nlc.hu
Utazás

173 afgán menekült érkezett Magyarországra

Megérkeztek Magyarországra az első afgán menekültek

Az afgán állampolgárokat Röszkére szállították, egy átmeneti szállásra.

A Telex értesülései szerint tegnap este 23 órakor érkezett meg Ferihegyre az első olyan magyar repülő, amely afgán menekülteket hozott a tálibok által elfoglalt szülőföldjükről. A gép a Wizz Air flottájába tartozik, Üzbegisztánból 173 utassal a fedélzetén érkezett Budapestre. A Belügyminisztérium közleménye szerint azonban közülük csak 96-an afgán állampolgárságúak, őket azóta az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság egyik röszkei épületébe szállították. A gépen ezen felül magyar és amerikai utasok is érkeztek hazánkba.

afgán menekült röszke ferihegy

Képünk illusztráció (Fotó: Getty Images)

A minisztérium szerint az érintettek Magyarországgal és szövetségeseivel működtek együtt korábban, így a tálibok bosszújára számíthattak. Az érintettek egyelőre hatósági karanténban vannak, ellátásukról az állam gondoskodik: személyenként hideg élelmiszercsomagokat és egészségügyi csomagokat is kaptak. A menekülteket orvos is megvizsgálja, emellett az évszaknak megfelelő ruházatot is kapnak és rögzítik az adataikat is.

Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka egy szombati rendkívüli kormányinfón elmondta, különleges műveleti egységet állítottak fel a kimenekítések levezénylésére. Eddig tíz családot helyeztek biztonságba a magyar különleges erők Afganisztánban

További friss híreink:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top