nlc.hu
Öltözködjünk
Kim Kardashian fűzőt adott négyéves lányára, North Westre

Kim Kardashian fűzőt adott négyéves lányára, North Westre

North West alig egy hónappal a negyedik születésnapja után megkapta élete első fűzőjét.

A Kardashian-West házaspártól tulajdonképpen már megszoktuk, hogy kislányuk, North West öltöztetésekor a legkevésbé sem veszik figyelembe, hogy a gyerek hány éves. 

Bár North West még csak a múlt hónapban töltötte be a négyet, láthattuk már többek között áttetsző csipkeruhákban, kis feketében, leopárdmintás miniben, bőrszoknyában és szőrmékben is. A kislány ráadásul – Kardashian állítása szerint legalábbis – már maga is segít megtervezni a ruháit.

Hogy az alábbi képen látható szett mennyiben volt a lányka ötlete és mennyiben Kim Kardashiané vagy mondjuk egy stylisté, azt nem tudni. A kis North West mindenesetre megkapta élete első fűzőjét.

Kim Kardashian fűzőt adott négyéves lányára, North Westre
Forrás: Harper’s Bazaar

North Westet a minap az Amerikai Természetrajzi Múzeumba vitték el ebben a szettben. A fűző persze láthatólag egy “jelképes” darab, vagyis igazából nem szorít el semmit sem a kislány testén. Egy négyéves gyerekre azonban valahogy mégsem kívánkozik még ilyen ruhadarab…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top