nlc.hu
Sztárok

Révész Sándor sztrók

Sztrókja után újra énekel Révész Sándor: „Fej-fej mellett haladunk a betegséggel, legyőzöm”

A Piramis együttes énekese márciusban kapott agyvérzést, kitartásának köszönhetően azonban napról-napra erősödik. Olyannyira, hogy az énekléshez is visszatért.
Révész Sándor

Révész Sándor nem szeretné a nyilvánosság előtt élni az életét, ezért csak ritkán ad hírt magáról a közösségi oldalán. Általában a sajtómegkeresésekre sem mond igent, a Blikk újságíróival azonban most kivételt tett, és mesélt a betegségével folytatott küzdelméről, valamint arról, hogy mikor hallhatjuk újra énekelni.

Lehet, hogy neked is megütötte már a füled a Vodafone legújabb reklámja, melyben Révész Sándor hangja is felcsendül, ráadásul nem egy régi felvételről! A Kölyök becenévvel illetett énekes remek formában, a tőle megszokott erővel énekelte el újra a Piramis csodaszép, Ajándék című dalát.

„Megtiszteltetés volt a számomra, amikor ez az óriáscég megkeresett. Felvázolták az elképzeléseiket, végighallgattam őket, s azonnal igent mondtam. Hiszen nem kértek tőlem mást, mint amit mindennél jobban szeretek, vagyis, hogy énekeljek. Ráadásul egy olyan dalt, amelynek máig érvényes üzenete van, különösen közeledve a szeretet ünnepéhez” – árulta el az énekes, akit nagyon meghatott, milyen tisztelettel fordult felé mindenki a felvételek készítése közben. 

„Az élet talán leghosszabb és legnehezebb türelemjátékának vagyok a részese. De örömmel mondhatom, jól állok ebben a játékban. Sportnyelven szólva, fej fej mellett haladunk a betegséggel. Legyőzöm, túl leszek rajta, ez nem is kérdés” – mondta az életigenléséről is híres Révész Sándor, amikor a lap munkatársai a hogylétéről kérdezték

Ahogy a cikkből kiderül, egyelőre egy rövidített változat hallható a televízióban és a rádióban, ám néhány nap múlva a megújult teljes szám is felcsendül majd. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

Engedélyezem Nem kérem
A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése