nlc.hu
Otthon
Három ismeretlen eredetű légi eszközt lőttek le az USA-ban

Így nézett ki a Kanadában lelőtt, földönkívülinek gondolt légi eszköz

A Fehér Ház illetékese mindenkit megnyugtatott: az Észak-Amerika felett lelőtt titokzatos légi eszközök nem földönkívüli eredetűek, és nem jelentenek katonai veszélyt a lakosságra.
Földönkívüli

Az elmúlt hét végén az amerikai légierő három ismeretlen eredetű légi eszközt semmisített meg: pénteken Alaszka északi partjai közelében, szombaton Kanada kérésére és együttműködve a szomszédos országgal Yukon tartomány fölött, majd vasárnap az Egyesült Államok Michigan állama közelében, a Huron-tó térségében.

Ezek kapcsán Lloyd Austin védelmi miniszter Brüsszelbe érkezése után a repülőtéren újságírók előtt arról beszélt, hogy a szóban forgó tárgyak nem jelentenek katonai fenyegetést, illetve veszélyt a földön tartózkodók számára, ugyanakkor kockázatot testesítenek meg a polgári repülés és információbiztonság szempontjából.

Az eszközök megsemmisítését azzal indokolta, hogy miután nem tudták pontosan meghatározni, miről van szó, elővigyázatosságból cselekedtek az ország biztonsága és érdekének védelmében. Megjegyezte: tisztában vannak azzal, hogy országok, vállalatok, tudományos szervezetek tevékenykednek a szóban forgó légtér-magasságokban, akár legitim kutatási célokból.

Jelenleg a lelőtt tárgyak maradványait próbálják megtalálni, hogy teljesebb képet kaphassanak arról, milyen eszközökről van szó, de a körülmények nehezítik a keresést – mondta el a Pentagon vezetője. Kifejtette, hogy Alaszka közelében a tengeri jégen kell dolgozni, míg Kanadában az ottani hatóságokkal együttműködve a lakott területtől távol eső térségeket kell átfésülni, míg a Huron-tó térségében az amerikai parti őrség, a hadsereg északi parancsnoksága, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a kanadai hatóságok közösen kezdték meg a munkát. Hozzátette, hogy az esetek különleges jellege miatt a vizsgálat is hosszabb időt vehet igénybe.

Ahogy elmondta, a védelmi tárca a vizsgálat során együttműködik a szövetségi légi irányítással, az FBI-jal, valamint a szövetségi űrkutatási hivatallal (NASA). Lloyd Austin külön felhívta a figyelmet arra, hogy a hétvégén megsemmisített eszközök eltérnek a Dél-Karolina közelében február 4-én lelőtt eszköztől, amelyről a miniszter azt mondta, tudják, mi volt: „a Kínai Népköztársaság megfigyelő léggömbje”.

Hétfőn a Fehér Ház sajtótájékoztatóján a nemzetbiztonsági tanács kommunikációs koordinátora igyekezett eloszlatni azokat a híreszteléseket, miszerint földönkívüli légi eszközökről van szó. John Kirby úgy fogalmazott, „az amerikaiaknak nincs okuk aggódni amiatt, hogy földönkívüliekről van szó”. A feltételezések annak nyomán kezdtek el terjedni, hogy az Észak-amerikai Légtérvédelmi Parancsnokság (NORAD) vezetője vasárnap úgy fogalmazott, semmilyen lehetőséget nem zárna ki az azonosítatlan légi tárgyak származásával kapcsolatban.

Glen VanHerck tábornok ugyanakkor arról is beszélt, hogy a megszaporodott észlelések azzal is összefüggésben lehetnek, hogy a kínai eszköz körüli incidens nyomán a légtérvédelem növelte a radarok teljesítményét, azok érzékenységét. 

Forrás: MTI/nlc, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top