Az adventi időszakban szebbnél szebb karácsonyfadíszek sorakoznak a szupermarketekben, a dekor- és barkácsboltokban. A vásárlók körében még mindig a gömbdísz a legnépszerűbb, de sokan szeretik a különböző figurákat is. Míg néhány évtizede ezek a díszek főleg üvegből, vagy valamilyen fémből készültek, addig mára többségük műanyag, ami, mint tudjuk, a környezetünkre nincs valami jó hatással. Ezért is üdvözlendő, hogy működik még néhány olyan üzem Magyarországon, mint a Szabó Lajos által alapított, tárnoki Szabó Üveg Kft., amely a meseszép kézzel festett gömbök mellett különböző retró díszeket és más formákat (szív, harang, macska, bagoly stb.) is készít üvegből. Néhány napja én is ellátogattam a Pest megyei nagyközségbe, hogy életemben először megnézzem, hogyan készülnek a törékeny, de mégis időtálló karácsonyfadíszek.
Szabó Lajos, az üzem tulajdonosa kedves szavakkal fogad, és vezet körbe a karácsonyfadíszek között. Bár 87 éves, Szabó úr a mai napig aktívan tevékenykedik az üzemben. Sosem volt az a fajta, akit félteni kellett bármitől. Élete során többször volt a csőd szélén, mégis talpra tudott állni.
Fotó: Fenes Gábriel
„1963-ban nagyon nehezen lehetett iparengedélyt kapni. Én egy felvonógyárban dolgoztam gépésztervezőként, amit összevontak egy festékgyárral, ott barátkoztam össze néhány dolgozóval, akik megtanították nekem a festékszórás technológiáját. A feleségemmel nagyon fiatalok voltunk, olyan 30 év körüliek, amikor megismerkedtünk az elektrosztatikus szórással, flokkolással. Akkoriban lehetőségünk volt kijutni francia kiállítókhoz, ahol megláttam egy gyönyörű, piros bársonnyal bevont Napoleon konyakos üveget, és rögtön elkezdett érdekelni a technika” – meséli nekünk Szabó Lajos, akinek eleinte se szórógépe, se pénze nem volt, csak egy félkész családi háza és egy Benczúr televíziója. Utóbbit szedte hát szét, levéve a képcsőről a csatlakozást, aztán fogott egy leveses tányért és egy alpaka tálcát, ahhoz feszültséget vezetett, és indulhatott is a bársonyos anyag szórása a ragasztóanyaggal bekent üvegekre, majd jöhetett a maszekengedély kiváltása, ami a hatvanas években elég nehéz folyamat volt.
Végül a felesége kapta meg az iparengedélyt a gyártáshoz. Szabó Lajos elmondja, hogy eleinte úgy bántak velük mindenhol, mint a bélpoklosokkal, maszekként nem kaptak megrendeléseket. Csak a gyári munkája mellett tudott dolgozni, bevont emlékkönyveket és vállfákat gyártott – ez utóbbinak köszönhette végül az első nagyobb megrendelését is.
„Egy holland nagykereskedő rendelt tőlünk annyit, ami egész évre ellátott bennünket munkával és pénzzel. Fel tudtunk venni hét embert, ami akkoriban nagy szó volt, hiszen kisiparos nem alkalmazhatott volna ennyit. Ekkor a budai házunk padlásterében dolgoztunk, én nappal a gyárban, éjszaka otthon” – emlékszik vissza Szabó úr, megjegyezve, hogy az öröm nem tartott sokáig, mert a holland megrendelő egy év múlva elhunyt, így kezdődhetett elölről minden.
Fotó: Fenes Gábriel
Volt, hogy 3-4 órákat aludtam. Előfordult, hogy a lépcsőre feküdtem le pihenni egy pár percet, hogy ne kelljen lemennem a hálóba. De fiatal voltam, és nagyon boldog, mert azt csináltam, amit szeretek. A mai napig a munka éltet!
– mondja Szabó, aki kitartó munkájának köszönhetően újra talpra állt, és új gépeket is vásárolt, ezúttal játékgyártáshoz. Nevéhez fűződik a bólogatós kutya magyarországi gyártása, de monchichik, kisautók és gyerekbútorok is készültek budai házában.
„Elkezdtünk játékokat krómozni. Utánajártam ennek az eljárásnak is, aztán találtam egy ilyen gépet, és megvettem. Fémgőzöltem a műanyagot, de nem lehetett teljes kapacitáson működtetni a gépet, ezért kerestük, hogy mit lehetne még készíteni. Az egyik alkalmazottamnak a felesége karácsonyfadíszeket készített egy művészeti ellátó cégnél, és éppen elment nyugdíjba. Kapóra jött a dolog, kitaláltuk, hogy csináljunk karácsonyfadíszeket. Ő fújja, mi pedig ezüstözzük. Így indultunk” – mesél a karácsonyfadísz-készítés kezdeteiről Szabó Lajos, aki budai háza pincéjében kezdte a gyártást, majd egy pesti üzemben tudott működni, ami a rendszerváltáskor csődbe ment. Szabót már korábban is érdekelte az üveggyártás, és a csőd után úgy döntött, hogy jobban kitanulja a folyamatot és az üvegdíszek készítését is.
