Különös, de állítólag volt idő, amikor az emberek még néztek tévét. Aki pedig már elmúlt 35, arra is emlékezhet, hogy valaha az egész ország – mármint az évtizedekig Magyar Népköztársaság néven ismert, majd Magyar Köztársasággá alakuló Magyarország – ugyanazt az egy-két, politikailag meglehetősen, nos, elfogult tévécsatornát bámulta, ami több szempontból is roppant egészségtelen és káros dolog. Ugyanakkor volt ennek jó oldala is: a Magyar Televízió monopolhelyzete (és a zenei szerkesztő remek ízlése) miatt ugyanis csak nálunk történhetett meg az a csoda, hogy egy ötvenes évekbeli holland experimentális-avantgárd elektronikus zenei kompozíció többgenerációs alapvetéssé, illetve valóságos országos slágerré tudott válni.
Igen, a Delta című, 1964 és 1996 között futó tudományos-ismeretterjesztő magazin főcímzenéjére gondolunk, a Song Of The Second Moonra, ami – a hozzá tartozó, mozgalmas, klipszerű montázsvideóval együtt – legalább annyira meghatározta a műsor arculatát, mint Kudlik Júlia bámulatos sisakfrizurája. Bár a művet – amit talán túlzás lenne dalnak nevezni – 1957-ben, azaz 64 évvel ezelőtt rögzítette lemezre a neves kortárs zeneszerző-hangmanipulátor-stúdióvarázsló, az európai elektronikus zene egyik úttörője, Kid Baltan (született: Dick Raaijmakers), még mai füllel is őrületesen futurisztikusnak és forradalminak hangzik. Igazi kultusza azonban csak itthon tudott kialakulni: a különböző Youtube-feltöltések alatti magyar nyelvű, illetve magyar felhasználóktól származó, elragadtatott kommentek feltűnően nagy száma legalábbis ezt mutatja.
Dick Raaijmakers zeneszerző (Fotó: Frans Schellekens/Redferns)
(a rend kedvéért pedig egy zárójelben azért említsük meg Raaijmakers egyik állandó szerzőtársának, Tom Disseveltnek a nevét is, noha ő – a közhiedelemmel ellentétben – valójában nem vett részt a Song Of The Second Moon megírásában)
Természetesen nem csak a Delta főcímzenéje/szignálja volt az egyetlen, ami egy életre beleégett a magyar tévénézők agyába. Itt van még néhány felejthetetlen gyöngyszem:
Ablak (Space: Final Signal, 1978)
Bár az Ablak című közéleti szolgáltatóműsor egészen 2009-ig húzta, csúcskorszaka a ’81-es indulástól kb. a kilencvenes évek elejéig, a műsorvezető Déri János sajnálatosan korai haláláig tartott: amint azt a magyar Wikipediáról megtudtuk, „sikerét kiváló szakemberek garantálták”, bármit is jelentsen ez. Hogy maga a műsor pontosan miről szólt, arra sajnos már nem nagyon emlékszünk, ugyanakkor a főcímzenét bármikor, bármilyen körülmények között el tudnánk dúdolni. A dal eredetileg a rövid életű, ám annál nagyobb hatású ún. space disco műfaj egyik vezető együttese, az eleve ilyen szignálszerű, repetitív, instrumentális sci-fi-zenében utazó francia Space második albumán jelent meg, és érdekes módon nem adták ki kislemezen, azaz nem szánták slágernek, hiába ennyire ellenállhatatlanul fülbemászó. Szóval a Final Signal csak Magyarországon lett ekkora klasszikus: a világ többi részén inkább a Magic Fly-t szokás ismerni a zenekartól.
Panoráma (Tangerine Dream: Choronzon, 1981)
A Panoráma a Magyar Televízió külpolitikai magazinműsora volt, amely hétfő (más források szerint vasárnap) esténként került adásba 1981 és 1994 között. Többek között olyan egyedi felvételeket szereztek meg a szerkesztők, mint a Ceauşescu-per, illetve sokszor első kézből tudósítottak a délszláv háborúból, oknyomozást is folytattak, ami által igen nézetté vált a műsor – írja a Wikipedia, amit mi készséggel el is hiszünk, ám sokan vagyunk olyanok, akiknek – életkori okok miatt – elsősorban nem a komoly újságírói teljesítmények jutnak eszébe a műsorról, hanem a tényleg fantasztikusan összerakott intró, illetve az azt aláfestő, zakatoló dobokra illesztett hűvös-melankolikus szintetizátordallam, amely egyszerre fejezi ki a hidegháborús szorongást, valamint a másnapi óvoda/iskola miatti kellemetlen, nyomasztó érzést. A Tangerine Dreamet pedig – hogy egy nagyon olcsó és megúszós fordulattal éljünk – valószínűleg senkinek nem kell bemutatni: bár a német kozmikus krautrock sztárzenekara ’81-ben már azért túl volt a legszebb évein, a Choronzon a Panorámától függetlenül is egy emlékezetes darab.
