Szívszorítóan vallott 10 éve elhunyt feleségéről Fenyő Miklós. A Blikknek adott interjúban elárulta, ahogy a tavalyi karácsony, úgy minden bizonnyal most december 24 is könnyek között telik majd számára. Mint mondja, a 10 évvel ezelőtt elhunyt párjával, Ágival 40 évig éltek együtt.
“Negyven évig vigyázott rám, negyven évig volt a társam, a szerelemem, a barátom, a másik felem” – mondja megtörve, hozzátéve: a szentimentálisságát pedig sokszorosan kihozza belőle a karácsony este.
“A gyerekeimmel és az unokáimmal ott ülünk a fa alatt, és a könnyeim áztatják a padlószőnyeget” – elevenítette fel elcsukló hangon.
A 76 éves énekes amúgy a december 26-27.-i Fenyő ünnepre, valamint a jövő júniusi Hungária koncertre készül gőzerővel. A zenekar pedig 28 év után új dalt (Karácsonyra rock and rollt kérek címmel) adott ki, ráadásul karácsonyit.