A lakberendezési trendeket bemutató összefoglalókban általában pazarul berendezett otthonokat láthatunk, nagyjából kétszer akkora és/vagy tízszer drágábban berendezett belső terekkel, mint ami rendelkezésünkre áll. Ettől aztán vagy elmegy a kedvünk az egész lakásszépítgető projekttől, vagy megrázzuk magunkat és úgy döntünk, kihozzuk azt ízléssel kevesebb pénzből is. Ez utóbbira adunk most mi is ötleteket.
1. Meleg tónusok
Talán a világ változásai is generálhatták, hogy a hideg, szürkés árnyalatok felől elmozdult az érdeklődés a meleg tónusok felé, amik a tél közeledtével csak még indokoltabbá válhatnak. Jól esik a szemnek és a léleknek egyaránt a bézses-barnás földszínekből építkező környezet, a természetes fa színe, jelenléte. A dió, tölgy vagy fenyő egyaránt kedvelt, de a rattan is népszerű alapanyag, ami kiegészítők, kisbútorok esetén könnyen bevethető.
Hogyan valósítsd meg a trendet?
A világos földszínek, bézsek nagyon jó választások, ha a szobafestésre van szükség, egyrészt nem nyomják össze a teret, világos érzetet adnak, másrészt tökéletes hátteret szolgáltatnak a bútorok, kisebb kiegészítők, mint a párnák, dísztárgyak számára. Utóbbiakat ráadásul jóval olcsóbb cserélgetni, ha picit az évszakhoz igazítanánk a dekort, vagy csak megunjuk az aktuális színeket. Ha sötétebb falszínre is vágyunk, azt elég lehet csak a szoba egyik falára felvinni, hogy ott kiemeljük például az előtte lévő étkezőasztalt, vagy választhatjuk pont a kanapé, vagy hálószobában az ágy mögötti falfelületet is hozzá. Tegyünk rá színben a világos árnyalattal passzoló képet, falidíszt vagy polcot, így látványban szépen összekapcsoljuk a szoba többi részével.
Ha a bútorok nem passzolnak az új enteriőrbe, átfestésükkel vagy átfóliázásukkal bármikor megújíthatod őket, sokkal olcsóbban, mintha újakat vásárolnál. Akár a konyhabútor is felújítható ezekkel a módszerekkel, de még a csempéket is átfestheted vagy csempematricázhatod a vizes helyiségekben, az eredményben pedig évekig gyönyörködhetsz.
Kisebb ráncfelvarrást, hangulatfinomítást már néhány kiegészítővel is elérhetsz. Kisbútorokat, például egy dohányzóasztalt, lerakodóasztalkát, puffot, fotelt használtan is vásárolhatsz, a retró, 50-es és 60-as években készült darabok igazi kincsek, amik formavilága ma is megállja a helyét, mégis, gyakran fillérekért válnak meg tőlük egy-egy lomtalanítás során. Egy kis átfestéssel újat varázsolhatsz belőlük, sőt, még egy újrakárpitozás sem a lehetetlen küldetés kategóriája, megvalósítását ezernyi videó és barkácstipp segíti.
Az egy kis új jegyében beviheted a meleg színeket, a fát egy szép tálca, egy mutatós vágódeszka képében, de rattan kaspók, fonott szélű tükrök, képkeretek is rendelkezésünkre állnak.
A szoba melegségét, otthonosságát emelik a kötött lakástextilek is, amiket mi is elkészíthetünk. Kötni nemcsak sálat lehet, kis kézügyességgel készíthetünk egy régi puffra új huzatot, díszpárnát a kanapéra, poháralátétet, vagy akár plédet, ágytakarót is. A kötött anyag puhasága igazi őszi-téli dekorrá teszi őket, színben pedig segítségükkel is belevihetjük az enteriőrbe a földszíneket.
2. Íves formák
A szögletes minimál első helyét az utóbbi időben átvették az ívelt formák, igaz ez az ülőbútorokra, kanapékra, de a kisbútorokra, kiegészítőkre is. Az organikus formák hullámzó, íves vonalai, a lekerekített sarkak és élek számtalan apróságon is visszaköszönhetnek. A konyhai vagy fürdőszobai kiegészítők, a tükör vagy falidísz formáján, egy kerek díszpárna képében, de a vázák, kaspók formavilága is képviselheti ezt a természetességet feldolgozó trendet.
Hogyan valósítsd meg a trendet?
Ahogy már utaltunk rá, a legkönnyebben és legolcsóbban a lakberendezési kiegészítők segítségével szépítheted otthonodat. Egy mutatós váza otthonod éke lehet, egy szép gyertya és gyertyatartó nappalid minden pontját díszítheti, varrhatsz vagy köthetsz ovális párnahuzatot, tehetsz fel kerek faliszőnyeget, vagy díszítheted íves festésmintával is a szoba egyik falát. Kis kézügyességgel készíthetsz makramé mandalát, aminek természetes színei, anyaga az előzőekben bemutatott trendhez is szépen kapcsolódnak.
Nagyobb változtatás esetén a bútorfelújítás itt is opció, egy szép formájú, kerek dohányzóasztalt nem csak újan szerezhetünk be, átfestése pedig egy délután alatt megvan.
