Öltözködjünk

Ez az őszi divat! – Három magyar tervező tolmácsolásában

A forró vénasszonyok nyara már a múlté, ideje feldobni a ruhatárad néhány melegebb holmival. Az őszi–téli trendek darabjairól azokat kérdeztük meg, akik ujjukat folyamatosan a divat ütőerén tartják. Három magyar tervező – Dévényi Dalma, Daria Kostenko és Léber Barbara – beavattak bennünket saját kollekciójuk műhelytitkaiba, és elárulták azt is, ők mit szereznek be a hűvösebb időkre.

Je Suis Belle – Dévényi Dalma

A Je Suis Belle (jelentése: szép vagyok) két tervezője, Dévényi Dalma és Kiss Tibi 2005-ben alapították a márkát. Mindketten a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végeztek 2007-ben. Legújabb kollekciójukról és az őszi–téli trendről Dalmát faggattuk, aki elmondta, hogy több fiatal tervezőhöz hasonlóan olyan módszerrel dolgoznak, amely eltér a nagy elődök szalonrendszerétől és a szárnyaikat bontogató fiatal ruhakészítők ötleteinek egydarabos megvalósításától. Évente kétszer jelennek meg egy-egy kollekcióval, amelyet a mindennapok különleges ruhái alkotnak.

Je Sius Belle - Dévényi Dalma

 

– Mi inspirálta az őszi–téli kollekciótokat?

– Minden kollekciónknak van egy mottója, ez most a „funny widow”, azaz nem víg, hanem a „vidám özvegy”. Ez amolyan ránk jellemző ellentmondás, hiszen a sötét színek ellenére, mint a fekete, a szilvakék és a fukszia, a kollekció darabjai nem komorak. A szabás vagy az anyagok miatt egyfajta önirónia és cinkos kacsintás jellemzi őket. Szeretjük a képszerű inspirációkat. A mottónk miatt előkerült Mary Poppins, Audrey Hepburn, az Addams Familyből az anya, Morticia figurája.

– Milyen anyagokat használtatok?

– Elsősorban a hordható, nem túl elegáns anyagok jellemzőek. Dzsörzét, gyapjúdzsörzét használtunk, illetve előfordulnak elegánsabbak is, mint a szatén, de azok meglepő helyeken.

Je Sius Belle - Dévényi Dalma

 

– Melyik darab a kedvenced a sajátjaitok közül?

– Én nagyon kedvelem a különlegesebb darabokat. Van most egy fekete gyapjúsapkánk, amelyet fekete fátyollal díszítettünk. Akár a mindennapokra is felvehető, de nem hétköznapi darab.

– Szerinted melyek a szezon kötelező darabjai?

– Szerintem a bő szárú nadrág abszolút befutó. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindent ezzel kell hordani, mert egy poncsó vagy egy hosszabb felső esetében maradjunk a csőnadrágnál, különben úgy nézhetünk ki, mint valami bohóc.

– Mi az, amit mindenképp beszerzel magadnak?

– Egy bő szárú nadrágra fáj a fogam, minél bővebb, annál jobb. És egy hozzá illő, fiús bokacsizmára.

Je Sius Belle - Dévényi Dalma
Je Sius Belle - Dévényi Dalma

Még több infó: Je Suis Belle »

Daria Kostenko

Daria KostenkoAz Oroszországban született tervező a Je Suis Belle két alkotójához hasonlóan 2007-ben diplomázott a MOME textiltervező szakán. Ruháira jellemzőek a népies motívumok, a művészi és teátrális elemek. Tervező létére a mai napig meg van róla győződve, hogy „nem a ruha teszi az embert, hanem az ember a ruhát. Jobban értékelem azt, ha valaki stílusos, mint divatos. Feladatom meglátni az egyén értékeit, s azokat kihangsúlyozni, illetve a hátrányokat elrejteni. S ne kövessük a divatot, hanem adjuk önmagunkat.”

– Mi jellemzi a saját őszi–téli kollekciódat?

– A magyar népművészet inspirálja jelenlegi kollekciómat, amelynek tervezése még folyamatban van, kivitelezése szintén. Tipikusan az egyéniségemhez hűen erős, élénk színvilág, nőiesség, koncepciódússág jellemzi. Meglepően „ready to wear” lesz, de semmiféleképpen nem
konfekció.

– Honnan gyűjtöd az ötleteket? Mi inspirál?

– Az ötlet csak úgy jön, s sosem lehet előre tudni, mikor kapok ihletet. Néha csak egy friss tavaszi szellőn múlik, vagy egy meleg napsugár mosolyán. Van, hogy egy film vagy egy kiállítás megtekintése után jön az ihlet. Előfordul, hogy félálomból ébredek, s leülök skiccelni, s néha csak bemegyek egy textilboltba, ahol maga a textil adja az ötletet. Ami még fontos: nem szoktam nézegetni mások munkáit az alkotói folyamat idején.