Fotó: Fenes Gábriel
„Közel voltam a Tungsramhoz, onnan tudtam korábban foglalkoztatni embereket, és vásároltam gépeket is, harmincat biztos vettem tőlük. A csőd után nekiálltam egy hatalmas csarnokban egyedül üveget gyártani. Hat évig szinte nem volt jövedelmünk, a tartalékainkat éltük fel, de végül sikerült újra talpra állnunk. Elkezdtünk minőségi üvegdíszeket gyártani, ez az előnyünk a mai napig” – magyarázza Szabó úr, aki annak ellenére tudott életben maradni vállalkozásával, hogy a kilencvenes években a kínaiak lerohanták a piacot olcsó áruikkal.
A karácsonyfadísz-készítéshez használt üveget eleinte a Tungsramtól szerezte be, aztán Belgiumból, majd miután ezeket a villanykörtegyárakat is eladták, vagy tönkrementek, ismét magyar tulajdonú forgalmazótól kezdte beszerezni a kész üveggömböket és csöveket. A karácsonyfadíszek gyártása ma már Tárnokon zajlik, bő egy évtizede költöztek a Pest megyei nagyközségbe.
Hogy készül az üvegdísz?
Szabó úr körbevezet minket az üzemében, amit a gyerekeivel együtt üzemeltet. Közben szomorú történetet oszt meg velünk.
Most lesz egy éve, hogy meghalt a feleségem, és ezt nem lehet kiheverni. A gyerekeim sokat segítenek, de nagyon más így. Zömében ők dolgoznak, én pedig tervezek
– meséli, majd azt is elmondja, hogy három évvel ezelőtt egy tűzeset következtében az összes gépe leégett, és megint újra kellett kezdenie mindent. Mindenesetre kitart, ameddig bír, szeretné még fellendíteni a gyártást.
Fotó: Fenes Gábriel
A karácsonyfadíszekhez az üveg kész áruként érkezik, gömb vagy cső formájában. A gömböket először ezüstözik, majd festékbe mártják és szárítják, ezután egy másik terembe kerülnek, ahol elhivatott és jó kézügyességű dolgozók dekorálják őket. A díszeket végül ellenőrzik, majd csomagolják, és nagykereskedésekbe szállítják. Egy részük azonban marad a tárnoki üzemben, karácsony előtt ugyanis két hónapig egyfajta turkáló működik itt, ahol az összes terméket meg lehet vásárolni. Rengeteg meseszép dísz közül lehet választani elérhető áron: van bagoly, macska, gomba, toboz és hagyományos színes gömbdísz is.
„Szabadon be lehet jönni válogatni. Megfoghatja, megnézheti. Ilyen más boltban nem nagyon van. Sokan szeretnének házhoz szállítást is kérni, de ez problémás, mert az üveg törékeny” – magyarázza Szabó úr, majd ennek kapcsán elmesél egy érdekes történetet is.
„Egy Ausztriában élő hölgy vásárolt tőlünk gömbdíszeket, amikről azt kell tudni, hogy 4-5-6-8-10 centi átmérőjűek. Minél kisebb egy gömb, annál vastagabb a fala, és minél nagyobb, annál vékonyabb, és annál gyorsabban törik már a festőlányok kezében is. A 4 centi átmérőjű viszont lehet, hogy leesik, és pattog a földön. A hölgy írt egy levelet nekünk, hogy becsaptuk őt, mert nem tört el a kicsi gömb, amikor leejtette. Írtunk neki, hogy vágja földhöz, ha nem hiszi el, hogy üveg. Erre az üzenetünkre végül nem kaptunk választ. Lehet, hogy tényleg földhöz vágta” – meséli mosolyogva Szabó úr.
Szabó Lajost távozásom előtt arról kérdezem, mennyire nehéz jó szakembert találni manapság. Sajnos, mint bármelyik másik szakmánál, itt is nagy a munkaerőhiány. „Nincs üvegfúvó szakember, próbáltunk betanítani, de nem lehet. A kézi festésre is nehéz embert találni, mert más gömbre festeni, mint lapra. Jártunk képzőművészeti iskolában, de nem tudtak gömbre festeni. Egyszer 28 festő jött, egyetlenegy fiú maradt” – magyarázza Szabó úr, aki bár évtizedek óta űzi, még mindig imádja a hivatását.
„Egy kívülálló nem nagyon érti, hogy miért szeretem ezt a munkát annyira. Néhány nappal ezelőtt éjszaka felébredtem, és ki kellett mennem az üzembe, mert jött egy ötletem, amit szerettem volna megvalósítani. A mai napig van ilyen, bár sajnos már egyre ritkábban.”
