Otthon

Ez a nagyi utálta az unokája kutyáját, míg az meg nem mentette az életét

A szívbeteg nagymama immár hajlandó elviselni a hős kutyust.

A georgiai Annabelle Camp a nagymamájával él, akinek szívbetegsége miatt időnként megáll a szíve, és ha ilyenkor nincs ott valaki, aki figyel rá, akár meg is halhat. Amikor fél évvel ezelőtt hazavitt egy fekete kiskutyát, a nagyi majdnem kidobta az állatot – de milyen jól tette, hogy végül mégis megtűrte!

A most 10 hónapos Mason kutyus egyik éjjel hangos ugatással ébresztette Annabelle-t, ami tőle rendkívül szokatlan, hiszen reggelente is úgy kell a lábánál fogva kihúzni az ágyból. A lány rögtön tudta, hogy valami nincs rendben, a kutya pedig mutatta neki, hogy kövesse. Végigrohant a folyosón (amiről tudja, hogy nem szabad), egyenesen a nagymama szobájába. Annabelle már úgy találta meg őket, hogy Mason nyalogatta az eszméletlen nagyi arcát, és közben nyüszít.

Szerencsére a lánynak sikerült magához téríteni a nagymamát, aki azóta, bár nem kedvelte meg megmentőjét, azért  már hajlandó elviselni a hős kutyust.

(The Dodo)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése