nlc.hu
Otthon

Háromszor is megszökött egy nap alatt egy koronás beteg

Egy nap alatt háromszor szökött meg a kórházból a Covid-fertőzött

A rendőrök mindannyiszor elkapták és visszavitték.

Múlt vasárnap sok dolga akadt a gyulafehérvári rendőröknek, miután reggel bejelentést kaptak, hogy egy koronavírus-fertőzött beteg megszökött a helyi kórházból – írja a Főtér.

A rendőrök gyorsan reagáltak, így még az utcán sikerült elkapniuk az illetőt, akit visszaszállítottak a kórházba.

Délben azonban megint csörgött a telefon a rendőrségen, mint kiderült, a szóban forgó beteg ismét megszökött, ezúttal az otthonából kellett visszavinni az intézménybe.

Háromszor is megszökött a kórházból ugyanaz a koronavírusos beteg

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

Este hét órakor pedig újabb hívást kaptak, ismét ugyanarról a betegről volt szó, aki harmadszorra is elhagyta a kórházat. A rendőrök újra elindultak és ismét a lakásán találták meg a Covid-fertőzött férfit. 

Az illető ellen most a járvány megfékezésének akadályozása miatt indult eljárás.

További cikkeink a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése