nlc.hu
Otthon
A világ legidősebb olajfája még mindig nő és terem

Hiába 3 ezer éves, továbbra is terem gyümölcs a világ egyik legöregebb fáján

Kréta szigetén magasodik a faóriás, ami még mindig ontja az olajbogyót!
A világ egyik legöregebb fája Krétán

Az Ano Vouves nevű görög faluban található az a csavart törzsű olajfa, ami már a Római Birodalom bukásakor is hozott hajtásokat, és a 2004-es athéni olimpia alatt sem hagyott fel vele. Most, 2023-ban is olyan bőségesen terem rajta olajbogyó, hogy a helyiek ismét szüretre készülnek!

Kréta szigetén már 3000 éves múltra tekint vissza az olívatermesztés, amiből bőségesen kivette a részét ez, a világ legidősebb fái közé tartozó óriás. Pontos korát a szakemberek sem tudják megállapítani, az évgyűrűk alapján azonban arra jutottak, hogy két évezredet biztos, hogy megélt, de a merészebb becslések szerint 4000 éves is lehet.

A különleges fa átlagos korát így most 3000 évre teszik, és csodálva látják a szakemberek is, hogy ennyi idő alatt sem száradt el a fa, olyannyira, hogy továbbra is nő és még termést is hoz. A nagy becsben tarott fa ágaiból fonták a 2004-es olimpiai játékok győzteseinek koszorúit.

Rekorder fák

A Vouves-i olajfa korántsem a legidősebb, nála jóval korosabbakat is hord a hátán a föld. Kaliforniában él egy 4854 éves óriásfenyő, aminek magja még jóval időszámításunk előtt csírázott ki a talajban!

Ennél is öregebb, 6000 éves a Libanonban található The Sisters névre keresztelt olajfa-páros, ami több háborút, világjárványt, aszályt és tűzvészt is túlélt.

Forrás: Via, Fotó: Getty Images

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top