nlc.hu
Otthon

Zuhanással álmodni

Zuhanásról álmodtál? Ennyi mindent jelenthet

A zuhanásról szóló álomképek ijesztőek, viszont igen fontos dolgokra figyelmeztethetnek az életedben.

A zuhanás az egyik leggyakoribb és legnyomasztóbb álom, melynek azonban nem csupán egyféle jelentése lehet. Az értelmezés függhet attól is, hogy honnan és hová zuhansz, illetve, hogy mi váltja ki a zuhanást.

#1. Ha elveszíted az egyensúlyod

Az egyensúly elvesztésével kapcsolatos álmok metaforikus természetűek, melyek arra mutatnak rá, hogy hiányzik az egyensúly az életedből. Bizonytalannak érzed magad, egy vagy több területen hiányoznak a megfelelő, biztos alapok.  Ha egy szakadék szélén egyensúlyozol, majd onnan zuhansz le, azt is jelezheti, hogy kockázatos döntések meghozatala előtt állsz.

# 2. Ha lelöknek valahonnan

Ha álmodban valaki a mélybe lök, azt szimbolizálja, hogy elveszítetted a kontrollt önmagad, illetve a tetteid felett. Ha nem látod annak a személynek az arcát, aki letaszít, akkor vélhetőleg saját magad, a személyiséged árnyoldala a tettes. Abban az esetben viszont, ha egy konkrét, általad ismert személy lök le, a valóságban is ő lehet az, aki átvette feletted az irányítást.

# 3. Ha önszántadból ugrasz

Abban az esetben, ha önszántadból veted magad a mélybe, arra mutat rá, hogy kockázatokat kell vállalnod, ki kell lépned a komfortzónádból, esetleg ideje teljesen új fejezetet nyitnod az életedben.

#4. Ha elveszíted a kapaszkodót

Ha a zuhanás előtt még kapaszkodsz valamibe, de nem vagy képes megtartani magad, arra figyelmeztet, hogy az életben is inkább csak lógsz a bizonytalanságban, a megfelelő, stabil pontok nélkül. Támogatásra lehet szükséged.

Zuhanás

Zuhanásról álmodtál? (Illusztráció: Getty Images)

# 5. Ha elcsúszol

Ha elcsúszol, majd ezután zuhansz le, azt sugallja, hogy egy olyan helyzetet próbálsz kontrollálni, mely felett valójában nincs hatalmad. Gyakran valamilyen emberi kapcsolatról lehet szó, melyben igyekszel kitartani, alkalmazkodni, tűrni, akkor is, ha az már szinte elviselhetetlen.

#6. Ha egy épületből zuhansz ki

Az épületek az álmainkban olyan dolgokat szimbolizálnak, melyeket korábban már felépítettünk, ez lehet például egy kapcsolat, egy feladat vagy terv megvalósítása, de akár egy értékrend vagy hitrendszer is. Ha pedig kizuhansz az épületből, azt jelenti, hogy azt a bizonyos, már felépített dolgot elveszíted vagy elhagyod.

#7. Ha egy lépcsőn zuhansz le

A lépcsők az előrelépés, illetve a haladás szimbólumai az álmokban. Ha egy lépcsőről zuhansz le, azt mutatja, hogy úgy érzed, visszalépés következett be az életedben vagy lemaradtál valamiben.

# 8. Vízbe zuhanás

A vízbe zuhanásról szóló álmok arra hívják fel a figyelmed, hogy sérülékeny, instabil érzelmi állapotban vagy. Akaratlanul is belevetheted magad – illetve lehet, hogy már benne is vagy – egy olyan szituációba, mely fojtogató a számodra.

#9. Becsapódás

Ha nemcsak a zuhanást, de a becsapódást is megálmodod, arra utal, hogy valami a végéhez közeledik ez életedben. Itt lehet az ideje, hogy véget vess egy rossz párkapcsolatnak, esetleg felmondj a munkahelyeden, vagy egyszerűen csak megtanulj nemet mondani. Ha a hátadra esel, azt jelenti, hogy több támogatásra lenne szükséged kívülről. Ha arccal előre csapódsz be, figyelmeztet, hogy rendbe kellene tenned valamit. Abban az esetben viszont, ha a talpadra esel, azt jelzi, hogy megtalálod a kiutat egy nehéz helyzetből.

Még több álomfejtés

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top