nlc.hu
Otthon

Robotporszívó

Az év, amikor egy új barátom lett: a robotporszívó

Ideje további házimunkákat is kiszervezni a gépeknek: robotporszívód van már? Pedig rég alapfelszerelés kellene, hogy legyen.

2020 sok szempontból kemény év volt, ott van mindjárt a gigantikusra duzzadt házimunka dolga, ami ugyebár abból adódott, hogy az időnk oroszlánrészét otthon töltöttük, kivéve, amikor az összeset, mert ki sem tettük a lábunkat a házból.

A házimunka nem mindig jó. Persze van, amikor éppenséggel segít túlélni a lelki slamasztikát, a nihilt, az unalmat vagy pont a szorongást, de azért mindent egybevetve, meglennénk nélküle. Nem jó az, amikor az ember életének a középpontjában az áll, hogy nehogy pók legyen a sarokban; olyankor lépni kell.

Szóval, a házimunka alapból egy szükséges, de nem igazán kellemes dolog és távol áll az örömtől, a testi-lelki-szellemi fejlődéstől, hogy az önmegvalósításról már ne is beszéljünk. Ennek ellenére muszáj megcsinálni, ha nem akarjuk, hogy megegyen a kosz. Jó esetben ezt a feladatot kiszervezzük másoknak, például védekezésre képtelen családtagoknak (úgy is, mint gyerek), illetve hivatásos takarítóknak, ám a Covid miatt sajnos ez utóbbi könnyítésnek jórészt leáldozott, az előbbi meg, lássuk be, sosem volt túl sikeres próbálkozás.  

Nincs más hátra, mint a háztartás további gépesítése: automatizálni és robotizálni azt, amit eddig keserves veríték árán magunk csináltunk meg.

Valójában már évtizedek óta egyszerűbb-bonyolultabb automatikák végzik a házimunka nagy részét. Gondoljunk csak a mosásra, ami anyánknak a keverőtárcsás géppel még egész napos munka volt, pedig akkoriban még nem húztunk mindennap tiszta farmert és pulóvert, ma meg már non-stop itt zümmög a háttérben a mosógép. A legtöbb háztartásban a mosogatást is gép oldja meg, nagyon helyesen.

felmosás

Nyilván mi mindannyian full outfitben és magassarkúban szoktunk takarítani, arcunkon széles mosollyal (Fotó: Pixabay)

A KSH legfrissebb elérhető időmérleg statisztikája szerint átlagosan napi 133 percet töltünk házimunkával. Ez az adat így semmit nem mond, de mondjuk, ha mellé tesszük, hogy pénzkereső munkával meg 186 percet (ebben benne vannak az inaktívak is, úgy jön ki), akkor jól látható, hogy az életünk nagy részében mást sem csinálunk, mint ellátjuk magunkat. A gyerekeket meg napi 30 percben látjuk el. Na szóval, pont itt az ideje, hogy amit csak lehet, leadjunk belőle a robotoknak: például a porszívózást.

Mindegy, csak legyen robotporszívó

Természetesen, mielőtt robotporszívó vásárlásra adtam a fejem, alaposan körbejártam a kérdést, többek között azért, mert mégiscsak egy százezres nagyságrendű kiadásról van szó. Első körben kikértem az ismerőseim véleményét, hogy érdemes-e egyáltalán foglalkozni vele, és a legfontosabb dolog, amit megtudtam, az, hogy az embereket elképesztő módon lelkesíti a robotporszívó téma, talán akkor sem válaszoltak volna többen, ha Pumped Gabóról kérdezek.

Robotporszívón utazó kiskutya

Robotporszívón utazó kiskutya (Fotó: Getty Images)

A második legfontosabb dolog, amit megtudtam, hogy a robotporszívója mindenkit boldoggá tesz, mindenki elégedett a magáéval és jobban örül a létezésének, mintha valami mindig cuki kiscica lenne, bár a kettő együtt még jobb. Ez pedig teljesen független attól, hogy milyen robotporszívó, mikori gyártmány, mit tud, milyen a szoftvere, vagy fel is mos-e – ez mind semmit sem számított a válaszadóknak, elégedettek voltak. Ebből két következtetést vontam le: az egyik, hogy minden mindegy, csak ne nekünk kelljen porszívózni, a másik meg, hogy minden bizonnyal olyan végtelenül tartós gépek ezek a robotporszívók, hogy sosem mennek tönkre, ezért nagyjából még senkinek sincs összehasonlítási alapja, hogy melyik típus jobb és melyik rosszabb.

