nlc.hu
Otthon
A világ legritkább fái

Ezek a világ legritkább fái

A most következő fafajtákból kritikusan kevés maradt a bolygón, pedig akad köztük olyan is, mely akár 1000 évig is élhetne. Ha hagynák.

Három Királyok Kaikomako

Három Királyok Kaikomako, tudományos nevén a Pennantia baylisiana nevű fát a világ legmagányosabb fájaként is emlegetik. Egyetlen ismert vadon élő példányát 1945-ben Geoff Baylis professzor fedezte fel az Új-Zélandhoz tartozó Három Királyok-szigetek egyik lejtőjén. A fa évtizedekig nem termett magokat, ám számos kísérlet után a tudósok megtalálták a módját a fa szaporításának és palántanevelésnek. A faj fennmaradása érdekében a Három Királyok Kaikomakót jelenleg farmokon termesztik, illetve 80 facsemetét a szigeten is elültettek. 

Pennantia baylisiana

Pennantia baylisiana (Fotó: Getty Images)

Csipkefa

A Csipkefa, azaz az Elaeocarpus bojeri is a világ egyik legveszélyeztetettebb fája. Állandóan nedves környezetre van szüksége, közepes napsugárzással. Júliustól szeptemberig virágzik, fehér virágainak szirmai csipkések, rojtos szélűek. A növénynek csak két példánya élt vadon Mauritiuson. Néhány éve az egyiket a helyi kormány egy faiskolába helyeztette át a faj megmentése céljából. A próbálkozás sikeres volt, a fát azóta sikerült szaporítani, a szakemberek immár több facsemetét is nevelnek.  

Elaeocarpus bojeri

Elaeocarpus bojeri (Fotó: Wikimedia Commons)

Qiaojia fenyő

A Qiaojia fenyő, vagyis a Pinus squamata a világ legritkább fenyője. A vadonban sokáig kihaltnak hitték, míg fel nem fedezték azt a 20 fából álló populációt, mely a kínai Hunan tartománybeli Qiaojia egyik hegyoldalában él. A fa egy kifejlett példánya akár 30 méter magas is lehet, 9-17 centiméter hosszú, fényes, lelógó tűlevelekkel rendelkezik. A magtobozai zöldek, érésük során vörösesbarnára váltanak.

Pinus squamata

Pinus squamata (Fotó: Profimedia)

Fattyú gumifa

A Commidendrum rotundifolium, azaz a fattyú gumifa a 17. századi brit gyarmatosítások előtt nagy számban nőtt a Szent Ilona-szigetek trópusi erdeiben. A populációt azonban súlyosan károsította a fakitermelés, a más növényfajok beültetése, illetve az állatok legeltetése. A vadonban immár kihaltnak tekinthető. A fa nagyjából 2,7 méter magasra nő meg, görbe törzzsel és sűrű, ágas-bogas koronával rendelkezik. Fehéres virágai fürtökben nyílnak a levelek között. 

Commidendrum rotundifolium

Commidendrum rotundifolium (Fotó: Wikimedia Commons)

Clanwilliam cédrus

A dél-afrikai Cederberg-hegység cédrusfáiról kapta a nevét, mivel egykor egész területén Clanwilliam cédrusok (Widdringtonia wallichii) nőttek. A fák nagy részét azonban kivágták és az így nyert faanyagot bútorok, táviratoszlopok, illetve hajók készítésére használták. Pedig a fafajta példányai, ha hagyják őket, akár 1000 évig is elélhetnek. A Clanwilliam cédrusok populációja jelenleg a kihalás szélén áll.

Widdringtonia wallichii

Widdringtonia wallichii (Fotó: Wikimedia Commons)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top