A győr-szigeti temetőtől néhány méterre épül többszintes társasház, amin sokan megbotránkoztak a városban – számol be a Kisalföld. Az ügyben az egyik közösségi oldalon is komoly vita bontakozott ki.
Az egyik beruházó, dr. Szabó Ákos a lapnak elmondta, hogy már minden lakás elkelt az épülő házban, egyébként sem számít egyedinek a városban, hogy sírkert mellé húznak fel otthonokat.
A vállalkozó elárulta azt is, hogy a korábbi, rossz állapotú ingatlant a plébániától vették meg. Az építkezésnél figyeltek arra, hogy a sírok ne sérüljenek, a takarás érdekében pedig egy magas fal épült, illetve növényekkel is rásegítenek. Magára a temetőre a társasház két lakása néz majd, ezekre is akadt már vevő.