Otthon

Ahelyett, hogy kivágták volna, a fa köré építették az otthonukat

Így is lehet csinálni!

Amikor az indiai Jabalpurban élő Kesharwani család 1994-ben úgy döntött, hogy kibővítik az otthonukat, útjukat állta a házuk kertjében álló óriási, százötven éves fügefa. Ahelyett, hogy kivágatták volna, inkább egy csodás, négyemeletes házat építettek köré.

Mára a Kesharwani-ház Jabalpur egyik legnagyobb látványossága. Yogesh Kesharwani, akinek a szülei építették a házat 25 évvel ezelőtt, elmondta, hogy a faaggastyán még mindig hoz leveleket és gyümölcsöt. És bár a legtöbb szobán keresztülhalad a fa törzse, a lakókat ez nem zavarja, sőt, már-már családtagként gondolnak a vén fügére.

A hindiül „peepal”-nak nevezett fa Indiában szent növénynek számít, elpusztítása szentségtörés, a hinduk szerint ugyanis 350 millió isten és istennő lakik egyetlen fügefában. Ezért a ház lakói akár otthon is tudnak imádkozni.

A pompás növénynek gyakorlati haszna is van: míg odakint 47-48 fok is lehet a hőmérséklet, a fa aránylag hűvösen tartja a házat, így náluk csak 34-35 fok van.

(Oddity Central)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top