„Az okostelefonunk birtokol minket, és nem mi az okostelefonunkat”

Digitális valóság címmel készít ismeretterjesztő filmet Váncsa Gábor arról, hogyan vette birtokba az életünket az okostelefon az elmúlt években, és létezhet-e még kiút ebből. A forgatás előtt álló munka apropóján beszélgettünk a rendezővel, akinek nincs okostelefonja.

TóCsa

2020. December 12.

Miért pont az okostelefonok életünkre való hatásáról készítesz filmet? Mi vonzott a témában?

Olyan aktuális témát kerestem, amit a legtöbb ember fontosnak érez, mert érintett a témában. Adta magát, hogy az okostelefonok előnyeiről és hátrányairól készítsek filmet, hiszen ez az eszköz szinte mindenki életében jelen van kortól és nemtől függetlenül. Éjjel-nappal használjuk, befolyásolja társadalmi- és magánéletünket egyaránt, hozzánk nőtt, szinte meg sem tudunk válni tőle, le sem tudjuk tenni, már-már függünk tőle. Mindig ezt „húzogatjuk” villamoson, iskolában, otthon, alvás helyett, munkahelyen. Egy adott eszközt mindig csak arra és addig használunk, amíg elvégezzük, illetve elvégeztetjük vele az adott feladatot. Azt figyeltem meg, hogy az okostelefonoknál más a helyzet. Szinte már cél lett az, hogy okostelefonom legyen. Mindegy, hogy majd mire használom a telefonáláson kívül, csak legyen. Mert, ha nincs, akkor ki vagyok zárva egy adott közösségből (pl. Facebook), lemaradok valami igazán fontos hírről, esetleg kiközösítenek az iskolában. Pedig egy eszközt azért használunk, hogy elérhessük vele az adott célt. Azért veszek láncfűrészt, hogy kivághassak vele egy fát. A cél a fa kivágása, nem pedig az, hogy láncfűrészem legyen. Az okostelefonokkal kapcsolatban mintha megfordult volna a helyzet. Mintha az eszköz birtokolna minket, és nem mi az eszközünket. Társadalmi szinten és magánemberként is függünk egy eszköztől, a saját okostelefonunktól? Millió kérdés merült fel bennem ezzel a témával kapcsolatban, és adta magát, hogy ezekkel a kérdésekkel érdemes és izgalmas lenne filmen is foglalkozni. Olyan filmet szeretnék készíteni, ami felteszi az alapvető kérdéseket ezzel az eszközzel kapcsolatban, de a válaszokat a nézőre bízza. Alapvető kérdéseket szeretnék feltenni az emberről, mint gondolkodó, érző lényről az okostelefonhoz kapcsolódó szokásainkon keresztül. Nyakig vagyunk a XXI. századi digitális forradalomban. Viszont egyre kevesebb a rálátásunk önmagunkra. Ezzel a filmmel az ismeretterjesztő film műfaján keresztül szeretnék rálátást nyújtani az okostelefon által kialakult szokásainkra. Benne van a nevében: ismeretterjesztő film. Ismeret terjesztése egy olyan jelenségre, amit szinte mindenki a bőrén tapasztalhat. De amire mégis kevés a rálátásunk, mert benne vagyunk. A Digitális Valóság című ismeretterjesztő film abban szeretne segítséget nyújtani, hogy kívülről szemlélhessük önmagunkat.

Hová vezet az okostelefonunk bálványozása?

Váncsa Gábor (Fotó: Znamenák István)

Beszélnél a saját okostelefonodhoz való viszonyodról? Változott valamit a film készítésének hatására?

