nlc.hu
Otthon
Hogy kerül a hűtő a gardróbba? – A lakásvásárlás útvesztői

Hogy kerül a hűtő a gardróbba? – A lakásvásárlás útvesztői

Sírjak, vagy nevessek? – ezt kérdezem magamtól nap mint nap, amikor a lakáskeresés egy-egy újabb extrém helyzetet hoz elém. Remélem, személyes példáim segíthetnek másokon, hogy ők könnyebben vegyék az akadályokat.

Szeptemberben kezdtem az ingatlankeresésbe. Úgy éreztem, nincsenek igazán extra igényeim. Egy legalább 45 négyzetméteres ingatlant szeretnék, ahol van legalább két elkülöníthető szoba, lehetőleg nem három év múlva tudok beköltözni, esetleg örülnék egy terasznak vagy erkélynek, és az már csak a hab lenne a tortán, ha nem zuhanyzó, hanem kád lenne a fürdőszobában.  A lakás Budapesten legyen, ezen belül nincsenek igazán megkötéseim, persze azért valami nyugalmas környék lenne a legmegfelelőbb. Amikor belevágtam a keresgélésbe még nem sejthettem, hogy kitavaszodik, és én még mindig nem találok új otthonra, azonban számos abszurd helyzeten és elképesztő tanulságon leszek túl. Gondoltam, csokorba szedem az ingatlanvásárlás, azon belül a lakáskeresés buktatóit, hogy mások okulhassanak belőle.

A bugyira nem voltam kíváncsi

A hónapok alatt kitapasztaltam, hogy a hirdetések szövegeinek ügyes fordulatai valójában mit jelentenek. Ha azt írják „saját elképzelései szerint alakíthatja ki otthonát”, az valójában azt jelenti, hogy az ingatlan a végletekig lepusztult, és már a falak is szinte maguktól mozognak, így habár valóban kiélhetném benne a kreativitásomat, valószínűleg többet kell rákölteni, mint amennyibe az ingatlan kerül. Nincs olyan hirdetés, amiben ne szerepelne, hogy „a szomszédság kiváló” vagy éppen „a lakóközösség csendes, rendes, összetartó”. Nekem kicsit gyanús, lehetséges-e, hogy fél év alatt egyetlen olyan házban sem jártam, ahol van egy zsémbes szomszéd néni vagy egy olaszos stílusban kommunikáló család. Szóval szerintem érdemes valóban megkérdezni egy szomszédot a házban, aki nem kínál eladó ingatlant, és így nem érdeke jobb színben feltüntetni a lakókat a valódinál.

Na, és akkor még csak a szövegekről beszéltünk! A képekről még nem is. Két véglettel találkoztam. Az egyik, számomra legérthetetlenebb, amikor az eladó, olyan képet tesz fel a lakásról, amiben hatalmas a rendetlenség. Láttam én már kisvasutat, intim betétet, hintalovat, banánhéjat, kiflicsücsköt, szemeteszsákot, kisbabát, kiskutyát, kiskutya fülét, és sok egyebet képeken, ráadásul ezeknek nagyjából a felét egy fotón. Lehet, hogy egyébként nem is lenne olyan rossz az a kecó, csak hát amikor a kép előterében az eladó családjának fehérneműi száradnak, valahogy sosincs kedvem tovább nézegetni a hirdetést. A másik véglet az agyonkozmetikázott fotók: a photoshoppal , objektívvel megnövelt terek. Nem egy esetben a kép szélén már görbének látszanak, így lebuktatva a fotókon a cseles utómunkát végző eladót. Ha látszik a képeken, hogy az ingatlan photoshop eredménye, lépjünk is tovább.

