nlc.hu
Otthon

Látatlanul vettek lakást és azonnal megbánták

Árverésen vett látatlanul lakást egy amerikai pár és alaposan megbánta

Többek közt egy közel két tonnás széf is volt az ingatlanban, melynek tartalma miatt értesítették a rendőrséget.

Izgalmas vállalkozásnak tűnt egy Los Angeles-i pár számára, hogy felújítsanak egy árverésen, potom pénzért, ám látatlanul megvett ingatlant. Tiffany May és barátja Matt azonban hamar rájött, talán mégsem volt a legjobb ötlet belevágni. Kiderült ugyanis, hogy a „por- és vizeletszagú” lakás korábbi lakója rögeszmés gyűjtögető volt, és amit hátrahagyott, nemcsak undorító, hanem kifejezetten aggasztó is volt – számolt be az esetről a The Sun.

Romos lakás betört ablakon keresztül nézve.

Képünk csupán illusztráció (Fotó: Pixabay)

Az új tulajdonosok a lakásban – mely tele volt állati tetemekkel – találtak  többek közt egy hatalmas, közel kéttonnás széfet, benne fegyverekkel, „zsarolásra alkalmasnak tűnő” fotókkal, különös pénzérmékkel, sőt a holmik közt még emberi haj is volt. Tiffany, aki a közösségi médiában dokumentálta követőinek az ingatlannal kapcsolatos felfedezéseiket, azt állította, a széf olyasmit is tartalmazott, amit nem mutathat be és amely miatt egyértelmű volt, hogy kénytelenek értesíteni a hatóságokat.

Szintén aggasztó, hogy az ingatlanba a jelek szerint pár nappal azelőtt betört valaki, hogy megkapták volna a kulcsokat, illetve néhány nappal később egy fiatal férfi megközelítette a párt az utcán, azt állítva, ő a volt tulajdonos unokaöccse és kérné a széfben talált holmikat.

Tiffany és Matt úgy tudják, hogy az előző tulajnak nem voltak hozzátartozói, és végrendelet nélkül halt meg. Mindenesetre a pár végül úgy döntött, jó pénzért profi csapatot bíz meg az ingatlan teljes felújításával, és elvileg szinte azonnal megbánták, hogy egyáltalán licitáltak a helyre.

A közelmúltban sajnos egy új-zélandi család került rettenetes helyzetbe, miután látatlanul megvásárolta egy gazdátlanná vált raktárhelyiség tartalmát. A holmik közt ugyanis több bőrönd is volt, melyekben gyermekek holtteste lapult már évek óta.  

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top