Nincs okostelefonom. Nem is volt, és szerintem nem is lesz. Van élet okostelefon nélkül is. Néha számomra is meglepő, de azon kevesek közé tartozom, akik nem használnak okostelefont. Befolyásolva érezném magam. Így én döntöm el, hogy mikor szánok időt például arra, hogy megnézzem az e-mail üzeneteimet. Persze, bizonyos dolgokban hasznos lenne (fotózás, GPS, stb…), de szabadabbnak érzem magam úgy, hogy nem bombáznak állandóan reklámokkal és figyelmeztetésekkel. Ebből a szempontból nem vagyok jó fogyasztó.

Számos kutatás és tanulmány jelent már meg a témában. A filmed egyfajta összefoglalója kíván lenni az eddigi eredményeknek, vagy új utakon próbál elindulni és új dolgokat szeretnél vele elmondani?

A film az okostelefonokon keresztül az ember pszichés folyamatait szeretné vizsgálni. Egy adott eszközön keresztül az emberi lélek mélységeire szeretnénk leásni, hogy jobban megismerjük önmagunkat, tulajdonságainkat, azt, hogy mit, miért csinálunk. Miért van szükségünk arra, hogy mindig mindent posztoljunk? Miért vágyunk minél több lájkra? Miért fotózzuk egyre többet önmagunkat (szelfizés)? Miért fontos, hogy egyre több ismerősöm legyen? Miért kell éjjel-nappal híreket olvasnunk? Folyamatosan le van kötve a figyelmünk, közben egyre nincs időnk: önmagunkra. Ezeket a lehetőségeket az okostelefonok hozták be az életünkbe. Előtte megvoltunk nélkülük, most pedig már el sem tudjuk képzelni, hogy valaki nincs fönt mondjuk a Facebookon. Pedig, jelentem, van élet a Facebook nélkül is: én sem vagyok fönt. Csupa kényszeresség, függés, állandóan kifelé élünk a mobiltelefonunkon keresztül. Kifelé. A külvilágnak. Miért? Elismerésért? Figyelemért? Pénzért? Az okostelefonok adta lehetőségek és a folyamatok a felszínen játszódnak. A film az okoseszközökön keresztül az ember pszichés, sokszor tudatlan/tudattalan folyamatait szeretné megvizsgálni, amik a felszíni eseményeket irányítják. Tehát a film egyáltalán nem szeretne újat mondani, hanem általános, örök érvényű megállapításokat szeretne megfogalmazni a feltett kérdéseken keresztül az emberről.

Az okostelefonok szép lassan az életünk minden területére beférkőznek. Ezzel ismerkedünk, ezzel navigálunk, ezzel fotózunk… Mit gondolsz, milyen területei maradtak az életünknek, ahová még nem vagy nem annyira férkőzött be az okostelefonunk, és ha maradtak ilyenek, hosszabb távon ezek is áldozatul eshetnek neki?

A teremtés rendjét semmilyen digitális technológia sem tudja befolyásolni. Elég megfigyelnünk az erdőket, a fákat, a levelek erezeteit, a patakok csordogálását, a falevelek között átszűrődő napfényt. Az élet körforgását: tavasz, nyár, ősz, tél és újra tavasz… Persze, igen, tudom, a globális fölmelegedés valós, látjuk a következményeit, elcsúsznak az évszakok, egyre kevesebb havat látunk. De mégis mindennek a mélyén ott rejtőzik egyfajta belső rend. A fák rügyezésének idejét nem gyorsíthatjuk fel az okostelefonunkkal, a lombhullatás ideje is adott. Ahogy a természetben is mindennek adott ideje van, úgy az ember életében is.

Hová vezet az okostelefonunk bálványozása? (Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images)

A filmed rövid leírása egy idézettel indul a Prédikátorok könyvéből („Mindennek rendelt ideje van”), és a végén is az Isten adta egyszerűségről és szépségről írsz. Első ránézésre – a filmből valószínűleg majd kiderül – nem világos, hogy az okostelefonok témája hogyan kötődik a valláshoz és Istenhez. Beavatnál ebbe?

Az idézet pontosan:

Mindennek megvan a rendelt ideje, és megvan az ideje az ég alatt minden eseménynek.

