Bemutatjuk Vay Sándort, aki grófnőként született, aztán meggondolta magát

Férfias frizurájú, csupasz arcú úriember volt, aki vastag szivarokat szívott, sétapálcát forgatott, gavalléros nyakkendőket viselt, és olyan férfias mozdulatai voltak, hogy tán a Mark Twain-regénybeli asszonyság előtt sem árulta volna el magát, aki tudvalevőleg olyan formán állapította meg a látogatói nemét, hogy pamutgombolyagot nyomott az ölükbe.

– írta Krúdy Gyula Vay Sándorról. A XX. század egyik legnagyobb magyar íróját megragadta a Vay-sztori. Krúdyt elsősorban a romantikus és az irodalmilag izgalmas figura érdekelte: elragadtatott és részletes beszámolókat adott külsejéről és „kalandregényeiről”.  Na de ki volt az a Vay Sándor? Vagy akkor Vay Sarolta? 

Sándor, Saroltám

Vay Sarolta 1859-ben látta meg a napvilágot Dabason. Nagy múltú, arisztokrata család lánya volt. Apja József főherceg koronaőreként végezte a mindennapi teendőit. Gyerekkorában Sarolta a család alkalmazásában álló nevelőtől kiválóan megtanult vívni, lovagolni, ezért is illeszkedhetett be könnyen később a férfiak világába. Fiatal felnőttként híres külföldi egyetemeken tanult, de eközben a grófi család fokozatosan lesüllyedt, és elvesztette vagyonát: Saroltának dolgoznia kellett. Először a saját neve alatt publikálta novelláit, verseit, majd a szépirodalomról áttért az újságírói pályára (Pesti Hírlap, Vasárnapi Újság, Új Idők, Egyetértés, Magyar Szalon, Országos Hírlap, Debreczeni Hírlap, Képes Családi Lapok), és ekkor már mint Vay Sándor írta meg a cikkeit. Emellett a D’Artagnan, Vayk, Floridor és a Celesztin álneveket is használta. 1883-ban, 24 évesen Nyíregyházán tudósítóként részt vett a tiszaeszlári vérvád tárgyalásán, erről a fentebb említett Krúdy könyvet írt.

Vay rövid ideig kávéval kereskedett Fiuméban, de a vállalkozása csődbe ment, és ő ismét visszatért az íráshoz. Az I. világháború alatt Zürichben élt – 1918. május 23-án egy luganói szanatóriumban halt meg tüdőgyulladásban. Bár remek író volt, nem övezte pályáját sem szakmai, sem anyagi elismerés. Vay többnyire történeti jellegű tárcákat írt, amelyek 18-19. századi pesti nemesi családok, a vidéki nemesi kúriák hétköznapjait örökítik meg egy férfi narrátor nosztalgikus hangján. Stílusát tekintve Eötvös Károlyhoz hasonlították.

Vay Sarolta

Sándor szerelmei – párbaj, tiltott kapcsolat

A Vay Sándor név az ő esetében nem csupán írói álnév volt, ugyanis férfiként élt, öltözködött. Állítólag már egész gyermekkorában fiúként viselkedett, köszönhetően édesapjának, aki lányát direkt fiúnak nevelte. Sarolta később megszülető öccsének, Vay Péternek viszont már szoknyát kellett hordania… (Később Péterből ismert misszionárius, apát és útikönyvszerző lett.) 

Vay Sarolta tizenkét éves korától a nagymamájánál lakott Drezdában, aki leánynevelő intézetbe adta. Ekkor történt meg az első szerelmi ügye: „13 éves korában szerelmi viszonyt kezdett egy angol lánnyal, aki előtt fiúnak vallotta magát, és a lányt elcsábította. Sarolta aztán anyjához került vissza, (akinek) bele kellett nyugodnia, hogy lányát ismét Sándornak hívják, hogy fiúruhát hordjon, és minden évben legalább egy szerelmi viszonyt inscenáljon a saját neméhez tartozó személlyel.” (Richard von Krafft-Ebing: Psychopatia Sexualis)

Ettől kezdve tudvalevő, hogy rendszeresen létesített intim kapcsolatot nőkkel. Huszonhárom éves korában Hegyesi Mari színésznőnek udvarolt Egerben. A szimpátia valószínűleg egyoldalú volt, mindenesetre Vay igazi férfihoz méltóan párbajozott Mari becsületéért egy fiatal jogász sértéseit következtében. Ezután beleszeretett Eszéki Emmába, a nyíregyházi bíró lányába, és meg is szöktette őt. A lány otthagyta a színpadot miatta, és felköltöztek Pestre.  

