A régi bordélyházak madamjai gyakran milliomosok lettek abból, hogy összefogták a prostituáltakat és kiszolgálták a kliensek igényeit. Általában jóval a saját koruk előtt jártak, már ami a szexualitást illeti. Bemutatjuk azt a két bordélyházat, amely világhírűvé vált, és az arisztrokraták is igénybe vették a szolgáltatásaikat.
A luxusbordélyház: Everleigh Club
Az Everleigh Club Chicagóban volt az a luxusbordélyház, mely arisztrokratákat és korabeli celebeket is kiszolgált 1900 és 1911 között. A tulajdonosai, Ada and Minna Everleigh milliókat kaszáltak azzal, hogy a klubot többek között bordélyházként is működtették. Azon túl, hogy közvetítették a prostituáltakat, fenntartottak ugyanott egy méregdárga éttermet is, ahol gyakran az arisztokraták krémje is megjelent. A két szolgáltatást ügyesen kapcsolták össze: a vendégeket hostessek (valójában örömlányok) kísérték az asztalokhoz, és útközben meg lehetett beszélni a közös, vacsora utáni szabadidős tevékenységeket is az épület 50 szobájának egyikében. Több szoba is egy téma, kultúra köré rendeződött, hogy a kliensek minden igényét ki tudják elégíteni: volt perzsa, japán, török szoba, vagy épp az ezer tükör szobája, ahova visszavonulhattak a vendégek a prostituáltakkal.
Ada (jobbra) és Minna Everleigh 1895-ben (Forrás: Wikipédia)
Árak az Everleigh Clubban
A homártól kezdve a borig mindenből csak a legjobbat szolgálták fel az Everleigh-ben, egy vacsora nagyjából 50 dollárba került, ami a mai időkben 1200 dolláros összeg lenne (kb. 360 ezer forint).
Minna és Ada Everleigh testvérként vezették a bordélyházat, és már tapasztalt madamként érkeztek az omahai bordélyházukból Chicagóba. Első dolguk az volt, hogy Omahából átköltöztették a legtehetségesebb prostituáltakat az új helyszínre, majd az ország többi, jó hírű bordélyaiból csábították át a nőket, hogy dolgozzanak nekik. Minden egyes jelölttel személyesen interjúztak, komoly kiválasztási procedúrán kellett átesnie annak a prostituáltnak, aki az Everleigh-ben akart dolgozni. Csak azok kerültek be, akik okosak és szépek is voltak egyben, sőt, azt is nézték, mennyire képesek a jelentkezők az asztalnál úrinőként viselkedni, mielőtt a kliensek közelébe engedték volna őket. Utána viszont megkérték az árat egy légyottért, 50 dollárt, azaz a mai árak szerint 360 ezer forintnyi összeget kellett fizetni az örömlányoknak egy alkalomért.
A bordélyházak alaposan megelőzték a saját korukat, a képen például egy olasz, transzvesztita prostituált látható egy bordélyházban 1900-ban (Kép: Getty Images)
A luxus és a minőségi szolgáltatás lengte körül az Everleigh-t, egyrészt az aprólékos kiválasztási folyamat miatt, másrészt azért, mert így a lányoknak kevesebb vendéggel kellett lenniük egy éjszaka ahhoz, hogy kitermeljék az elvárt bevételt. Mindez oda vezetett, hogy nagyobb örömmel és odaadással is végezték a munkájukat – ez pedig vonzotta a gazdag és befolyásos urakat a bordélyházba nemcsak Amerika minden tájáról, de még külföldről is. A hírességek közül visszatérő vendég volt Edgar Lee Masters költő, vagy Ring Lardner sportújságíró, akik a maguk korában celebnek számítottak. A feljegyzések szerint pedig a látogatók között volt Poroszország hercege 1902-ben, akinek a tiszteletére a tulajdonos Minna és Ada még a vörös szőnyeget is leterítette a klub bejárata előtt.
Az első körömcipőből pezsgőzés
A porosz hercegi látogatásnak tulajdonítják az első olyan esetet, ami után gyakorlattá vált a körömcipőből pezsgőzés a bordélyházakban. A herceg tiszteletére adott tánc közben az egyik prostituáltnak lerepült a cipője, felborított egy pezsgősüveget, melynek tartalma a cipőben landolt. A herceg egyik barátja itta ki a cipőből a pezsgőt, hogy vissza tudja venni a táncoslány a lábára.
Egy bécsi prostituált 1865-ben (Kép: Getty Images)
A híres bordélyházat végül politikai okokból záratták be, az új polgármester azzal kampányolt, hogy megtisztítja a várost, ennek a kampánynak esett áldozatul Everleigh, és a többi 600 bordélyház Chicagóban. Minna és Ada nyugdíjba vonult ezután, csupán 45 és 47 évesek voltak, de milliomosként nem kellett aggódniuk a munka miatt. Nem indítottak több bordélyházat, kiszálltak a bizniszből, inkább körbeutazták Európát és letelepedtek New York-ban, ahol kényelemben éltek 1948-ban és 1960-ban bekövetkezett halálukig.