Prédikátorok könyve 3,1.

Ez volt az első, ami eszembe jutott a témával kapcsolatban. Azért is adtam meg irányító gondolatnak, mert a film egyik központi témája lesz az idő. Hogyan használjuk fel a megadatott időt? Az okostelefonok (és a minket körülvevő világ szintén) alapvetően arra vesznek rá bennünket, hogy mindent minél gyorsabban oldjunk meg. És lehetőleg mindent egyszerre, egy időben. Ebédelünk, közben filmet nézünk, de közben elutaljuk a gázszámlát, közben csevegünk, közben a telefonon játszunk valamivel. Vagy vezetés közben posztolunk, ruhát rendelünk vagy éppen magunkat fotózzuk. Képesek lettünk mindent egyszerre elvégezni, de ez nem feltétlenül egészséges. Hiszen „mindennek rendelt ideje van.” Ideje van az étkezésnek, amikor érdemes lenne csak az evésre koncentrálni. Ideje van az alvásnak, amikor „csak” aludnunk kellene, hiszen a szervezetünknek szüksége van rá, és nem arra, hogy állandóan figyelmeztessen bennünket valamire a telefonunk. Ideje van annak, amikor egymással beszélgetünk. Valóságosan, élőben, mélyen, egymásra figyelve. Mindezekre nincs időnk, mert a világ felgyorsult. Arra vagyunk kényszerítve, hogy mindent gyorsan elintézzünk, pipa, mehetünk tovább, de közben valóságosan nem történt meg, amiről az okostelefon szűrőjén keresztül úgy tűnt, hogy megtörténik. Képesek lettünk mindent egyszerre elintézni, tehát, elvileg, több időnk kellene, hogy legyen. Még sincs semmire időnk! Hogy is van ez? Mi az az idő? Van-e idő egyáltalán? Ezeket a már-már filozófiai kérdéseket is felteszi a film. Ha mindent egyszerre csinálunk, akkor semmit sem élünk meg abból, amilyen valójában az adott tevékenység. Leterheljük-e magunkat ezzel a gyors tempóval? Valóban erre lettünk kitalálva? Ha mindent egyszerre csinálunk, akkor nem vesszük észre az adott emberi tevékenységek szépségét, örömét. Ehhez le kell lassulni, de a világ ezt nem engedi meg. Minél többet és minél gyorsabban. Ennél sokkal kevesebbel is beérhetnénk, mint amit jelenleg ez a minket körülvevő jóléti társadalom nyújt nekünk. Mindent elérhetünk egyszerre, gyorsan, mégis mindig elégedetlenek vagyunk. Az pedig, hogy mindig mindent elérhetünk, gyorsan, egyszerre, kialakíthat bennünk egy hamis önképet. Valóban az ember Istennek képzeli magát a feltalált eszközök hatására? Helyes az önképünk, ha azt gondoljuk, hogy mindent megtehetünk korlátok és határok nélkül? Hová vezet az, ha az általunk feltalált eszközt, jelen esetben az okostelefonunkat bálványozzuk?

NÉVJEGY

Váncsa Gábor 2012-ben végzett a Kaposvári Egyetem színművész szakán. 2012-től 2016-ig a Kaposvári Csiky Gergely Színház társulatának tagja, azóta szabadúszóként dolgozik. Eddig kisfilmeket (Silence, Hajnali műszak) készített rendezőként, A földmérő című kisfilmjével nyert díjat az első Savaria Filmfesztiválon 2013-ban. Jelenleg színészként egy monodrámában játszik, a Pál védőbeszédében, valamint a Csiky Gergely Színház a S.Ö.R. című előadásában lesz látható, amint újra kinyithatnak a színházak.

Azt már tudjuk, hogy az okostelefon függőséget okoz, de ez a fajta függőség is hasonlóan ártalmas, mint mondjuk az alkohol- vagy gyógyszerfüggőség? A társadalom messze nem olyan elítélő a telefonfüggéssel szemben, mint azokkal, akik mondjuk nap mint nap részegre isszák magukat.