Hegyesi Mari színésznő (Fotó: Torjay Valter festő, művészettörténész gyűteményéből)

A szerelem három évig tartott, mígnem Sándor huszonnyolc évesen meg nem ismerkedett a Wörthi-tónál egy tanítónővel, a huszonhat éves Engelhardt Máriával. A család tilalma ellenére leveleztek, majd szerelmi viszonyba kezdtek. Az bizonyos, hogy Mária ekkor nem tudta, hogy Sándor igazából nő, hiszen arról álmodozott, hogy gyereke lesz tőle. 

Ez a kapcsolat kudarcba fulladt egy jogi procedúra miatt, amely során Sándor orvosi vizsgálatára is sor került. Az történt, hogy Vay eladósodott, így kölcsönkért egy nagyobb összeget a volt párja, Emma apjától egy kitalált ürüggyel. A pénzt nem tudta visszaadni, a csalás kiderült így a harmincéves Sándort letartóztatták. A rendőrségi eljárás során Richard von Krafft-Ebing osztrák igazságügyi orvosszakértő, pszichiáter vizsgálta meg, és erről részletesen beszámolt a Psychopathia Sexualis című művének egyik esettanulmányában. Innen származik a legtöbb információ, amit Vayról tudunk.  

Richard von Krafft-Ebing (Fotó: Imagno/Getty Images)

Legalább ihatott, utazhatott, sportolhatott

Vay teljesen beilleszkedett a férfiak közé. Gyakran részegeskedett, kedvelte a férfisportot, és igen ügyes vívó hírében állt. Megjelenése és viselkedése egyaránt az előkelő férfitól elvárt, hagyományos külsőségeket betartó férfiidentitást fejezte ki. Az akkori férfiszerephez illő életet élt, amelynek része volt a név, az öltözködés és a párbajokat, szöktetéseket, utazásokat magában foglaló életforma.

Vay Sándor leginkább a 24-30 év körüli nőket kedvelte és az orvosi tanulmányból tudjuk, hogy soha nem maszturbált, viszont kielégülést okozott számára, ha orális úton tudta kényeztetni a partnerét. Általában kóccal tömte ki a harisnyáját, így pótolta hiányzó „férfiasságát”. A férfiakkal való intim érintkezést undorítónak találta, érdeklődött minden „szép és nemes dolog iránt, csak a férfiak iránt nem”.

Rajongott a nőkért

Vay imádta a nőket, minden írásában tisztelettel ír róluk. Úgy vélte, ők azok, akik támogatják és inspirálják a férfiakat: „A világ teremtése óta az asszony alfája és omegája mindennek. […] Az örök asszonyt mindig és mindenben megtaláljuk. Társadalmi életünkben, politikánkban, a művészetben és az irodalomban – ők serkentik a férfit tettre, az ő kezükben a bukás és a siker.” 

Az Eger és Vidéke így írt Sándorról: „Csak magában nem szerette a nőt. Az asszonyiság szeretete minden másban, ami kívüle állott, annyira ment nála, hogy utóvégre szerelmes lett az asszonyokba; de mindig olyan asszonyokba, akiknek finom lelkük, üde arcuk s meleg szívük vala.”

Állítólag többre értékelte, ha van egy nőnek esze, mint ha szép, de üres a feje.

Saját bevallása szerint, mindig jelentéktelen kinézetű férfiakkal ment női társaságba, hogy nagyobb legyen az esélye a nőknél. Azt viszont kifejezetten nem szerette, ha egy nő kihívóan viselkedik, vagy mutogatja a bájait.

Centrál Kávéház: a kúltúra központja a századfordulón

A leszbikus nők férfiként boldogulhattak

Vay korában még nem létezett leszbikusság mint fogalom vagy elismert nemi identitás. Az akkori orvostudomány a „perverzió” szót használta vele kapcsolatban. Ma már sok elméleti vita folyik arról, hogyan is nevezzük az olyan nőket, mint Vay Sarolta. Az egyik meglátás szerint, minden, a saját neméhez vonzódó nő a mai leszbikusok előfutára, aki csak a „felszabadító és identitásképző diskurzus” hiányában nem tudta, hogyan nevezze magát. Tehát hívhatjuk leszbikusnak vagy transzszexuálisnak. A legbiztosabb mégis az, ha úgy határozzuk meg őt, ahogyan ő definiálta saját magát, vagyis olyan nő volt, aki azt érezte, férfi, és nők iránt érzett nemi vonzalmat.

Ne felejtsük el azt se, hogy a 19. században az a nő, aki nőkhöz vonzódott, csak úgy tudta valamiképpen vállalni ezt, és tudott valamelyest önazonos lenni, ha heteroszexuális férfiként élt. Ez nem lehetett egyszerű, viszont mégis ez volt a legkönnyebb út akkoriban. Nőként élni és nőket szeretni elképzelhetetlen lett volna.

Felhasznált irodalom:

• Borgos Anna: Vay Sarolta/Sándor 
• Török Zsuzsa: A férfiruhás írónő