kedvencévé vált. Az olvasók által lefotózott hibás, mulatságosan elírt vagy megfogalmazott, az írott sajtóban megjelenő furcsaságokhoz fűzött humoros vagy éppen ironikus kommentárokat a maga megismételhetetlenül egyedi módján.

„Attól, hogy templomba jársz, még nem leszel keresztény, mint ahogy attól sem lesz autód, hogy lemész a garázsba.”

Később ez a rovata kelt életre a Szeszélyes évszakok adásaiban a nézők legnagyobb örömére. Volt valami közvetlenség, keresetlenség benne, ahogy ikonikussá vált garbójában, jellegzetes szemüvegében üldögélt Antal Imre társaságában, és kedélyesen, derűsen csevegett, adomázott és mesélt. Jellegzetes orgánumát az egész ország jól ismerte.

„Akinek humora van, az mindent tud, akinek humora nincs, az mindenre képes.”

Rengeteget írt, főként sport témájú könyveket (Tizenegyes! Ez történt Mexikóban, Jégkorong, Ússzál velem! Gyarmati sors, avagy egy balkéz története), képregényt és sporttörténelmi arcképcsarnokot, sportviccek gyűjteményét vagy éppen olimpiai ABC-t. Az állam vezető káderei közül is sokan kedvelték, kitüntetésekkel halmozták el (Karinthy-gyűrű, Rózsa Ferenc-díj, Aranytoll-díj, Erzsébet-díj, Ezüstgerely életműdíj). Sokat emlegetett szállóigéje:

„A nagy számok törvénye szerint mindig vannak kivételek.”

Nagyon sokat utazott, kényelmesen, jól élt, nem panaszkodhatott. Feleségéhez ragaszkodó szeretet fűzte, szerette volna, ha minden útjára elkísérheti, hiszen háztartásbeliként erre lett volna elegendő ideje. Azonban a rendszerváltás előtti évtizedekben a nyugati államokba csak három évente utazhattak a magyar állampolgárok nem hivatalos ügyben, emiatt korlátozták Peterdi feleségének utazási lehetőségeit is. Emiatt volt könnyű dolga a népszerű újságírót és humoristát beszervező állambiztonsági tisztnek.

„A pofátlanságnak vannak olyan magas fokai, amiért nem jár büntetés, csak csodálat.”

1965-ben Pálmai néven vették titkos állományba az új ügynököt, akinek új szerepköréről a legközelebbi barátainak, ismerőseinek sem volt tudomása, és meglepődve értesültek róla, amikor napvilágra került a beszervezés története.

Kizárólag külföldi újságírókról jelentett, és bár nem zsarolták vagy kényszerítették, hanem saját akaratából vált ügynökké, bizonyára nem volt egyszerű helyzetben.

Hosszú, súlyos betegség után hunyt el.

Peterdi Pál: Miatyánk 

Mi atyánk, vagy a mennyekben?
Mert mondják így is, mondják úgy is.
Egy időben azt tanították: Isten az egész világ ura és a mi mennyei atyánk,
és én mondtam: Hiszek egy Istenben! Aztán más időben, mást tanítottak.
De én most mégis hozzád fordulok Uram. Fedetlen fővel és pucér lélekkel,
mert bajban vagyok és, … és Uram én félek.
Itt azt mondják Te hat nap alatt teremtetted a világot, ott azt mondják,
hogy úgy is néz ki. De ebben azért nincs igazuk, mert akár így, akár úgy,
azért ez a világ ez ki van találva!

Az első napon mondád: Legyen világosság!
És lőn világosság.
És a hatodik napon mondád: Legyen Ember!
És lőn ember.
És az a mi nagy szerencsénk, hogy akkor még nem találták ki az ötnapos
munkahetet.
Megalkottad az embert, egy nap alatt, hiába mondják, hogy olyan is, azért
ez nem csekélység. És ezt az Embert most Uram, el akarják pusztítani. Nem a
világot, nem a fényt, nem a vizet, a fát, a napot, … csak az Embert. De
mit ér a világ, a fény, a víz, a fa, mit ér a nap, ha nincs hozzá Ember.
Uram, itt valami hallatlan disznóság folyik, itt visszaélnek a Te neveddel,
itt Istent játszik néhány szélhámos. A Te tudtod és a Mi beleegyezésünk
nélkül. Hiszen Tiéd az ország, a hatalom, és a dicsőség…
Uram, én félek.

Mi lesz velünk? Mi lesz velem és mi lesz veled? Mert azért – bocsáss meg –
ebben a „buliban” valamennyien együtt vagyunk. Ha nincs beosztott akkor
nincs főnök, ha nincs tanítvány nincs mester, ha nincs Ember nincs Isten.

Uram, én félek.

Mond, nem tudnál valamit csinálni? Mert Te nem a rombolás Istene vagy,
hiszen mondottad: „Bontsátok le a templomot, és én harmadnapra fölépítem
azt.” Na jó, hát ez mondjuk így, egy kicsit túlzás. Három nap alatt az
osztrákok sem építenek fel egy hotelt. De Uram ne engedd, hogy elbontsák!
Mert hiába marad meg a templom, ha nincs aki imádkozzék. Hiába a bor, ha
nincs ki megigya. Hiába a mező, ha nincs aki megművelje. És nem azért
alkottál Te embert csókból és sárból, könnyből és napsugárból, hogy ne
maradjon más belőle, csak egy árnyék a bunker falán.
Uram, én félek.

Nézd: marokra fogom a szívemet és felemelem Hozzád.
A dolgok megmaradnak, de … nekem nincs már vágyam a dolgok iránt.

Nézd: én már nem a volánt akarom megfogni, csak az édesanyám kezét.
Én már nem akarok térbe vetített televíziót, csak az unokáimat szeretném.
És olyan sok ez Uram?

Ki segíthetne ha nem Te, aki élsz, és uralkodol – míg van ki felett…
Szóval remélem, hogy most, és mindörökké, Ámen.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top