A magyarok jelentős része akkor is kevesebbnek érzi a jövedelmét, ha valójában átlag feletti a keresete: szinte mindenki úgy érzi, hogy rosszabbul él az átlagnál – derült ki az Összkép elemzéséből, melyhez a Központi Statisztikai Hivatal adatait használták fel.
A cikk szerint 2017-ben a magyar háztartások szerint az átlagos megélhetéshez fejenként havi nettó 117 ezer forint kellett, a tényleges átlag azonban mindössze 100 ezer forint volt. Az átlagkereset tehát elmaradt az átlagoshoz szükségesnek gondolt szinttől, az átlagos jövedelemszint felett élőknek pedig több mint a fele azt gondolta, hogy csak a szűkös megélhetéshez elég a keresete.
Ennek egyik oka, hogy az alacsony jövedelműek mindenhol többen vannak, kevés kiemelkedően kereső háztartás van, ezek viszont felhúzzák az átlagot. Magyarországon a háztartások 55 százalékának az országos átlag alatt van a jövedelme.
2016-ban azonban több mint egymillió háztartás, vagyis nagyjából 2,5 millió ember úgy érezte, hogy a jövedelme nem elég az átlagos megélhetéshez, holott az egy főre jutó havi bevétel meghaladta az átlagos 100 ezer forintot.
Az adatok szerint egyedül a legjobban kereső rétegek, a leggazdagabb 20 százaléka érzi úgy, hogy az átlagos megélhetéshez elegendőnél többet keres. Itt átlagosan 239 ezer forint jut egy családtagra, és úgy gondolják, 170 ezer forint lenne a szükséges.
Azok, akik nincsenek benne ebben a 20 százalékban, mind úgy érzik, hogy kevesebbet keresnek az átlagnál. Azok például, akik nincsenek benne a leggazdagabb 20 százalékban, de gazdagabbak a társadalom 70 százalékánál, úgy érzik, hogy az átlagos megélhetéshez 130 ezer forint kellene, de csak 123 ezer forint jut egy főre egy hónapban.
Az átlagosnak gondolt összeg lefelé haladva egyre csökken: a legszegényebb 10 százalék esetében például csak 28 ezer forint jut egy emberre, az átlagos megélhetéshez szükséges keresetet pedig 78 ezer forintnak gondolják.
Az Összkép szerint a jelenségnek több oka is lehet, ezek közül az egyik, hogy a környező országokhoz mérjük a saját életszínvonalunkat, de hazánkban is inkább azokhoz viszonyítjuk a saját életünket, akik jobban keresnek nálunk – vagy csak éppenséggel úgy gondoljuk, hogy jobban keresnek.