Jelenleg a film előkészítő fázisában vagyunk, de már felvettük a kapcsolatot olyan szakemberekkel, akik hitelesen hozzá tudnak szólni a film által fejtegetett függőség/pszichés problémák témaköréhez. Az eddigi konzultációkból kiderült, hogy a függőség jelensége pontosan körülírható, definiálható, függetlenül attól, hogy alkoholról, gyógyszerről vagy mobiltelefonról van szó. Mindig akkor függünk valamitől, ha valamilyen, számunkra sem megfogalmazható hiányt akarunk pótolni. Ha nem vagyunk hajlandóak észrevenni, elfogadni önmagunkat, a valóságot, az igazságot. Az alkoholfüggőség látványosabb, jobban ismerjük. Az okostelefon-függőség szintén látványos, viszont alig ismerjük, még kevésbé beszélünk róla.

A filmed rövid összefoglalójában azt írtad, hogy az okostelefonok hatására elfelejtjük, milyen az, ha küzdeni kell valamiért. Azért okostelefonok ide vagy oda, az emberek élete máig teli van küzdelmekkel. Milyen küzdelmekről feledkezhetünk meg általuk?

A küzdelmet átvitt értelemben használom. Semmiért nem kell megküzdenünk, mert tálcán/mobilon kínálják. Csak egy gombnyomás minden. Illetve egy érintés. Úgy értem, ha valamiért meg kell küzdenünk, akkor azt jobban tudjuk értékelni. Vegyük például az olvasást. Az okostelefonokon keresztül, a Messenger üzenetekben rövid szavakkal, szótövekkel, szlengben kommunikálunk. Mert így kényelmes. Kényelmesebb egy-egy rövid cikket elolvasni a hangzatos idézettel a közepén, mint elolvasni egy 500 oldalas regényt. Egy regény elolvasásához időre van szükség, de csak a gyorsan átpörgethető Facebook hírekre van időnk. Okostelefonon keresztül olvasunk, nézünk rövid, gyors, akár tíz másodperces videókat. Például a Karamazov testvérek elolvasásához kitartásra, időre, energiára, koncentrációra, küzdelemre van szükség. Olvasás közben mi magunk rakjuk össze a történetet, fejben kell tartani a karaktereket, mentális, érzelmi reakciókat vált ki belőlünk, egy belső utazás. Az olvasás segít abban, hogy átláthassunk és megérthessünk egymással összefüggő történéseket, gondolkozásra tanít. Hiszen a saját életünk sem leírható tíz másodpercben egy-egy rövidített szótővel! Hosszú, bővített mondatokra van szükség, hogy elmesélhessük életünk történetét. Ez által az olvasás segít abban, hogy megtanuljunk kommunikálni, kifejezni önmagunkat. Ha ez kiveszik a társadalomból, akkor a kommunikáció is átalakul. Igaz, egy-egy regénnyel vagy filmmel valóban meg kell küzdeni. Az olvasás olyan küzdelem, ami nemesít, és valóban jó érzés, ha végig tudjuk küzdeni magunkat egy-egy történeten. A másik jó példát az internet nyújtotta ismerkedési szokások jelentik. Megnézzük a másik fotóját, tetszik, like, ráírunk, csevegés, randi, tovább nem is kell ecsetelném. Melyiknek van nagyobb értéke? Ha gyorsan megkaparintjuk a másikat, vagy ha akár hónapokig is küzdeni kell a másikért? Ez a két példa, az olvasás és a párválasztás/ismerkedés témaköre a most felnövekvő generációt érinti a leginkább. Éppen ezért a film leginkább a gyerekek szemszögén keresztül szeretné vizsgálni az okoseszközök és a digitális világ hatásait. Hogyan látják ők ezt a világot? Mit jelent nekik a küzdés? Mi az ő véleményük a digitális valóságról? Ők hogyan ismerkednek? A kommunikáció átalakulásának folyamata a mai tizenéveseket is komolyan érinti.