Vagyis egyvalaki volt, akinek mélységes csalódás volt a robotporszívó, Neményi Márton kollégának, idézem:

Tesla félokosporszívóm volt, nyilván gyorsan kiderült, hogy ez nem az a Tesla, hanem egy cseh robotporszívó-márka. Én nem tudom, a csehek mit várnak egy robotporszívótól, de egyrészt végtelenül ostoba volt szegény, ment össze-vissza, kiborította és felszívta a macska száraztápját, kétségbeesetten vinnyogott, amikor (mindig) nem talált ki az ágy alól, negyedóráig „dolgozott”, aztán egyszerűen kikapcsolt és még ilyen sértődött kis hangot is hallatott hozzá. Elvileg volt ilyen körkörösen takarító üzemmódja is, egyszer hagytam úgy itthon, de vissza kellett jönnöm tíz perc után (pénztárca, nyilván), bent ült szépen a dokkolójában, és konkrétan láttam körülötte a félméteres sávot, amit megcsinált. Szóval nemcsak hülye volt, mint a segg, hanem sunyi prosztó is. Eljófogásoztam Miskolcra húszezerért, azóta nem hallok róla szerencsére.

 

Mivel valójában már a kérdésfeltevés pillanatában elhatároztam, hogy lesz robotporszívóm (legfeljebb idővel fogom megszeretni, nem azonnal), már csak az volt a kérdés, hogy milyen gyártmány legyen. Ár-érték arányban jelenleg (többek egybehangzó véleménye, és a tesztek szerint) a kínai gyártmányú Xiaomi hasít, igazán menőnek azonban az IRobot számít.

A világon az első robotporszívót, a Roombát az IRobot cég fejlesztette ki és dobta piacra. Rendkívül fontos információ, hogy a cég társalapítója, „a robotok anyjának” is nevezett Helen Greiner magyar származású. A sztori egészen szokványos: Helen nagyszülei 1956-ban disszidáltak. Először Angliába – a család fele ott is maradt és máig ott él. Helen apja, Gyula (később Julian) azonban angol feleségével és az ötéves kis Helennel tovább állt Amerikába, aki így értelemszerűen már itt végezte az egyetemet, itt alapították az IRobotot és fejlesztette ki az első robotporszívót. Igaz, ez már majdnem harminc éve történt, azóta dolgozott a NASA Sugárhajtómű Laboratóriumában és az MIT Mesterséges Intellilgencia Laboraróriumában is, sőt, a hadseregnek is fejlesztett drónokat, most pedig a Tertill cég kertészrobotján dolgozik. 

Soha meg nem értett tánc

Nos, attól, hogy van egy robotporszívónk, még nem dobhatjuk ki a hagyományost, ahogy mondjuk a mosogatót sem iktathatjuk ki a konyhából, ha került mosogatógép. Gyorsabb sem lesz a takarítás a robotporszívótól: amit én tíz perc alatt gyorsan feltakarítanék, azon a helyiségen több mint egy fél órát jön-megy a robot. Nem is ebben van az előnye, hanem hogy nem nekem kell csinálni.  Most például, amíg ezt a cikket írom, itt rumbázik a másik szobában, és engem marhára nem érdekel, hogy ötödször ment el amellett az idegesítő szösz mellett, mert tudom, hogy mire jelzi a telefonom, hogy „Charlemagne succesfully finished a job”, addigra minden oké lesz. Addig meg nem kell odanézni, habár nehéz, mert egészen pszichedelikus élmény bambulni rajta úgy, hogy esélyed sincs megfejteni, hogy most vajon mi a tökért arra megy, amerre.

robotporszívó

Legjobb, ha a robotporszívónak esélye sincs bemászni a kanapé alá (Fotó: Getty Images)

Elsőre – ahogy Marci kolléga olyan plasztikusan körülírta – valóban idegesítően hülye a robotporszívó. Lázas munka látszatát keltve, fontoskodva szaladgál fel és alá, még a ládára is felszáll, időnként beszorul ide-oda (ezt megtanulja kezelni és kiküszöbölni – a gazdája), párszor leesik a lépcsőn, de túléli, a hosszú hajszálak viszont a gyilkosai. Időnként sarokba állítja magát és úgy tesz, mintha ki akarná tolni a falat, aztán egyszer csak, váratlanul meggondolja magát és odébbáll. Szóval furcsa egy szerzet és még a vécét se pucolja ki, viszont olyan vele a takarítás, mintha ketten lennénk rá: ő csinálja a padlót, én meg minden mást, és még beszélgetni meg kávézni sem kell vele. Az meg, hogy az idő nagy részében csak alibizik, kit érdekel, nem órabérben fizetem.

Mindent egybevetve egy robotporszívó egészen új szintre emeli az otthoni higiéniát, mármint a tisztaság / befektetett munka arányt, különösen akkor, ha állat is van, ami nem, mondjuk, hal. Nincs többé olyasmi, hogy hosszasan merengek a porcicás padlón, hogy ezt azért már ideje lenne feltakarítani, de kinek van erre ideje / kedve, hanem odarakom a robotot és „dolgozz, barátom, Charlemagne!” – felkiáltással bekapcsolom, majd otthagyom.

Mert ne legyenek kétségeink, ezekben az ingerszegény időkben, amikor a külvilágot a Netflix jelenti, minden önállóan és előre nem kiszámíthatóan cselekvő lény a barátunkká válik.

Takarítás helyett nézz inkább sorozatokat!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top