Ez a lakás a sötétségből tört elő a világosságba, teljes átalakuláson ment keresztül, hiszen a csupasz tartófalakon kívül minden új benne: a vezetékek, a nyílászárók, a bútorok és a válaszfalak is. „Sok esetben már a vásárláskor az ingatlanossal együtt megyek én is, hogy véleményt mondjak a vevőnek, de ebben az esetben úgy történt, hogy már folyamatban volt a vásárlás, amikor bekapcsolódtam. Amikor először láttam, lehangoló, szűk és sötét volt. Most felemelő, tágas és világos” – kezdi a mesélést Koncz-Horváth Éva a tervező, majd félig viccesen rögtön azt is elárulja, mi volt a legnagyobb nehézség ebben a tíz hónapot felölelő projektben: „A legnagyobb kihívás az volt, hogy a harmadik babám születése után hat héttel mentem felmérni ezt az ingatlant! És kisbaba mellett csináltam végig a munkát, mert a tulaj egy kedves ismerősöm.” A szakmai kihívást azonban az adta, hogy az épület műemléki besorolás alatt áll, így mindent jóvá kellett hagyatni a hatóságokkal a felújítás előtt..
A körülbelül 60 négyzetméteres lakás felosztása eredetileg így nézett ki: előszoba, hall, nagyszoba, fürdőszoba és konyha. „Az átalakítás után a konyhából lett egy szoba, és e szoba és az előtér fölött alakítottuk ki az alvókuckót. A hallból lett a konyha, és a nappaliban még egy galéria-hálót hoztunk létre.” Ebben a projektben a tulajdonos is hatalmas szerepet vállalt: „Külön öröm volt újratervezni ezt a lakást, ugyanis a tulajdonos, dr. Simon Krisztina is számos ötletével támogatott, ami ezt a gyönyörű koprodukciót eredményezte.” A lakás tulajdonosának az ötlete volt a geometrikus falborítás is: „A tulajdonos a Facebookon bukkant erre az ötletre, és mindenképpen szerette volna, ha ebbe az ingatlanba betervezzük. Buborékfalnak hívják. Több színben és mintában elérhető, hátulról leddel megvilágítható.”
A lakás másik karakteres eleme a posztertapéta, Éva ebbe is beavatott minket: „Posztertapétát sok helyen lehet kapni, én a tapétákkal együtt szoktam válogatni a boltban. Most nagyon trendi, mint a fotónyomtatott üveghátfal is. Nyomtatott üveggel is egyre többen foglalkoznak, szépen megvilágítva nagyon fel tudja dobni a konyhát.”
A lakás könnyed hangulatát fokozzák a színek is, a fehér, a világoskék és a tölgyfaszín. Meg persze az olyan anyagok, mint az üveg: a nappaliban található galéria átlátszó, lépésálló üvege. „Szeretem benne a lámpákat, a fényeket és az elektromos kandallót, a kecses kanapét.”