Négy évvel a súlyos sztrókja után Révész Sándor az M1 Húrokon írt történelem című műsorban mesélt őszintén arról, hogyan tanulta meg elfogadni megváltozott testét, miért leli örömét a tanyasi magányban, és miért döntött úgy, hogy soha többé nem énekel a közönségnek.
Révész Sándor (Forrás: YouTube / Húrokon írt történelem)
A Generál és a Piramis egykori ikonja immár négy éve vívja élete legnagyobb „türelemjátékát”. Bár a rehabilitációban jól áll, a mindennapok továbbra is komoly fizikai kihívások elé állítják.
A jobb karomat, a jobb lábamat mozdítani nem igazán könnyű, úgyhogy ez a múlthoz képest nagyon meghatározó. De bírok vele, hála Istennek
– mondta el a műsorban, amit a Blikk szemlézett. Az énekes, aki jelenleg egy apró, mindössze két tucat lakost számláló faluban él. Az otthon biztonságából kilépve botot használ, ám ez nem gátolja meg abban, hogy beutazza a világot. A humorát és az életigenlését a legnehezebb helyzetekben is megőrzi, még akkor is, ha a modern technika néha kifog rajta:
A legnagyobb kihívás az, hogy a luxusszállodák fürdőszobájában olyan eszközöket kapok a kezembe, például egy botot, amelyen aztán van mindenféle gomb.
Révész számára a legnagyobb győzelem immár nem a teltházas koncertekben, hanem a hétköznapi mozdulatok sikerében rejlik. Tudja, hogy sorstársai közül sokan segítségre szorulnak, ezért minden apró eredményt megbecsül.
Tetőtől talpig le tudok mosakodni egyedül, ami óriási bravúr. De ezt azzal a lelki nyugalommal kell megélni, ami a tanyán érlelődött meg bennem. Ezt nem lehet másképp. Van, hogy fölhív egy sztrókbeteg sorstársam, aki elpanaszolja, hogy ő is megbotlott a szőnyegben, elesett, combnyaktörése lett… A sztrókra a combnyaktörés vagy bármilyen törés maga a borzalom. A nyugalom és a békesség, ami a szívemben és az egész testemben él, most a legjobb tanácsadó ebben az állapotomban. Ezt az egészet derűsen élem meg, nyugodtan, rengeteg szellemi épüléssel, olvasással, békességben.
Bár továbbra is aktív életet él, Révész Sándor belátta, hogy a teste már nem bírná el a fellépésekkel járó megterhelést. „A zene már nincs sem a fejemben, sem az álmaimban” – mondta. Fájó szívvel, de elutasította a meghívást Demjén Rózsi decemberi koncertjére is.
„December 30-án ott lehettem volna Rózsival a színpadon, meghívtak arra a koncertre fellépni. Presser Gáborral és Rózsival, akivel évekkel ezelőtt nagyon emlékezetes, szép dolgot éltünk meg. Megélhettük volna most is, de nincs tüdőkapacitásom. Nem vagyok fekvőbeteg, de egy kitartott hangnál vagy valamilyen megpróbáltatásnál köhögési roham jön rám”
– vallotta be a legenda, aki ha színpadra is áll, már csak prózában, történetekkel szórakoztatja imádott közönségét.
