nlc.hu
Otthon

Szakított a 123 napra összebilincselt ukrán pár

Négy hónapig éltek összebilincselve, nem lett happy end a vége

Rekordot döntött egy ukrán pár, de sikernek bizony ára volt.

Egy pár az ukrajnai Harkivból úgy döntött, szeretnék kideríteni, milyen erős is a szerelmük, ezért Valentin-napon összebilincselték magukat. Persze ez a kísérlet nemcsak arról szólt, hogy bizonyítsák, kapcsolatuk mindent kibír, szerettek volna bekerülni a rekordok könyvébe. Ennek megfelelően nemzetközi rekordok ukrajnai nyilvántartásának képviselője is jelen volt az összebilincselés pillanatánál, aki előzetesen azt is ellenőrizte, hogy a két fél mentálisan alkalmas-e egy ilyen kihívásra.

A  33 éves Alexandr Kudlay és a 28 éves Viktoria Pustotivota végül 123 napig maradt összebilincselve, és ezen idő alatt természetesen egy komolyabb követőtáborra is szert tettek a közösségi oldalakon, illetve több ukrán tévéműsorban is vendégül látták őket, és még a Reuters hírügynökség is készített róluk egy riportot, írja a 24.hu.

Ugyan a 123 nap szép teljesítmény, sikerült rekordot dönteniük, de keserédes ez a siker, hiszen a pár úgy döntött, inkább szakítanak, mert az együtt töltött idő alatt nem sikerült megoldani kapcsolati problémáikat, pedig korábban már a házasság is szóba került. “Szeretném a saját életemet élni független emberként” – jelentette ki Viktoria, Alexandr pedig megköszönte a támogatást azoknak, akik követték a kalandjaikat. Hozzátette, ugyan már nincsenek együtt, örülnek, hogy szereztek egy ilyen élettapasztalatot.

bilincs

Fotó: Pixabay

Szerelmi rekordok:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top