nlc.hu
Otthon
Dolgozósaroktippek

Dolgozósaroktippek

Hosszabb-rövidebb idõre, de sokan kötünk ki a számítógép elõtt esténként vagy hétvégén. Ha nem tudsz külön dolgozószobát kialakítani, rendezz be egy kényelmes dolgozósarkot a lakás valamely pontján – segítünk, hogyan.

Monitor előtt – otthon is

A modern kor egyik hozománya, hogy dolgozni bizony már nem elég csupán az irodában. Különféle okokból, de sokunkkal előfordul, hogy otthon is a számítógép előtt kötünk ki. Vannak, akik szimplán hazaviszik a munkát, és otthonról folytatják, a szerencsésebbek eleve távmunkában dolgoznak (megkímélve magukat a forgalmi dugóktól és a nemkívánatos kollégáktól), az abszolút modern anyukák (már akik nem mennek vissza szülés után a munkahelyükre) pedig két etetés és egy altatás között összedobnak még egy szerződést.
Ha azonban azoknak a táborát erősítjük, akik a munka gondolatát a küszöbön túl be sem engedik, azért az internetet és a levelezéseinket biztosan otthonról (is) bonyolítjuk.








Egyéni szempontok

Először is alaposan gondoljuk át, hogy otthonunk mely területén és egyáltalán mekkora részt alakítsunk ki irodai célra. Nem mindegy ugyanis, hogy az adott helyiséget vagy íróasztalt mikor, mire és milyen körülmények között fogjuk használni.








Fotó: IKEA

Ha például ügyfeleket is szeretnénk fogadni otthoni irodánkban, vegyük számításba, hogy nem célszerű az „idegeneket” végigvezetni a lakáson, ami alapvetően az intim szféránk része. Szem előtt kell tartani azt is, hogy a munkavégzésben zavar-e a tévé, a rádió vagy a beszélgetés zaja, mert ha igen, a nappali eleve szóba sem jöhet. A feladat jellegétől függően számításba kell vennünk még azt is, hogy milyen nélkülözhetetlen elektronikai eszközök kellenek a munkavégzéshez – ha például a faxtól a szkennerig, a fénymásolótól a papírhalmazokig mindenre szükségünk van, elengedhetetlen a gondos tervezés. 

Optimális esetben a lakás egy különálló helyiségét tudjuk dolgozószobának kialakítani, ezzel elkerülhetjük, hogy a munka és a személyes életünk teljesen összeolvadjon. Munkavégzés közben elszeparálódhatunk a család többi tagjától, és nyugodtan dolgozhatunk, teendőink végeztével pedig egyszerűen bezárhatjuk magunk mögött az ajtót.

Ha nincs külön helyiségünk – és ezzel bizonyára sokan vagyunk így –, hasznosítsuk a lakás egyéb, eddig még kihasználatlan zugait. A legideálisabb a vendégszobát vagy egy nagyobb előteret kettős funkcióval felruházni, de lássuk, hová tehetjük még az otthoni dolgozósarkot, és milyen kompromisszumokat kell kötnünk.








Fotó: IKEA


Dolgozósarok a nappaliban

A nappali az egyik legfontosabb életterünk, ahol esténként összegyűlik a család, ezért ide tenni az íróasztalt és annak tartozékait nem túl családbarát megoldás, azonban annál kézenfekvőbb. Ebben az esetben különösen ügyeljünk a tekergő vezetékek elrejtésére, illetve papírjaink rendszerezésére. Válasszunk vidám színű papírdobozokat és iratrendszerezőket, de ötletes megoldás lehet valamilyen térelválasztóval elszeparálni a dolgozósarkot a nappalitól.

Tipp: IKEA lapfüggöny térelválasztó »








Pálmalevél iratrendező, IKEA







Rebus irattároló – Fotó: IKEA

 


 


 


 


 


 


 






Rendkívül praktikus megoldás lehet egy rejtett dolgozósarkot készíttetni, vagyis egy olyan polcos, fiókos, zárható szekrénnyel bővíteni a nappalit, amely harmonizál a környezet stílusával, és ha akarjuk, egy mozdulattal eltüntethetővé válnak a számláink, a szanaszét heverésző papírjaink, valamint a számítógép és minden tekergőző vezeték. Természetesen a rejtett dolgozónk nagy előnye, hogy a zárható felületeknek köszönhetően nagyobb biztonságba helyezhetők a személyes iratok, az értékes számítógép, a monitor és egyéb elektronikai felszerelések.







