2020 sok tekintetben nehéz, kihívásokkal teli év volt, a koronavírus-járvány felforgatta a napjainkat, és többek között arra is ráirányította a figyelmet, hogy mekkora szükség lehet egymás segítségére, hiszen bármikor jöhetnek olyan élethelyzetek, amikor a mi lábunk alól szalad ki a talaj.
A pandémia nyomán ugyanis megjelent a globális, gazdasági válság is, amely szinte minden hétköznapi embert megszorongatott, és még nehezebbé tette azok számára az életet, akiknek eddig sem volt könnyű. Az ünnepek közeledtével, az ajándék vásárlások során, ha tehetjük, gondoljunk rájuk is.
Egy ajándékdoboz, ami másoknak megélhetést biztosít?
Balog Gyöngyvér és társai pontosan e célból hozott össze egy olyan társadalmi vállalkozást, amellyel közel 100 hátrányos helyzetű munkavállalónak adott munkát, megélhetést és biztonságot. Egyedülállók abban a tekintetben, hogy sokszínű módon segítenek azoknak, akiknek most igazán nagy szükségük van a támogatásra.
Az ötlet egyszerű, és hogy egy klisével éljek, nagyszerű: Gyöngyvérék úgy állítottak össze egy csomagot, az Impact Boxot, hogy annak megvásárlásával manufaktúrákat, szervezeteket, hátrányos helyzetű munkavállalókat lehet segíteni. A csomagokból befolyt összeg jelentős része visszavándorol a szervezetekhez, sőt, Gyöngyvérék a leadott megrendeléseikért előre fizetnek a kézműves vállalkozásoknak, hogy el tudjon indulni a termelés.
Ez azért lényeges, mert a szervezetek, akikkel együtt dolgoznak, és nehézséget okozhat számukra egy nagyobb tétel legyártása
– magyarázza Gyöngyvér.
Az Impact Boxnak elnevezett doboz minden termékét a munkaerőpiacon hátrányból induló csoportok, mint a fogyatékossággal élők, értelmi sérültek, hátrányos helyzetűek készítettek. Mint például Dencsházán élő mélyszegénységben élők, akiknek az egyedüli munkalehetőséget a térségben található nagy mennyiségű gomba jelenti. Az apró településen működik a Banyaerdő, ahol a helyiek a környékben fellelhető gombákból készítenek olajat, fűszersót, gombakrémeket. Gyöngyvér azt meséli, hogy az üzemben jellemzően roma, nagycsaládos nők dolgoznak, akiknek különösen fontos, hogy legyen kiszámítható, hosszú távú állásuk és megfelelő munkakörülmények. A nők nemcsak gyűjtik a gombát, hanem a feldolgozásban és a receptek kidolgozásában is részt vesznek. Az ünnepi válogatásba az általuk elkészített bevizsgált gombákból: vargányából és vadon termő csiperkéből készített gombakrém került.
A doboz megvásárlásával a Máltai Szeretetszolgálatot is segítjük, akik 1989 óta segíti a hátrányos helyzetűeket hazánkban, és ők működtetik a pátyi Befogadás Háza enyhe vagy közepes értelmi fogyatékossággal élő fiatalok otthonát, amely egyben munkalehetőséget is biztosít a számukra. A pátyi intézményben működik a Teaműhely, ahol a fiatalok mellett a környék szociális foglalkoztatottjai is besegítenek a munkába.
Gyöngyvér azt is elmagyarázza, hogy a diverzitás számukra azt is jelenti, hogy többféle területről, többféle háttérrel rendelkező céget, szervezetet választanak, van azonban egy közös nevezőjük, ez pedig a környezettudatosság, és a fenntarthatóság. Így például a csomagba egy kóser kézműves szappanmanufaktúra is bekerült, amit egy pár működtet a miskolci telephelyükön, és Geosics Regina illóolajai is, amelyek a legmagasabb minőségű, finomítatlan, tiszta olajok és virágvizek alapanyagaiból készültek. Még a csomagolást sem bízták akárkikre, hiszen a boxokat az Újpesti Önkormányzat Szociális Foglalkoztatójában dolgozók csomagolták. Gyöngyvér azt is elmondta, hogy eddig szerencsére nagy az érdeklődés a dobozok iránt, ami egyben azt is jelenti, hogy nagy az öröm a termékek készítői körében. Gyöngyvérék pedig már azon gondolkodnak, mi legyen a következő nagy projekt, amely segítségével még több embernek tudnak segíteni.
Ha még többet szeretnél megtudni az ajándékokról, itt bőven találsz még róluk információt.
Ha pedig nem ajándékvásárlással segítenél
Arra is van lehetőség, hiszen számos jótékonysági szervezet készül valamilyen akcióval az ünnepekre. Például a jó öreg MikulásGyár akciójával idén is a mélyszegénységben élő családoknak tudunk segíteni.
Az általunk összerakott ajándékcsomagokat leadhatjuk A Lurdy-házban, vagy a weboldalon feltüntetett áruházakban, de postán is feldobhatjuk azokat, ráadásul ingyen és bérmentve. Annyit kell csak tennünk, hogy ráírjuk a dobozra, hogy Mikulásgyár.
A szervezők idén arra is felhívták a figyelmet, hogy a koronavírus-járvány miatt a rászorulóknak most főként tartós élelmiszerre, tisztálkodási és fertőtlenítőszerekre van szükségük.
Szintén régi és jól működő kezdeményezés a Cipősdoboz akció, amely hátrányos helyzetű gyermekek számára szervez minden évben gyűjtést. Az összegyűjtött, dobozba rejtett ajándékokat a Baptista Szeretetszolgálat országos önkéntesei juttatják el a gyermekekhez, még az ünnepek előtt. Az adományok elsődleges céljai a gyermekotthonok, nagycsaládos szervezetek, kórházak, fogyatékkal élő gyermekek fejlesztésével foglalkozó iskolák, egyesületek, alapítványok, civil szervezetek. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy a dobozba ne tegyünk konzervet, romlandó ételt, gyümölcsöt, gyógyszert, szúró és vágó tárgyat, túlságosan viseltes ruhát, használhatatlan játékokat.
A gyűjtőpontok listáját itt találod, a több mint 150 helyszínen december 24-ig adhatod le az általad összeállított csomagot.
Ha nincs időnk csomagot összeállítani, automatán keresztül is segíthetünk a rászorulóknak. Az APPY ernyőszervezet és tizenhárom alapítvány munkájának köszönhetően Az Allee Bevásárlóközpontban kiállított automatában tizenhárom különböző jó ügyet lehet támogatni kétezer forint értékű ajándékkártya formájában, amelynek mindegyike egy-egy rászoruló gyermeknek jelent segítséget. A pandémia, pontosabban a korlátozásokra való tekintettel az automata online is elérhető, és egészen december végéig adományozhatunk rajta keresztül.
Fotó: Impact Box