A bordélyház Párizsban, ahova Casanova is járt
A 18. században Párizsban Marguerite Gourdan és Justine Paris úgy döntött, hogy egyesítik minden tapasztalatukat a bordélyházakról és együtt nyitnak egy olyat, amiben nem lesznek tabuk. Annyira sikeres lett a vállalkozásuk, hogy XV. Lajos francia király hivatalos szeretője is ebben a bordélyházban dolgozott, és maga Casanova is visszatérő vendég volt, sőt, többször írt a párizsi bordélyról a visszaemlékezéseiben.
Prostituáltak egy francia bordélyházban 1910-ben (Kép: Getty Images)
Marguerite élvezhette igazán a siker gyümölcsét, ugyanis szegény Justine a hivatalos nyitás után nem sokkal szifiliszben meghalt. Mindkét hölgynek volt tapasztalata a prostitúcióban, és az hozta őket össze, hogy tisztán látták, milyen hátrányok érik az örömlányokat. Szerettek volna egy olyan közeget létrehozni számukra, ahol a kurtizánok ki tudják teljesíteni a tehetségüket, jó körülmények között dolgozhatnak. Egyedülálló bordélyházat álmodtak meg, ahol anyaként gondoskodhatnak a prostituáltakról, miközben luxus szolgáltatást nyújtanak a klienseknek. 1773-ban ezért megalapították Vénusz templomát, ehhez az épülethez tartozott egy régi hotel is, ahol diszkréten elvonulhattak a kliensek az örömlányokkal, miközben a külvilág felé csupán templomot látogatni mentek. Ez a ház lett a leghíresebb 18. századi francia bordélyház.
Justin Paris (jobbra) és Marguerite Gourdan (Kép: Wikipédia)
Gourdan sok olyan nővel is dolgozott, akik nem a bordélyházban elégítették ki a vendégeket, hanem megrendelhették őket azok az urak, akik nem akarták kompromittálni magukat egy személyes látogatással. Ez volt tehát az első escort szolgáltatás, csak még nem tudták, hogy így hívják. Ilyenkor nemcsak szexre, hanem gyakran társasági összejövetelre bérelték ki a lányokat – őket egyébként Gourdan „kihelyezett hadtest” néven emlegette. Köztük nemcsak örömlányok voltak, sokan csatlakoztak a hadtesthez azok az egyedülálló nők is, akiknek szükségük volt extra keresetre.
Gourdan bordélyháza messze meghaladta a korát, ugyanis azon túl, hogy nőket közvetített ki férfiaknak, simán megtette ugyanezt egynemű párosítással is. Sok homoszexuális prostituáltat foglalkoztatott, ami abszolút nem volt jellemző abban az időben a hasonló intézményekben. De még ezen is túlment, és a szexuális segédeszközöktől sem riadt vissza, mindkét nem számára biztosított minden elérhető eszközt, sőt, ő maga is tervezett számukra segédletet: Gourdan nevéhez köthető az a fából készült pénisz, mely az „apácák öröksége” néven forgott közszájon, és ami a vibrátor egyik szépen kidolgozott – igaz, mozdulatlan – elődje volt. Annyira nagy volt a kereslet erre a dildóra, hogy Gourdan úgy halt meg, hogy rengeteg rendelést nem tudott végül teljesíteni.
Francia prostituáltak az 1900-as évek környékén (Kép: Getty Images)
A bordélyház azonban nemcsak prostituáltakkal foglalkozott, hanem Gourdan létrehozta azt elsőként, melyet ma búvóhelyként ismerünk: olyan párok is kibérelhették egy-egy éjszakára a lakásokat, akiknek szüksége volt egy biztonságos, rejtett találkahelyre. A leggyakrabban ezt a szolgáltatást a férjezett asszonyok és szeretőik vették igénybe, hiszen abban az időben a férfiaknak nagyvonalúan elnézték a félrelépést, ám asszony ilyet nem tehetett. Gourdan üzletének ez kicsi, ám fontos része lett.
Szerették az örömlányok a madamot
A madam híres volt arról, hogy nagy szociális érzékkel van megáldva, nagyon jól bánt a lányaival. Külön villát tartott fenn azoknak a kurtizánoknak, akik teherbe estek, és mindig borsos árat kért értük, hogy ne kerüljenek a köznép mohó karmai közé.
Bármilyen furcsa, a diadalmenet rövid ideig tartott, 1775-ben a hatóságok bezárták a bordélyházat, börtönbe vetették Gourdant prostitúció terjesztése miatt, ahonnan nemesi származású kliensei ugyan kimentették, és a házat is kinyitották újra két évvel később, ám már nem sikerült a régi fényében visszatérnie. Gourdan 1778-ban csődbe ment, és 1783-ban meghalt szifiliszben.