Az okostelefonoknak melyik aspektusát találod a leginkább mérgezőnek/félelmetesnek?

A Facebook-jelenséget. Azt, hogy kényszeresen, önmagunktól szolgáltatjuk ki magánéletünket, titkainkat, szinte minden pillanatunkat, gondolatunkat. Kialakítunk egy profilt, aztán a Facebook (vagy a többi közösségi média) nem ereszt. Évekkel ezelőtt történt. Egy Facebook-ismerősöm meghalt. Hónapokkal később a Facebook felajánlotta, hogy köszöntsem föl a születésnapján. Tehát a halottak Facebook-profilja tovább él?! Számomra ez annyira megdöbbentő volt, hogy töröltem magam a Facebookról.

Az okostelefon birtokol minket és nem mi őt (Képünk illusztráció. Fotó: Getty Images)

Társadalmilag fel tudunk lépni az ellen, hogy ezek az eszközök túlságosan eluralják az életünket, vagy csak egyénileg, a saját küzdelmeink és lemondásaink árán tudjuk hátrébb szorítani az életünkben?

Ha az ember, mint egyén meghozza a megfelelő döntéseket, akkor az hatással lesz a társadalom, mint nagy egész életére is. Ugyanakkor, ha valaki valóban függő, akkor azt előbb fel kell ismerni. Miután felismerte, azután küzdhet ellene, tehet azért, hogy kilépjen ebből a függő helyzetből. Képesek vagyunk magunktól, saját erőnkből letenni azt, amitől függünk? Mi a függés valójában? Az a függés, ha mindent alárendelünk bizonyos tevékenység érdekében. Ha felborul az egyensúly. Akkor szabadulunk meg a függésből, ha újra megtaláljuk az egyensúlyt bizonyos eszközök használatával kapcsolatban. Nem az eszközt kell eldobni, hanem újra megtalálni az egyensúlyt.

Tényleg butábbak leszünk attól, ha okostelefont használunk? Hatással lehet ez a memóriánkra és az intelligenciánkra pusztán azáltal, hogy számos problémát (pl. számolás) megold helyettünk?

A memória és az intelligencia adottság, ami fejleszthető. Itt kell megjegyeznem, hogy a filmnek célja az is, hogy az okoseszközök előnyeit méltassa, hiszen az okostelefonok előnyeit és hátrányait taglalja a film. Számos méltányolandó előnye van ennek a készüléknek, sorolhatnánk. A kérdés az, hogyan használjuk ezeket az előnyöket, adottságokat. Milyen cél érdekében állítjuk szolgálatba ezt az eszközt? Ha egymás segítésére, kapcsolattartásra satöbbi, akkor az pozitív képet fest rólunk. Ha viszont egymás káromlására, akkor az nem egy intelligens képet mutat rólunk, az emberről, hanem inkább lehet azt mondani, hogy buták vagyunk, ha csak annyi telik ki tőlünk, hogy kommenteken keresztül egymással veszekedünk.

Az okostelefonok akár az életünket is meghosszabbíthatják

Cikkünkben eddig jobbára az okostelefonok használatának negatív aspektusairól esett szó, de szóljunk most egy pozitívumról is. A senior korosztály többsége rendszeresen figyeli a főbb egészségparamétereit, de még ritkán használ ehhez okoseszközöket – ez derül ki a szenior korosztály egészségtudatosságát a digitális készségek tükrében vizsgáló országos Okosegészség felmérésből, amelyet a Telekom megbízásából a Szocio-Gráf Piac- és Közvéleménykutató Intézet készített november folyamán. A nyitottság és az érdeklődés azonban megvan.

