nlc.hu
Meghitt percek

Révész Sándor előtt tiszteleg a Vodafone

Révész Sándor előtt tiszteleg karácsonyi kisfilmjével a Vodafone

A Vodafone idei karácsonyi kampányában a legenda előtt tiszteleg, a cég az Ajándék című dal ma is aktuális üzenetét hozza el 2022 decemberében az otthonokba. 
Vodafone karácsonyi kisfilm

Révész Sándor, a Piramis egykori frontembere, a 70-es, 80-as, 90-es évek egyik legnagyobb ikonja. Számos hazai és külföldi fellépés és turné mellett 1992-ben – egyedüli magyar zenekarként – egymást követő öt este töltötték meg a Budapest Sportcsarnokot. Az elmúlt évtizedek talán legszebb karácsonyi dala az Ajándék című szerzeményük. Szövegét mindannyian ott őrizzük a tudatalattinkban és azonnal dúdolni kezdjük, ha Révész Sándor egyedi hangján felcsendül, a „Tél volt, hó esett és jöttek az ünnepek. Gondolkodtam, mit is adhatnék Neked…” kezdetű dallam.

A magyar zene egyik legjelentősebb alakja idén márciusban sajnos kórházba került. Felesége odafigyelésének és törődésének köszönhető, hogy orvosi kezelése időben megkezdődhetett és állapota hónapról hónapra folyamatosan javul.

A Vodafone ONE kampány arra hívja fel a figyelmet, hogy a karácsonyi vásárlási lázban ne az ajándékok száma, értéke, halmozása vezessen minket, hiszen egy ajándék is elég, ha abban benne van minden törődésünk.

A távközlési cég idén karácsonykor is egy megható filmben kíván boldog ünnepeket. A film egy kisfiú és édesanyja története, amely az igazi ajándékról, az igazi törődésről szól.

„A filmben a Piramis dalának sorai tulajdonképpen a kisfiú belső gondolatai is egyben – mondta el Juhász Péter Tibor, a Vodafone márkaigazgatója. – Ezzel az örökérvényű dallal egyrészt szerettünk volna tisztelegni egy legenda előtt, aki dalaival annyi ünnepet tett már szebbé, másrészt az ünnep lényegére szerettük volna ráirányítani a figyelmet.”

„Nagy örömöt jelent, hogy a dal és annak üzenete 2022 karácsonyán újra milliókhoz juthat el. Ezekben az időkben az egymásra való odafigyelés, a törődés, az ünnep igazi megélése fontosabb, mint valaha” – mondta el Révész Sándor.

„A gyógyulásom fontos mérföldköve volt ez az együttműködés; újra abban a közegben lehettem, ami igazán fontos nekem. Rátok bízom annak elképzelését, mit jelentettek számomra a stúdiófelvételek, és mekkora örömmel éltem meg, ráadásul nem sokkal egy lezajlott Covid-fertőzés után, hogy 44 év elteltével is ugyanabban a hangnemben tehettem eleget a felkínált kihívásnak, mint annak idején.” – tette hozzá.

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top