nlc.hu
Otthon

Fizetése 90 százalékát félreteszi a spórolós nő

Fizetése 90 százalékát félreteszi a spórolós nő, 9 év alatt vett két házat

Csak a legszükségesebbekre költ az a kínai nő, aki szinte a teljes fizetését félreteszi.
Aprópénzek

Extrém módon takarékoskodik egy kínai nő, aki a férjével együtt fizetése 90 százalékát félreteszi, pedig két gyereket nevelnek. A 32 éves Wang Shenai és párja 9 év alatt annyi pénzt megspórolt, hogy tudtak venni két házat.

A nő egy kicsi, lepusztult házban nőtt fel, és ahogy elkezdett dolgozni, csak az lebegett a szeme előtt, hogy elég pénzt gyűjtsön össze egy saját lakásra. Wang azt mondja, a cégek mesterségesen tartják fenn a vásárlási hajlandóságot, ő viszont ellenáll ennek. A pénzköltés idegessé teszi és sérülékenynek érzi magát tőle, a spórolás viszont biztonságot ad neki és boldoggá teszi.

A nő úgy tudja szélsőségesen alacsonyan tartani a kiadásait, hogy csak a legszükségesebbekre költ. A barátai által neki adott ruhákat hordja, fehérneműre évente csupán 5 ezer forintot költ, a használati tárgyak közül amit csak lehet, használtan vesz meg. Az pedig szóba sem jöhet, hogy étterembe menjen vagy kimozduljon a barátaival, mert az túl drága.

Ez az életmód azonban nem mindenkinek tetszik. Miközben az extrém takarékoskodása miatt a spórolósok körében szinte sztárnak számít Wang, mások fukarnak nevezik, és azt állítják, biztosan mentális betegségben szenved. A nő azonban leoltotta a trollokat, mondván, senkit sem bátorított arra, hogy kövesse az ő szokásait, neki pedig szíve joga úgy élni, ahogy akar.

(Fotó: Pixabay/Olya Adamovich)

Spórolós tippek az nlc-n:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése