Butter makes everything better, azaz a vaj mindent jobbá tesz – mondja az angol. Mára viszont olyan drága lett, hogy keressük a kerülőutakat – mondja a magyar.
Tény, hogy több száz étel vajjal az igazi. Egy egyszerű melegszendvics, a napokon át készülő indiai csirke a vöröslő, gazdagon vajas szószban vagy a legtöbb sütemény- és tortarecept – a vaj alapvetés benne. Nevezhetjük ugyanakkor first world problemnek is a dolgot, hiszen nagyon is finom krémlevesek, mártások, szaftos egytálételek, brownie-k, muffinok, kalácsok, kekszek készülhetnek a vajat mellőzve is.
Több ezer forintnyi vaj is szükséges lehet egy-egy süteménybe
Az élelmiszerár-robbanás a vajat sem kerülte el. Mára átlagosan 7000 forint a vaj kilója. A legolcsóbb ajánlatok 4700-5000 forint körül alakulnak; a drágább, belga, francia, olasz, dán vajak, mint a Président, Parmareggio Burro, Lurpack kilogrammja pedig nagyjából 8000 forintnál indul. Biovajból a legkedvezőbb árút egy diszkontláncban találtuk 6200 Ft/kg áron, termelői piacokon pedig nem ritka a 11-13 ezer forintos kilónként ár a biotermékért.
Egy-egy házi sütemény 150-200 gramm vagy még több vajat igényel. A 200 grammos kiszerelésű vajak 1000-1500 forintos árát látva felmerülhet a kérdés, hogy mivel helyettesíthetjük az igencsak megdrágult alapélelmiszert?
Fontos: a vajon pirított vagy vajon párolt ételekben igen lényeges az olvadó vaj textúrája és zsírtartalma. Ezeket inkább az alábbi olajakkal, mintsem a zöldség- gyümölcsalapú hozzávalókkal tudjuk helyettesíteni. A süteményekben, kekszekben, tortákban, gyümölcskenyerekben azonban kiválóak a lent ajánlott pürésített zöldségek, gyümölcsök.
A vajpótlók arányai is lényegesek, hogy egységnyi vaj helyett mennyit használjunk belőlük.
A legegyszerűbb: étolaj
A hevítésre és magas hőmérsékleten való sütésre alkalmas növényi olajak jó szolgálatot tesznek vaj helyett. Egyéni döntés kérdése, hogy használunk-e finomított olajakat, vagy ragaszkodunk a hidegen sajtolt, extra szűz olajakhoz. Az utóbbi időben szintén megdrágult, de az árstop miatt még olcsón beszerezhető napraforgóolaj vagy repceolaj mindenesetre pénztárcabarát megoldás, csak arra figyeljünk oda, hogy ne 1:1 arányban használjuk, mert az olajtól csöpögő sütemény egy kicsit sok a jóból.
Mennyiség: 1 egység vajat 3/4 egység olajjal pótolhatunk.
nlc. tipp: Az egyszerű, kevert tésztás süteményekhez ideális vajpótló.
A jolly joker: kókuszolaj
A vegánok és tejérzékenyek régóta preferálják, habár a kókuszolajat (más néven kókuszzsírt) övező kezdeti hype mára jócskán alábbhagyott. Az ismert vödrös kiszerelésben már 2300 forinttól kapható kilogrammja, tehát feleannyiba kerül, mint ugyanennyi vaj. Ez az ár a finomított olajra vonatkozik; a prémium minőségű, hidegen sajtolt, extraszűz kókuszolaj 5000-nél indul. Hasonló tehát az olívaolajak minőségi különbségeihez és árképzéséhez. Főzhetünk és süthetünk is vele!
Mennyiség: 1 egység vajat 1 egység kókuszolajjal pótolhatunk.
nlc. tipp: Ne aggódjunk, a finomított olajnak nincsen kókuszíze!
Harmadannyi áron, mint a vaj: görög joghurt
A fölözött tejből, tejszínből és joghurtkultúrából készülő görög joghurtot még azok is kedvelik, akik nem rajonganak a natúr verzióért. A sütni szeretők régóta ismerhetik a tészták jó barátjaként: rendelkezik az állati eredetű tejtermékekre jellemző ízzel és zsírtartalommal, mára pedig jóval olcsóbb, mint a vaj, 1500 forintnál indul kilója. A kalácsokban, süteményekben, kekszekben, muffinokban, gyümölcskenyerekben fogjuk nagy hasznát venni.
Mennyiség: 1 egység vajat 1 egység görög joghurttal pótolhatunk.
nlc. tipp: A krémesség garantált.
