nlc.hu
Otthon

Ez a leendő após kiakadt néhány macaron miatt

Egy apa kiakadt, mert a leendő menye macaront szeretett volna vinni a partijára

Nem vette jó néven a gesztust.
macaron, kávé

Egy nő arról panaszkodott Redditen, hogy a barátja édesapja szerint sértő az, hogy desszertet szeretett volna vinni a partijára. A posztoló szerint  házi készítésű finomságokat szeretett volna készíteni a nagy eseményre, mivel ez lenne az első alkalom, hogy találkozik a leendő apósával, aki a fiú biológiai apja. A lány barátjának ugyanis vannak örökbefogadó szülei is, velük már találkozott, őket nagyon kedvesnek találta.

A leendő férjét is megkérdezte, szerinte jó ötlet-e kókuszos macaronokat vinni, mire a fiú azt válaszolta, persze, de azért ne essen túlzásba a mennyiséggel.  Az apa viszont nem repesett az elképzeléstől, sőt, a fiának öt-tíz percig szónokolt arról, hogy mennyire sértő lenne, ha a lány macaront vinne az ő partijára.

 

„Olyan dolgokat mondott, hogy talán azt hiszem, hogy nem tudna elég desszertet biztosítani, és olyat is kérdezett, hogy ezt talán azért csinálom, hogy dicséretet kapjak?” – fakadt ki a lány a neten. Bár ez egy magánbeszélgetés volt az apa és fia között, amit a párja csak elmesélt neki, mégis nagyon rosszul érintették a leendő após szavai. Megbántottságában az internet népétől kért tanácsot, mit tegyen?

“Egy cateringes eseményre nem hoz az ember ételt, hogy aztán a partin felszolgálják” – írta az egyik hozzászóló, hozzátéve: „De ha ajándékba kapja, hogy aztán egyedül élvezze a macaronokat, akkor ez csak egy kedves gesztus”

“Ez olyan, mintha egy esküvőre desszerttel jelennél meg” – mondta egy másik felhasználó, míg megint egy másik azt írta, hogy süssön mindenképp párat, adja oda neki, és tisztázza előtte, hogy ajándékba szánta, nem pedig a partira. „Az apa egy hatalmas bunkó, és nem kellene aggódnod miatta, egy bunkó csak egy bunkó” – fűzte hozzá a nyers véleményét egy sokadik kommentelő.

Fotó: Pexels

Kapcsolódó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top