nlc.hu
Otthon
Így tartsd tisztán a nyár közepén kerti tavacskádat!

Így tartsd tisztán a nyár közepén kerti tavacskádat!

Nyár közepére minden kerti tóban már ezerrel burjánzik az élet. Nem árt, ha ilyenkor – egy kicsit felzavarva a tavacska ökológiáját – megtisztítjuk a nem kívánatos „vendégektől”. McMenemy Márk szuper tippjei következnek!

Kerti tavunk növényei teljes pompában díszelegnek, de ugyanígy az algák, hínárok, moszatok és más, nem feltétlenül szép élőlények is ellephetik a vizet.

Tartsuk kordában a növényeket!

A nyári meleg és a sok napsütés hatására minden vízi életforma ilyenkorra éri el éves fejlődésének csúcspontját. Ez egyben azt is jelenti, hogy az erőteljes fejlődéssel sok esetben a kisebb kerti tavakat ki is növik, vagy túlzsúfolttá válnak, így időszerű lehet a tövek szétosztása, illetve a növények fejlődésének kordában tartása.

Távolítsuk el az elhalt növényi részeket!

Másik fontos teendő az elhalt növényi részek eltávolítása, ugyanis a melegebb vízben a rothadási folyamatok metángáz képződéssel járnak, ami veszélyes lehet a halakra és más, a tóban élő állatokra. Ez hatványozottan igaz akkor, ha a vízfelület kicsi, illetve nincs meg a megfelelő vízmélység (minimum 80 cm).

kert, to, nlc„Az elhaló tavirózsaleveleket, hínárokat, vízbe hulló leveleket, fűszálakat egy gereblye segítségével óvatosan kiszedhetjük a tóból, sőt ezzel együtt a vízben lévő moszatok, algák egy részét is, ami után szinte fellélegzik a kerti tavacska” – mondja McMenemy Márk.

Még több hasznos tipp és tanács a kert.tv oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top