nlc.hu
Otthon

Családi házat építettek 3D-s nyomtatóval

Kinyomtattak egy családi házat New Yorkban, két nap alatt húzták fel a falait 3D-s nyomtatóval

Alig egy hét kellett ahhoz, hogy elkészüljenek egy családi házzal egy óriási méretű 3D-s nyomtató segítségével, ami elsősorban a falak felhúzását gyorsította fel.

A jövőben úgy fest, hogy kevesebb munka lesz az építőiparban a kétkezi munkásoknak, ugyanis a 3D-s nyomtatók ezt az ipart is forradalmasítani fogják. Az új technológia segítségével New Yorkban már családi házakat húznak fel, és a módszer olyan gyors, hogy általa negyedannyi idő alatt elkészülnek a házakkal, mint ahogy azt korábban csinálták – derül ki a Tények riportjából.

A gigászi 3D-s nyomtató egy előzetesen betáplált tervrajz alapján dolgozik, és négyszer-ötször gyorsabb a munkásoknál. A fenti videóban látható 176 négyzetméteres épület például alig egy hét alatt készült el, ebből a falak felhúzása két napig tartott. A beton megszáradása után már hagyományos, kétkezi munka segítségével rárakták a tetőt, majd beépítették az ablakokat és a bejárati ajtót. A falak nyomtatásával nagyjából 70 százalékkal kevesebb építési törmelék keletkezett, így a módszer környezetvédelmi szempontból is hasznos. Egy ilyen ház jelenleg nagyjából 90 millió forintnyi dollárba kerül, és nagy iránta az érdeklődés.

A 3D-s nyomtatás csodái az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top