nlc.hu
Otthon

A Magyarországra kimenekített afgánok elhelyezése

Kiderült, hol helyezik el a Magyarországra kimenekített afgánokat

Két magyarországi menekülttáborban helyezik el az Afganisztánból kimenekített afgán állampolgárokat.
Magyar mentőakció Afganisztánban

Magyarország 57 afgán családot, köztük 180 kiskorú gyereket menekített ki Afganisztánból a háborús helyzet miatt. Az afgán állampolgárok Röszkén és Tompán kerültek karanténba, ahol túlesnek a kötelező egészségügyi vizsgálatokon, ellenőrzik az esetleges koronavírus-fertőzöttségüket, és szükség esetén védőoltást is kapnak.

A karantén lejárta után a Belügyminisztérium döntése alapján az evakuált afgánok a Vámosszabadi Befogadó Állomásra, illetve szükség szerint a Balassagyarmati Közösségi Szállásra kerülnek. Erről Csach Gábor, Balassagyarmat polgármestere számolt be a Facebookon.

A városvezető azt írta, hogy a kimenekítettek érkezése Balassagyarmatra legkorábban szeptember 3-10. között várható, létszámuk a kapacitás szerint 18-22 családot jelenthet, de döntő többségben gyermekek tartózkodnak majd a szállón.

A polgármester egyúttal igyekezett megnyugtatni a helyieket, hogy egészséges emberek érkeznek, „egyikük sem harcos vagy bűnöző, a családok felnőtt tagjai éveken át segítették közvetlenül a magyar katonai és egyéb missziós feladatokat, jól ismerik Magyarország értékrendjét, többen beszélik is nyelvünket”.

Közben a Telex arról ír, hogy a Győr melletti vámosszabadi menekülttáborhoz szeptember 1-jén három busz érkezett, és 130-150 kimentett afgánt helyeztek el a befogadóállomáson.

(Kiemelt kép: MTI / AP / Amerikai tengerészgyalogság / Nicholas Guevara őrvezető)

Kimenekítés Afganisztánból:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top