3. Márványminta
Hogy a márványminta divatos, az önmagában nem nagy hír, az már inkább, hogy a klasszikus, szürkés tónusok hűvösségét felváltják a bézses színváltozatok, a borostyánba kúszó, meleg színek, sőt, a sötétbarna is. Kifinomultságot, nemességet hordoz magában a minta akkor is, ha nem valódi márványról van szó, nem véletlen, hogy márvány hatású csempétől és vinyl padlótól a bútorok átalakításához is megfelelő fóliákon át a lakberendezési kiegészítőkig, dísztárgyakig mindenből találunk a témába vágót.
Hogyan valósítsd meg a trendet?
Nagyobb felújítás esetén a fürdőszobák esetén népszerűek a márványhatású csempék, a hidegburkolatoknál a járólapok, de a konyhapultot sem szabad kifelejteni a sorból mint a márványminta tökéletes alanyát. Minél sötétebbet választunk belőlük, annál karakteresebb lesz, legénylakásokban maszkulin irányba is könnyű eltolni velük az összhatást, a kis helyiségeket azonban a sok sötét felület összenyomhatja, ezt érdemes mérlegelni. Átmenetileg, pár évig szépen kitartó megoldást jelenthetnek a csempematricák, bútorfóliák, amikkel megújíthatjuk a fürdőt és konyhát egyaránt.
Hálószoba, nappali esetén a kisbútorok, kiegészítők mintájába szintén beilleszthetjük a trendet, átfóliázással egyszerűen elérhetjük a vágyott eredményt, ha például egy lerakodóasztal lapját szeretnénk feldobni, de beszerezhetünk egy-egy szép vázát, kaspót, dísztárgyat is. Mi több, készíthetünk márványmintás faliképet házilag is, filléres megoldás, aminek készítésébe a gyerekeket is bevonhatjuk, így igazi családi alkotás kerülhet majd a szoba falára.
4. Drágakövek, nemesfémek árnyalatai
Ahogyan a a divatban, úgy a lakberendezés terén is megnőtt az igény a színekre, nem is akármilyenekre. A meleg tónusokhoz is remekül passzoló drágakövek árnyalatai váltak keresetté, a smaragdzöld, a zafír, a rubin is hatással van a lakberendezésre, gondoljunk csak a bársonnyal bevont ülőbútorok népszerűségére. Ugyanígy a borostyán színe, és persze a nemesfémek, az arany, ezüst, réz is jelen vannak, ősszel és télen pedig nyugodtan választhatjuk ezek sötétebb, intenzívebb színváltozatait.
Hogyan valósítsd meg a trendet?
A lakástextilek kézenfekvő megoldások, pár szép törölköző a fürdőbe, konyharuha a konyhába, vagy egy új terítő az étkezőasztalra látványosan alakíthatja az adott helyiség összképét. De áthúzhatjuk a székek ülőkéjét egy szép bársony huzattal, varrhatunk vagy vásárolhatunk néhány díszpárnát. A drágakövek színei intenzívek, melyek képesek uralni a teret, egy smaragdzöld ágytakaró a teljes szobát meghatározhatja. Ha nem szeretnéd a teljes szobát alárendelni, válaszd őket kisebb kiegészítők színeként, és variáld kedvedre: mint egy ékszer esetén, úgy az enteriőrben is remek párosokat alkotnak.
5. Növények minden formában
A pandémia 2020-as kitörését követően az emberekben világszerte felerősödött a vágy, hogy a természetet is beköltöztessék magukkal a négy fal közé. A szobanövények minden méretben és formában keresetté váltak, felpezsdült a balkonkertészkedés, fűszernövény termett jóformán minden ablakpárkányon, és hobbikertésznek lenni is menőség lett a háztulajdonosok körében. Bár a Covid enyhült, a növények szeretete szerencsére megmaradt az emberek szívében, ennek ékes jele, hogy számtalan formában felbukkan a természet iránti vágy a lakberendezési trendekben.
Hogyan valósítsd meg a trendet?
Divat komplett dzsungellé növelni szobanövény-állományunkat, díszes kaspókba tenni, mutatós virágállványokra halmozni őket. De ugyanígy a növénymintás, egész falat betakaró tapéták is népszerű faldekor megoldások. Hozzá kell tenni, nem a legolcsóbb megoldások, ám az eredményben évekig gyönyörködhetünk mindennap.
Növényeket palántázni már jóval olcsóbb, e tekintetben érdemes családi-baráti körben is összefogni és cserélni, ajándékozni egymásnak egy-egy tővel a következő átültetés alkalmával. Mutatós kaspókat találhatunk hozzájuk már egy-kétezer forintért is, régiségvásárokban pedig igazi retró különlegességeket foghatunk ki, hasonlóan baráti árakon.
A virágminta visszaköszönhet a textileken is, sötétítőfüggöny, asztalterítő, díszpárna is kaphatja a mintát, kis varrástudással méterben vett anyagból mi magunk is elkészíthetjük őket. Aki szeret kézimunkázni, annak érdemes a jó öreg hímzéstudását is leporolni, divat lett ugyanis e hobbi, aminek eredményét akár hímzőkeretestől is a szobánk falára akaszthatjuk.