nlc.hu
Otthon

Aprócska rejtett magyar faluk

Aprócska falvak Magyarországon, ahol tapintható a nyugalom

Vannak hazánknak olyan eldugott zugai, ahol nem mi találjuk meg a nyugalmat, hanem az talál ránk. A következő települések pont ilyenek.

A következő magyar települések – bár földrajzilag távol vannak egymástól – mégis rengeteg dologban egyeznek: lélegzetelállító tájak, varázslatos túrautak jellemzik őket, ráadásul minden szegletükből árad valami megmagyarázhatatlan, mindent felülmúló nyugalom.

Bélapátfalva

Bélapátfalva a Bükk nyugati lábánál fekszik, a Bél-kő hegység ölelésében. A településen valamikor cementgyár működött, ennek nyomát őrzi a Bél-kő lépcsősen faragott oromzata. A ma 816 méteres hegy eredetileg jóval nagyobb volt, de a kitermelés során a tetejét teljesen lefaragták.

Magyar falvak, amik a nyugalom szigetei

A Bél-kő csúcsa az ipar áldozata lett, 550 méter feletti süvegét 2008-ban védetté nyilvánították (Fotó: Illés Ákos)

A hegyre vezető túraút ma már az Országos Kéktúra egyik szakasza is egyben. A hegyi túra előtt vagy után érdemes egy kanyart tenni a bélapátfalvi Lak-völgyi tónál is, ami a pecások kedvelt helye, nem csoda, hiszen ponty, amur, csuka, süllő, harcsa, keszeg, kárász, balin, busa, domolykó és naphal fogható.

Magyar falvak, amik a nyugalom szigetei

A horgászok paradicsoma (Fotó: Illés Ákos)

Nem szabad kihagyni az apátságot sem, amit 1232-ben még II. Kilit püspök alapított a ciszterci szerzeteseknek. Az épület falai túlélték a tatárjárást, de a kunok pusztítását már nem. Fél évezrednek kellett eltelnie a barokk kori felújításig.

A hely testi-lelki feltöltődést és egy hétvégi programot is megér!

Vérteskozma

A Vértes egyik rejtett ékszerdoboza minden kétséget kizáróan Vérteskozma, ami egy kifestőbe illő zsákfalu takaros, hófehér, 19. századi német parasztházaival, a hozzájuk tartozó ápolt kertekkel együtt. A település egyetlen utcából áll, és bár térerő és wifi nincs, merőkanállal mérik a békét és a csendet. Nem csoda, hogy rengetegen jönnek ide pihenni, elvonulni, kirándulni – házat venni. 

Magyar falvak, amik a nyugalom szigetei

Vérteskozma is megér egy misét (Fotó: Czvitkovits Judit)

És bár a falu apró, gazdag történelmi múltra tekint vissza: Kozmára Bajorországból 1744-ben 59 katolikus sváb családot telepített gróf Esterházy József, akik évtizedeken át zárt közösségben élték életüket a nehéz erdő- és földművelő munkával. A II. világháború után, a 12 330/1945.(dec.29.) M.E. rendelet 1. paragrafusa értelmében Németországba volt köteles áttelepülni az a magyar állampolgár, aki a legutolsó népszámlálási összeírás alkalmával német nemzetiségűnek és anyanyelvűnek vallotta magát, vagy aki magyarosított nevét német hangzásúra változtatta vissza, továbbá az, aki valamely fegyveres német alakulatnak tagja volt.

Mivel a településen javarészt csak német családok éltek, a rendelet következtében a faluból 1946. május 18-án 68 családot (318 személyt, köztük 181 gyermeket) telepítettek ki, 59 ház maradt üresen.

Vérteskozmába azóta új életet leheltek, Gánthoz csatolták, üdülőfalu lett, a Községvédő Egyesületnek köszönhetően pedig egy olyan faluképet kapott, aminek sokan a csodájára járnak.

Vértekozma korábban csak német családokból állt

Vérteskozma korábban csak német családokból állt (Fotó: Czvitkovits Judit)

Dunasziget

Mosonmagyaróvártól mindössze 15 kilométert kell autózni ahhoz, hogy megérkezzünk a Szigetköz egyik legvarázslatosabb településére, Dunaszigetre.

Magyar falvak, amik a nyugalom szigetei

Dunaszigeten érdemes egy sétát tenni (Fotó: Czvitkovits Judit)

Dunaszigetet csak a 13–15. században fedezték fel maguknak az emberek, miután állataiknak új legelő után néztek. Ennek következtében a vadregényes tájon sorra létesültek a tanyák, 1792-ben pedig már a térképeken is lakott területként tüntették fel. 

A Dunasziget egyik legforgalmasabb pontja a zátonyi strand, ráadásul a településen nemcsak a strand attrakció, de az ökopark, az erdei iskola és kulcsos ház, a vadleső kishajó és persze a páratlan kenutúrák is vannak, amelyek Európa-szerte híresek.

Magyar falvak, amik a nyugalom szigetei

1792-től lakott területként tüntették fel a települést (Fotó: Czvitkovits Judit)

Kirándulási tipp tavaszra!

(Nyitókép: Czvitkovits Judit)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top