Nagyanyám bigott katolikus volt, nagypapám bigott ateista, ennek köszönhetően vallásos neveltetésem meglehetősen cifrára sikerült: miközben nagymamám esti mese gyanánt a Képes Bibliát lapozta, imádkozni tanított és minden vasárnapi misére magával vitt, nagypapám azon tüsténkedett, hogy tréfát űzzön a Jóistenből, és dühös bizonyítások mentén mindennap levezesse, miért kamu ez az egész – és hogy igazát kiszínezze, olyan „szakirodalmakat” halászott elő, amiknek nyolcéves lelkem nem tudott ellenállni. Szívemnek legkedvesebb Jean Effel Ádám és Éva című kötete volt, amit még a Magvető Könyvkiadó adott ki 1956-ban; emlékszem, nem tudtam betelni Ádám, Éva, a kígyó és a Jóisten bohózatával, gyermeki agyamban a Biblia fájdalmas történetei és a francia szerző mókás illusztrációi olyan kellemes egyveleget alkottak, hogy felnőttként is megőriztem hitemet, ami inkább derűs, mint félelmetes.
