nlc.hu
Otthon
Drága virágok

Ez a világ 5 legdrágább virága

Van köztük, melynek a rövid élettartam, másnak a nemesítésébe fektetett évek száma, vagy épp a belőle nyerhető fűszer adja külünleges értékét. Íme, a világ legdrágább virágai!

Kadupul virág

A kadupul virág a világ legdrágább virága, vagyis egész pontosan nincs is pénzben kifejezhető értéke. A Sri Lankán élő növény egy kaktusz, mely havonta legfeljebb egyszer, rendszerint teliholdkor virágzik. A virágzás általában este 10 és 11 óra körül kezdődik és nagyjából két órába telik, míg a bimbó kinyílik, ám hajnalra már el is hervad. Éppen ettől annyira különleges a virág, hiszen rendkívül rövid élete miatt nem értékesíthető.

Kadupul virág

Kadupul virág (Fotó: Getty Images)

Juliet rózsa

A Juliet rózsát David Austin brit kertész mutatta be 2006-ben a Chelsea virágkiállításon. A barackszínű, sokszirmú hibrid nemesítsén a szakember 15 éven át dolgozott, ez határozta meg az értékét is: egyetlen szálja akkor 3 millió angol fontba került. Ma már nagy tételben termesztik és ennek köszönhetően 21-28 eurót (kb. 7000-10 000 forintot) kell fizetni egy szálért.

Juliet rózsa

Juliet rózsa (Fotó: David Austin Roses)

Shenzhen Nongke orchidea

A  Shenzhen Nongke orchideát laboratóriumi körülmények között, 8 év alatt fejlesztették ki a kínai Shenzhen Nongke mezőgazdasági kutatóvállalt szakemberei. 2005-ben aukcióra bocsátották, ahol 1.68 millió jüanért vette meg egy anonim licitáló. Ezzel a világ legdrágábban eladott virága lett.

Did you know that the Shenzhen Nongke Orchid is the most expensive flower ever sold! It only blooms once every 4-5 years...

Közzétette: Wayside Gardens – 2019. február 27., szerda

Kinabalu aranya orchidea

A Kinabalu aranya, illetve Rotchschild orchideaként is emlegetett növényt 1987-ben fedezték fel, ám az orchideacsempészek mohósága okán hamarosan majdnem ki is halt. Újratelepítették, ám ma is kizárólag a malajziai Kinabalu Nemzeti Parkban él meg és sok évbe telik, mire kifejlődik és virágot hoz. Egyetlen tő értéke nagyjából 5000 dollár, vagyis mintegy másfél millió forint.

Kinabalu aranya orchidea

Kinabalu aranya orchidea (Fotó: Profimedia)

Sáfrány

A sáfrány vagy kerti krókusz ugyan nem szálanként kerül sokba, azonban a belőle nyerhető fűszer a legdrágább a világon. 500 gramm sáfrány előállításához ugyanis 80 ezer virágra van szükség. A növényt kézzel szedik és szárítják, így a fűszer előállítása rendkívül munkaigényes is.

Sáfrány

Sáfrány (Fotó: Getty Images)

Aki a virágot szereti…

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top