nlc.hu
Otthon
Érdemes kedvencünkkel aludni?

Jó hatással lehet ránk, ha kedvencünkkel alszunk, csak tudja ő is, hogy ki a főnök

Ahány hálószoba, annyi szokás, de vannak érvek amellett, hogy ne tiltsuk ki a kutyákat, macskákat az ágyból.

Vannak, akik szívesen alszanak együtt kedvenceikkel, és vannak kutyák, illetve macskák, amik számára az ágy, sőt a hálószoba is – elvileg  – tiltott zóna. Karen Barrett kutyaszakértő szerint azoknak a gazdiknak, akiket nem zavarja, ha állatuk is bebújik melléjük az ágyba, figyelniük kell arra, hogy tudassák, ki a főnök, például ne hagyják a kutyának, hogy ráfeküdjön a fejünkre. Ettől függetlenül támogatja az együtt alvást, hiszen az jó hatással lehet az emberre, főleg, akkor, ha egyedül élnek, magányosak.

Egy, a New York államban található Canisius Főiskola tanulmánya szerint azok, akik kedvenceikkel alszanak, nagyobb valószínűséggel fekszenek le, illetve kelnek korábban, és ha pihenésről van szó, akkor a mérleg nyelve bizony a kutyák felé billen, velük ugyanis sokkal nyugodalmasabb együtt aludni mint a macskákkal vagy akár egy másik emberrel, kevésbé zavarnak minket alvás közben, és sokkal inkább biztonságban érezzük magunkat mellettük.

kutya az ágyban

Fotó: Pexels/Burst

A jó alvás titka:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top