Biztos van egy előnyösebb szög is (fotó: istock)

Biztos van egy előnyösebb szög is (fotó: istock)

Megjegyzem, nem értem, miért jó ez az eladónak, a potenciális vevő úgyis megnézi majd a lakást, mielőtt megveszi, és amikor rájön, hogy a nappali nem bálterem, hanem patkánylyuk, elmenekül. Volt egy ingatlan, ahol éppen három percet töltöttem, azt is csak azért, mert az első másfélben az eladók megpróbálták visszafogni a kutyájukat, hogy ne támadja meg a kedves vevőt, utána a maradék 90 másodpercben pedig felmértem: ez a lakás egyáltalán nem hasonlít arra, amit a képeken láttam. Nekem meg már nincs kedvem udvariaskodni… Ahhoz túl sok időt pazaroltam már a lakáskeresésre. Egyébként a fotókkal való trükközés csúcsa, amikor nem is a lakásról tesznek fel képeket, hanem lehetséges látványtervekről, ahogy az ingatlan kinézhet egy felújítás után. Itt is szinte borítékolható, hogy a lakás valójában olyan mint a „saját elképzelései szerint alakíthatja otthonát” szófordulat esetében.

Fürödjön az előszobában!

A másik furcsa pont, amit a képek elrejtenek: a lakás valódi elrendezése, és hogy mi hol helyezkedik el, vagy hogy a hirdetésben említett panoráma valójában mit fed. Itt aztán az extrém példákat szinte napokig sorolhatnám, de a számomra legkedvesebbeket elmesélem. Máig nem tudok napirendre térni a felett a lakás felett, ami az alaprajz alapján kitűnőnek tűnt: tágas nappali, hálószoba, nagy terű konyha és szép, kádas fürdőszoba, ami egy nagy előszoba végén található. A lakást egy hölgy lakta egyedül. A sokkhatás akkor ért, amikor a helyszínen világossá vált: az előszobát és a fürdőszobát nem választja el semmi. Nincs ajtó, nincs fal: a hosszú folyosó oldalán egyszer csak megjelenik egy kád. Nekem egyedüli lakóként is furcsa lenne ez, de ha valaki nem remeteként akarja élni az életét, vagy esetleg a párjával költözne, vajon látja maga előtt azt a helyzetet, amikor az egyik lakó éppen hazajön, míg a másik habfürdőt vesz?

GIF

Mr. Bean az otthonomban

Hasonlóan abszurd volt a helyzet egy meseszépen felújított lakásban, amire láthatólag több millió forintot költött a tulajdonos, hogy széppé varázsolja a vevő számára. Spotlámpák, új bútor, képek a falon, meseszép erkély, tágas gardrób… Egy igazi kis gyöngyszem! Csakhogy a helyszínen előadja az ingatlanos: van egy kis gond. A konyhában elfelejtettek helyet hagyni a hűtőszekrénynek. De már jön is a vigasztaló mondat: semmi gond, a fridzsidert be lehet tenni a gardróbba. A mondat után a képzeletem szárnyra kelt: láttam magam, amint a gardróbban állok, kezemben egy lábos töltöttpaprikával, és éppen azon morfondírozok, vajon a fürdőszobán át vagy a hálószobán keresztül juttassam el a tűzhelyig, hogy megmelegítsem. Micsoda apróságnak tűnik! De ha az ember elképzeli, hogy valóban ebben a lakásban lakik, akkor nem egy Mr. Bean film jelenetét szeretné látni, nem igaz? Azt hiszem, ebben sem kötök kompromisszumot: a hűtő helye a konyhában vagy az étkezőben van!

Ennyi mindenre úgysem tudsz koncentrálni

Ennyi mindenre úgysem tudsz koncentrálni

Rossz kilátások

A harmadik történet a kilátáshoz kapcsolódik. Egy lakás a Duna partján. Az embernek már itt nagyot dobban a szíve. A hirdetés szövege megjegyzi: kilátással. Az ember szinte már látatlanban megvenné az ingatlant, de azért óvatosan rákérdez telefonon az ingatlanosnál: elnézést, hova néznek az ablakok? A válasz már aggodalomra ad okot: mindenhova, minden irányban van ablak. A helyszínen aztán kiderül, az ablakok és az erkély is egy másik emeletes házra néznek, bár kétségtelen, hogy az inkább kukucskáló méretű konyhaablak a Dunára… Így legalább hagymaszeletelés közben könnyes tekintettel kinézhetünk a folyóra, de ennyi… Ezt is el lehetett volna mondani rögtön az elején, úgy senki sem csalódott volna.