A különböző egészség-paraméterek követése az internetre kapcsolt eszközök segítségével a fiatalabb korosztályoknál ma már napi rutin, de a kutatók jól érzékelhető generációs szakadékként azonosították ezt a területet: a szenior korosztályból csak minden nyolcadik ember használ okoseszközöket a vérnyomás és a pulzus figyelésére. A szeniorok általánosságban is inkább egy lépés távolságból követik a technológia fejlődését, 72 százalékuk például még hagyományos telefont használ – a legjellemzőbb okoskészülék az adott életkorban a tablet és az okostévé. Ugyanakkor a többség kifejezett érdeklődéssel fogadna egy, az egészségügyi adatok tárolására és továbbítására is alkalmas okoseszközt: 56 százalékuk egyáltalán nem tartana tőle, 40 százalékuk pedig, ha tehetné, rögtön ki is próbálná.

Ehhez már a feltételek is adottak: a 65 év felettiek kétharmada rendelkezik valamilyen internet-hozzáféréssel, majdnem egyharmaduk mobilnet-hozzáféréssel is. Ha az egészségmegőrzésben valamilyen okos megoldásra váltanak, akkor az orvos tanácsa nyom a legtöbbet a latban: 29 százalékuk szerint az orvosi ajánlás lenne a kipróbálás fő mozgatórugója. A második számú döntési szempont az egyszerű használat (25 százalék), illetve a megfelelő támogatás (21 százalék), főként a betanulás során. A kutatásból az derült ki, hogy ezen a ponton nagy a család szerepe és felelőssége: elsősorban a fiatalabb családtagok, a felnőtt gyermekek vagy unokák (64, illetve 38 százalék) segítségére számítanak. Ezen a ponton találkoznak az igények és a lehetőségek: az aktív korosztály tagjai számára, különösen a járvány miatti korlátozások idején fontos, hogy a szenior korú szeretteiket biztonságban tudják, ennek pedig része, hogy akár a rutin orvosi vizsgálatok egy részét kiválthassák az idősebbek életében, ugyanakkor mégis rendelkezésre álljanak az egészséget tükröző adatok. Az idősebbek pedig örömmel fogadják, ha az ehhez szükséges digitális szintlépésben a család ifjabb tagjai segítenek nekik. A 65-85 év közöttiek egyharmada jó néven venné, ha a távközlési szolgáltatójára is támaszkodhatna az egészségbarát okoseszközök megismerésében, illetve azok napi használata során.

Mi magyarok másképp használjuk az okostelefonunkat, mint más nemzetek képviselői? Vannak ebben különbségek a nemzetek között, vagy ez teljesen univerzális jelenség?

Feltételezem, hogy nincs nagy különbség, hiszen adott okostelefonok és okoseszközök az egész világon ugyanazokkal a kapacitásokkal, tulajdonságokkal, adottságokkal rendelkeznek. A facebook Franciaországban is ugyanaz, mint Ausztráliában, a szelfizés mindenütt ugyanazt jelenti, a lájkolást mindenki érti. Viszont abban már lehetnek különbségek, hogy ki, hogyan és mire használja az okostelefonját. Ahogy egyénenként vannak különbségek, úgy a nemzetek között is lehetnek különbségek. De hangsúlyozom, ez egyelőre csak feltételezés. A kutatás elején vagyunk.

Az ember híres az alkalmazkodóképességéről. Ha valami váratlan csapás miatt hirtelen az okostelefonjainkat nem tudnánk tovább használni, gyorsan alkalmazkodni tudnánk az anélküli élethez, és feltalálnánk magunkat nélküle, vagy már túlságosan hozzánőttünk?

E kérdés miatt készítem el a filmet! Hogy felvethessem azt a kérdést: mihez kezdenénk okostelefonok nélkül? Milyen következményei lennének, ha „kiesne” az emberiség kezei közül? Bízom benne, hogy a válaszokat a film alapján könnyeben megfogalmazhatjuk majd magunknak.

A Digitális valóság című film az NFI támogatásával készül.