Stúdió (Logic System: Unit, 1981)
Őszintén szólva erre a műsorra egyáltalán nem emlékszünk, de ez nem jelent semmit, hisz annyi minden másra sem emlékszünk a nyolcvanas évekből! Azt azért mindenesetre ki tudtuk deríteni, hogy ez a Magyar Televízió 1980-ban indított kulturális magazinja (vagy ahogy kissé modorosan nevezték: kulturális hetilapja) volt, amit Baló György, Érdi Sándor, Kepes András és Szegvári Katalin vezetett váltásban. A főcímzenéje 1987-ig egy elég semmilyen olasz diszkószám volt, amit aztán szerencsére lecseréltek minden idők talán legtökéletesebb szignálzenéjére, a Logic System féle Unitra. A Logic System nem hagyományos értelemben vett zenekar volt, hanem a japán szintimágus, a Yellow Magic Orchestrában (a „japán Kraftwerk”, mondjuk) is közreműködő Matsusake Hideki egyszemélyes projektje, a Unit pedig a bemutatkozó album első dala. Egyébként az egész lemezt nagyon jó szívvel ajánljuk mindenkinek: nem szépelgő szintigiccs, és nem is valami önmagát nagyon komolyan vevő kortárs hangszobrászat, hanem inkább újhullámos beütésű, szórakoztató, izgalmas popzene.
Képújság (Szabó Gábor: Country Illusion, 1970 + Tim Renwick: Margarita, Cuba Libre, 1986)
Oké, ez nem főcím, de nem maradhat ki. A Magyar Televízió által valaha készített legszedatívabb műsornak, a Képújságnak több háttérzenéje is volt az évek során, de valószínűleg ez a három maradt meg leginkább a kollektív emlékezetben. Harsány szintiszignálokat hiába is keresnénk: a műfaj ezúttal a csendes, elvágyódó hangulatú, kellemes liftzenébe vagy tapétazenébe hajló, instrumentális gitárpöcögtetés, amit az ’56-ban Amerikába disszidáló és ott világszerte elismert jazzgitárossá váló Szabó Gábor a melankolikusabb végéről közelít meg, míg angol kollegája, az inkább afféle megbízható session-zenészként számontartott Tim Renwick szerzeményei meg a napfényes tengerparton koktélozós luxuspop feelinget hozzák kifogástalanul. ’86-os szólóalbuma, a csodálatos borítóba csomagolt Sunshine Cocktail amúgy konkrétan egy koktél-konceptalbum; alighanem az első és egyetlen ilyen a popzene történetében! És nyilván ezt is egy magyar felhasználó töltötte fel a Youtube-ra, és kizárólag magyarok kommentelik.
Kék fény (Kurt Edelhagen: Hut Ab, Charly,1958)
Az MTV 1964 és 1989 között futó, Kék fény című bűnügyi magazinja egy igazi, vonalas kommunista műsor volt, amit a korszak egyik legvonalasabb kommunista újságírója, a menő szemüvegeiről ismert Szabó László vezetett: szóval valahol értető, hogy a főcímzenét 1980-ban nem cserélték le a radikálisan rendszerellenes posztpunk-zenekar, az URH Kék fény című underground slágerére, amiben pl. olyan sorok hangzanak el, hogy
Mozaikkép lett az arcod
Összerakni nem lehet
Valld be, kedves Szabó László
Miért gyilkolsz engem meg!?
hanem inkább megmaradtak ennél a jól bevált, túl sok vizet nem zavaró nyugatnémet szvingdalnál. Kár, mert amúgy vicces lett volna.
Szeszélyes évszakok: (Rick Wakeman: Pedra da Gavea, 1979)
Rick Wakeman a Yes együttes virtuóz billentyűse, a progresszív rock egyik atyaúristene, aki előszeretettel mutatkozott a nagy nyilvánosság előtt varázslósipkában és palástban, karrierje csúcspontján/mélypontján pedig nagyszabású jégrevüt csinált Arthur király és a kerekasztal lovagjainak történetéből (de tényleg). Ám mi elsősorban azért becsüljük sokra, mert ő az egyik dala, a teljes életművet tekintve valószínűleg nem túl jelentős Pedra da Gaeva volt a főcímzenéje több mint 20 éven keresztül a Szeszélyes évszakoknak, amiben Antal Imre Nyomasek Bobó-verseket szavalt, Maksa László favicceket darált fapofával, Tahi-Tóth ezredszerre is eljátszotta a Nagyon Részeg Embert, Balázs Péter meg vörös fejjel és remegő bajusszal kiabálta különböző bohózatokban, hogy „hát ez hallatlan!”. Ez a frigy az égben köttetett, ahogy mondani szokás.
A Hét (Vangelis: L’Enfant, 1979)
Az 1970-ben indított Hét egy vasárnaponként jelentkező, bel- és külpolitikai témákkal egyaránt foglalkozó, magyar viszonylatban akár meg formabontónak is nevezhető híradó-hírmagyarázó műsor volt, ami állítólag szolidan a még a rendszer kereteit is feszegette (feszegetgette). Talán így volt, talán nem: mi csak azt tudjuk, hogy az 1981-től használt, Vangelis dagályos klimpírozásával aláfestett főcím máig traumatikus erővel bír. Ennél jobban ugyanis semmi nem idézi fel a hét legsötétebb és legreménytelenebb időszakát, a vasárnap estét.
Új Reflektor Magazin (Rolling Stones: Undercover Of The Night, 1983)
Megint egy műsor, amiről semmiféle használható emlékünk nincsen, leszámítva természetesen a nem túl eseménydús főcímet és a hozzá tartozó zenét: utóbbit a Rolling Stones egyik legjobb, legbulisabb diszkószámából, az Undercover Of The Nightból ollózták ki. Hogy ez a zenekar tudtával-engedélyével történt-e, arról fogalmunk sincs. Ha igen, akkor ez elég drága főcím lehetett.
Parabola (Spagna: Call Me, 1987)
Árkus József! Pucér nők! Diszkréten recsegő-ropogó kommunizmus! Még több pucér nő! Egy fokozhatatlanul bugyuta és imádni való céllövölde-italodisco sláger! Ennél több tényleg nem kell így a végére.