Dolgozósarok az étkezőben


Ha szerencsések vagyunk, és méretes konyhával vagy étkezővel rendelkezünk, lecsíphetünk egy kis sarkot a lakás ezen a részéből is, ez azonban az elmélyült munkára nem lesz alkalmas, hiszen állandóan szem előtt lesznek a konyhai tennivalók. Ide elsősorban akkor tervezzünk dolgozórészt, ha kötetlenebb munkát végzünk, vagy egyszerűen csak levelezünk, és recepteket gyűjtünk.


Dolgozósarok a hálószobában

A hálószobában, otthonunk legintimebb zónájában csak legvégső esetben alakítsunk ki dolgozósarkot. Lefekvéskor a szemünk előtt lévő iratok és a számítógép csak az el nem végzett teendőinket juttatja majd az eszünkbe, nem is beszélve arról, hogy párunkat is zavarhatja az asztali lámpa fénye és a monoton billentyűzetkopogás. A hálószobai dolgozórész tehát csak a napközbeni munkára alkalmas. Végül azt se feledjük, hogy az alváshoz nem éppen kedvező a bennünket körülvevő elektroszmog.







Praktikus megoldás a rejtett dolgozósarok – Fotó: IKEA

A cél: tökéletes kényelem



Bárhol is alakítsuk ki a dolgozószobát vagy -sarkot, a megfelelő ergonómián nem érdemes spórolni. Válasszunk olyan irodabútort, amely szépen illeszkedik lakásunk stílusához. Mindenekelőtt fontos, hogy széles asztallap mellett döntsünk, ahol kényelmesen elfér a monitor és előtte a billentyűzet, valamint lesz hely például a telefonnak és a nyomtatónak. Célszerű „L” alakú íróasztalt választani, hogy minden egy karnyújtásnyira legyen.

Már jó előre gondoljuk át a meglévő iratmennyiségünket, és ennek megfelelően csináltassunk polcokat, zárható szekrényt és fiókos konténert. Mivel a papírmennyiség csak gyarapodni fog, inkább tervezzünk több tárolóhelyet, mert később könnyen végezhetik a fontos irataink a földön. A lakás valamely részéből leválasztott dolgozósarok még inkább szem előtt van, mint egy különálló iroda, ezért fokozottabban figyeljünk a rendre. Vásároljunk dobozokat, fonott kosárkákat és iratrendszerezőket, és igyekezzünk ezekben tárolni a papírjainkat.
Az íróasztalhoz odatolni egy közönséges konyhai széket öreg hiba lenne – a munkavégzést ugyanis nagyban befolyásolja a komfort- és kényelemérzetünk. Fontos, hogy ne görnyedjünk az asztalra, ezért érdemes beszerezünk egy speciális karfás, állítható támlás és a gerincünket jól megtámasztó görgős széket. Ha tehát nem szeretnénk egy lassan kialakuló gerincferdülést magunknak, akkor ne takarékoskodjuk egy jó minőségű forgószéken. Ezenkívül ügyeljünk arra is, hogy az asztal alatt elég hely legyen kinyújtani a lábunkat.







Gondosan tervezzük meg a világítást is. Nem tesz jót a szemünknek, ha esténként csak a monitor világít, ezért szinte kötelező legalább egy asztali lámpa használata. De ha a számítógépezés közben zavar az irányított fény, kapcsoljunk fel néhány hangulatlámpát magunk körül. Napközben figyeljünk arra, hogy a tűző nap lehetőleg ne vakítsa a szemünket, ezért a dolgozórészt árnyékoljuk például római rolóval.

Tipp: otthoni munkahely – számítógépállványok, iratrendezők, -rendszerezők »

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top