Ha csak egy fát ültetnél a kertbe...

Ha csak egy fát ültetnél a kertbe…

Sosem fogok beköltözni!

Most már rutinos vagyok, ha egy ingatlan felkelti az érdeklődésem és telefont ragadok, az egyik első kérdésem: mikor lehet beköltözni? Ezzel kapcsolatban is találkoztam ugyanis extrém helyzetekkel. Januárban néztem egy lakást, gyönyörű volt, szívdobbanás. Úgy érzetem, végre nem kell tovább keresnem. Azt mondták, 3 hónapos kiköltözés esetleg megfelelő. Aztán ahogy közeledtünk a vételi ajánlathoz újabb szempontok kerültek elő. Jó lenne, ha a gyerek még itt fejezhetné be idén az iskolát… Egy álom szertefoszlott. Bár egy ideig győzködtem magam: a jó dolgokra várni kell, végül, amikor odajutottunk, hogy augusztus elejére csúszott volna a költözés, fájó szívvel el kellett engednem ezt is.

Az ingatlanosok történetei

Persze nem vagyok az a típus, aki azt gondolja, csak neki nehéz, így az ingatlanosokat is megkérdeztem, vajon ők, akik az eladó és a vevő között két tűz között vannak, hogyan élik meg a furcsa helyzeteket. Nekik is voltak történeteik bőven.

GIF

Lakásvásárlás pénz nélkül

„Az egyik vevő jelezte, hogy hitellel szeretne belevágni a lakásvásárlásba – kezdi a történetét Emese. – Mondtam, ez nem gond. A helyszínen azonban kiderült mindössze 250 ezer forintja van, és egy 28 milliós lakást szeretne megvenni. Hosszasan kellett magyaráznom neki, hogy az kevés lesz. Azóta minden érdeklődőtől megkérdezem, hogy rendelkezik-e megfelelő összeggel a lakásvásárláshoz vagy a hitelkérelemhez. Sokan megsértődnek ezen, de én is szeretném bebiztosítani magamat.”

Makacs eladók

„Sajnos a legtöbb eladó ragaszkodik a saját fotóihoz, nehéz meggyőzni őket, hogy olyan képeket tegyenek fel, amik megfelelnek a valóságnak, és mondjuk alapkövetelményként rend van a lakásban, amikor elkészülnek. Én maximum tanácsolhatok valamit, ő az ügy ura, hogy nem megfelelő képeket tesz fel, és ezekből nem enged, tehetetlen vagyok” – magyarázza Gábor.

Tengerre néző medencével... vagy várjunk csak

Tengerre néző medencével… vagy várjunk csak

Határozott tervek – határozatlan idejű költözés

„Árultam egy lakást, amiben egy idős hölgy lakott. Úgy tervezte, hogy a kapott foglalóval elindulva majd keres magának egy másik ingatlant, ezzel kapcsolatban azonban nagyon konkrét elképzelései voltak: csak egy adott téren szeretett volna lakni, ahol egyébként egyáltalán nem is volt akkor eladó lakás. Úgy képzelte, addig a lakásában marad, amíg nem találja meg az újat – meséli Tamás az eladhatatlan ingatlanról. – De ki vette volna meg a lakást ilyen körülmények között? Általában 2-3 hónapos kiköltözési idő a reális, de másban is meg lehet állapodni, viszont aligha köt valaki szerződést határozatlan idejű birtokba adásra. Nem jutottunk dűlőre, visszamondtam a megbízást.”

Kalandos hónapok voltak ezek, de most már úgy érzem, eleget láttam. Biztosan számos tapasztalattal gazdagodhatnék még, de én inkább egy otthont szeretnék. Nektek ezekbe a csapdákba nem kell belelépnetek! Legyetek okosak, tanuljatok az én káromból! Nekem pedig kívánjatok jó szerencsét!

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top