Nem időutazás, sok helyen itthon is kapható: író
Az enyhén fanyar ízű író a vajkészítés mellékterméke, a tejhez hasonló, de annál sűrűbb folyadék. Önálló tejtermék, itthon is több nagy üzletlánc boltjaiban és piacokon is kapható. Ára szolid, 800-1000 forintos kilónkénti áron elérhető. Számoljunk a fanyarkás ízzel, és a receptekben felezzük meg a vaj mennyiségét, ha íróval helyettesítjük.
Mennyiség: 1 egység vajat 1/2 egység íróval pótolhatunk.
nlc. tipp: Angol nyelvű süteményreceptekben gyakran találkozni a buttermilkkel, ez bizony az író.
Az elátkozott, majd rehabilitált margarin
Ezennel nem nyitnánk meg a nagy margarinvitát, habár tény, hogy az elmúlt években komoly kampány indult a védelmében, ami az emberi testre gyakorolt hatását illeti. Ízben, textúrában még mindig körökkel veri a vaj – csak az árában nem. Ez érthető is, hiszen a vajban az „anyag”. A vajat tejből köpülik, a margarint növényi olajokból, növényi zsírból és vízből állítják elő az élelmiszergyártás során. A margarinok zsírtartalma eredetileg 80-90 százalék közötti, de számos zsírcsökkentett kiadás kapható, akár 25 százalékos is. A sütés-főzés során persze éppen a zsírtartalma miatt értékes.
Mennyiség: 1 egység vajat 1 egység margarinnal pótolhatunk.
nlc. tipp: Ma már a jó minőségű margarinok nem tartalmaznak hidrogénezett növényi olajokat, ami a legfőbb érv ellene ezek transzzsírsav-tartalma miatt. Érdemes tehát elolvasni a címkét, és ne a legolcsóbbat válasszuk!
Filléres megoldás: almapüré az egyszerűbb süteményekhez
Az édességsütésben lesz segítségünkre az almapüré. Akár már egyetlen almából is dolgozhatunk. Meghámozzuk, kimagozzuk, minimális vízzel turmixoljuk. Ne ízesítsük, ne is cukrozzuk. Feleannyi almapürével már működnek a receptek, és még örülhetünk is, hogy mennyivel kevesebb kalóriát, zsírt és mennyivel több élelmi rostot fogyasztottunk. Az alma íze ebben a formában nem tolakodó.
Mennyiség: 1 egység vajat 1/2 egység almapürével pótolhatunk.
nlc. tipp: Hanyagoljuk a savanyúbb fajtákat. Bevált kekszekben, kevert tésztás süteményekben.
Szuperolcsó és megszínez: sütőtökpüré
Tényleg jolly joker a süteményekben, tortákban, kekszekben, gyümölcskenyerekben, és azokban az ételekben is, amiben elfér a sütőtök természetes cukortartalma is. A receptekben írt vajtartalom háromnegyedét kell csak beletennünk, így enyhén édesíteni fogja a végeredményt. Süssük meg sütőben a kimagozott tököt, majd pürésítsük, és ne ízesítsük a vaj helyettesítéséhez. Szintén filléres megoldás.
Mennyiség: 1 egység vajat 3/4 egység sütőtökpürével pótolhatunk.
nlc. tipp: Ne aggódjunk, ekkora mennyiségben nem lesz sütőtök ízű az étel. Narancssárgás színre viszont számíthatunk!
Az avokádó nem drágul úgy, mint a tejtermékek
Extrém, hogy a jóléti társadalmak egyik trendi alapanyagát ajánljuk vaj helyett, de a vegánok és laktózintoleranciával élők régóta tudják, hogy az avokádó kiválóan krémesít, és mindehhez még semleges ízű is. Egy átlagos méretű Hass avokádó ehető részének súlya mag nélkül kb. 150 gramm, és 500 forintért már találunk az élelmiszerboltokban. Ugyanennyi (legolcsóbb) vaj árának tehát körülbelül 2/3-áért.
Mennyiség: 1 egység vajat 1 egység avokádóval pótolhatunk.
nlc. tipp: Ha éretlen az avokádónk, tegyük papírzacskóba egy-két érettebb banán mellé. Meg fogja gyorsítani az érését.
Édesít + krémesít: banán
A banánpüréhez még csak a botmixert sem kell elővennünk, egy villával összenyomkodhatjuk. Ízlés kérdése, hogy szívesen használjuk-e, mert a süteményekben érződik a banáníz. Cserébe krémesít, sűrít, és ne feledkezzünk meg róla, hogy intenzíven édesít is, ezáltal egy remek természetes édesítőként is funkcionál.
Mennyiség: 1 egység vajat 3/4 egység banánpürével pótolhatunk.
nlc. tipp: A jól megbarnult banán íze intenzívebb és jóval édesebb is, számoljunk ezzel.