nlc.hu
Otthon

Két és fél évig építették a menő babaházat

Ultramenő babaházat épített a házaspár

Az amerikai házaspár két és fél évig épített egy babaházat, de bámulatos lett a végeredmény.
Mid-century babaház

Az amerikai Annie Kampfe és Cliff Donnelly két és fél évig épített egy babaházat, amelyben minden apró részletet gondosan kidolgoztak.

Minden azzal kezdődött, hogy a régebben belsőépítészként dolgozó nő meglátott egy miniatűr szőnyeget. Kiderült, hogy egy babaházba való darabról van szó, ami annyira megtetszett neki, hogy beindult a fantáziája.

2017-ben a házaspár elhatározta, hogy készítenek egy igazán menő babaházat. Két és fél évet töltöttek azzal, hogy minden apró részlet tökéletes legyen, és mostanra végre elkészültek vele.

A házban 10 szoba található, bevezették a villanyt is, sőt még az alagsort is megépítették, ahol mosógéppel, szárítógéppel felszerelt mosókonyha kapott helyet.

A lakótérben minden miniatűr bútor és dekoráció alapos tervezés után készült el, odafigyeltek arra, milyen kandalló, karosszék, tapéta kerül a házba, de még a párnákra, könyvekre és az újságokra is külön ügyeltek.

Az inspirációt a gyerekkoruk idején, azaz a múlt század közepén jellemző (mid-century) stílusjegyek jelentették. A végeredmény pedig olyan káprázatosan sikerült, hogy az ember szinte arra vágyik, hogy összemenjen, és beköltözhessen.

(My Modern Met)

(Kiemelt kép: Instagram/minimodernhouse)

Luxusbabaházak az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top