Eta nénire először két éve figyeltünk fel, hiszen azért nem mindennapi, hogy valaki akár a százezres villanyszámlát is bevállalva akár egy héten át dolgozzon azon, hogy a háza és a kertje kívülről pompás fényárban ússzon. A csodálatosan kivilágított ház egyre több embert vonzott, Eta néni pedig hat éve döntött úgy, hogy megnyitja a kapuit a látogatók előtt, azóta pedig a háza valóságos zarándokhellyé vált. Idén azonban vége a mókának, Eta néni nem vár vendégeket, legalábbis erre az évre biztosan – számolt be róla egy szomorú Facebook-posztban.
Családommal egyeztetve arra jutottunk – még a szigorú szabályozások bevezetése előtt –, hogy idén nem nyitja meg kapuit Eta néni háza, sőt a karácsonyi dekorációt is jelentősen lecsökkentjük.
A döntést a szomszédok és a család védelmében hozták meg, és ugyan rengeteg ötlete volt a díszítésre, sőt még egy nagy Eta néni háza feliratot is kapott az önkormányzattól, most már biztos, hogy ezek csak jövőre kerülhetnek felhasználásra.