Daria Kostenko
Daria Kostenko

– Szerinted melyek a szezon kötelező darabjai?

– Nem követem a trendet, csak azt csinálom, amit érzek s szépnek tartok, ami csak úgy jön belőlem. Javaslom minden nőnek, hogy azt vegye fel, amiben jól érzi magát, hogy ne legyen erőltetett a vizuális kép. Visszatérve a trendre, azt javaslom, figyeljen oda mindenki a kiegészítőkre. Lehet valaki nagyon egyszerűen öltözve, de egy táska, sál, cipő, sapka vagy kesztyű megteszi a magáét.

– Mit fogsz mindenképp beszerezni?

– Valami méregzöldet és padlizsánlilát szeretnék, egy moherpulóver vagy szaténblúz kielégítené a vágyaimat.

Daria Kostenko
Daria Kostenko


Még több infó:
Daria Kostenko »
E-mail: info@kostenkodaria.com

Léber Barbara

Léber Barbara 1994-ben végzett az Iparművészeti Egyetem ruhatervező szakán, majd Spanyolországban az UIB egyetem ösztöndíjasaként tanult. A kreativitás mellett üzleti elképzelését is megvalósította: először tervezőtársaival létrehozott egy dizájngalériát, majd önálló szalont nyitott. Kollekcióját évről évre láthatod a hazai bemutatókon.

– Mi jellemzi az őszi–téli kollekciót?

– Szalonomban leginkább estélyi és alkalmi, báli ruhákat készítünk, ám ezen elegáns ruháknál is figyelembe kell venni a divattrend jellegzetességeit. Kedvelt őszi színeim a „földszínek”: borvörös, barna, meleg szürke, drapp, olajzöld, bordó, padlizsánszín, ám mindezek mellett szépen hatnak frissítésként a sárga, kék, smaragdzöld, élénkpiros, narancsszínek. A fekete elmaradhatatlan, mely színt változatlanul szeretem sejtelmesen felhasználni áttört csipkék, áttetsző anyagok formájában. Báli ruháknál a hatalmas „ropogós” szoknyájú, mélyen dekoltált öltözékeket kiegészítik a lágy esésű, legfinomabb sifonból készített, „görögösen” letisztult formavilágú estélyik. Kollekcióm részei a „kis feketék”, amelyek között konzervatív és extravagáns megrendelőim is megtalálják a stílusuknak megfelelőt. Legújabb kollekcióm szeptember 21-én lesz látható Washingtonban a DC Fashion Week keretében. Az itt bemutatandó darabok a Léber Barbara Couture-stílus jellegzetes összefoglalásának tekinthetők, a fent említett forma- és színvilággal. A bemutatott öltözékek között az alkalmi és estélyi ruhákon kívül ízelítőt adunk a letisztult szabású kosztüm- és kabátkollekciónkból is.

Léber Barbara
Léber Barbara

– Mi inspirálja?

– Hatások minden pillanatban érnek, hogy ezekből melyik milyen módon csapódik le bennem, nem igazán tudatosul. Bármit „alkalmazott” módon át tudok transzformálni öltözékké, de ilyet utoljára a felvételi feladat miatt készítettem. Konkrét példa tehát nincs. Leginkább a tudatalattimat hívom segítségül: leülök az asztalomhoz, és – ha nem zavarnak meg – perceken belül megindul a ceruza a kezemben. Persze intenzív tervezési időszakban sokszor az „alfa-állapotban”, elalvás előtt vagy közben jön a kép, amelyet ha nem örökítek meg azonnal, elfelejtem.

– Ön szerint melyek a szezon kötelező darabjai? És ezek közül mit szerez be mindenképp?

– Magasított talpú bokacsizmát, nagy, kézikötés-hatású, hosszú pulóvert. A saját kollekciómból Léber Barbara Couture gyapjú télikabátot, Léber Barbara Couture fűzőt, amelyet farmerhez viselek kisebb alkalmakkor. Alkalmakra a derékrészen csipkedíszítésű „kis fekete ruhát” a Léber Barbara Couture-kollekcióból. Férfias szabású nadrágkosztümöt, jó szabású szűk farmert. Magasított derekú fekete alkalmi nadrágot és egy vastag bőrövet, amely jó kabát vagy ruha derekára.

Még több infó: Léber Barbara »

Az idei szezon legjellemzőbb darabjai:

• szőrmés mellényke
• bő szárú nadrág
• hangsúlyos gallérok
• nyaklánc minden mennyiségben és több sorban
• fekete, lila, királykék és Valentino-vörös
• magas sarkú Oxford-cipő
• kárókockás anyagok
• kötött kiegészítők

Divattervező.lap.hu »
Ősz.lap.hu »
Divat.lap.hu »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése