nlc.hu
Otthon

Ingatlanosból építésvezetővé képzi át magát egy brit édesanya

Karrierváltás: 50 felett döntött úgy, hogy a kiskosztümöt munkaruhára cseréli, és ingatlanos helyett inkább építésvezető lesz

Lynn Johnson szeretné, ha sok nő követné a példáját.

Az 54 éves Lynn Johnson 30 évig dolgozott ingatlanosként, amikor azonban fia tinédzser lett, úgy döntött, itt az ideje a karrierváltásnak, és mivel ki akarta próbálni, hogy milyen egy építkezésen dolgozni, jelentkezett egy gyakornoki programba, és most építésvezetőnek tanul. A hosszú távú terv pedig az, hogy most 13 éves fiával egyszer majd alapítsanak egy saját építési vállalkozást.  

„Életem legjobb döntése volt, a magas sarkút és a rúzst munkaruhára cseréltem. Huszonegy évesen lettem ingatlanos, és szükségem volt a változásra. Mindig is érdekelt az építőipar, és amikor a fiam idősebb lett, már nem volt rám olyan nagy szüksége, úgy döntöttem, eljött az idő” – nyilatkozta.

Lynn Johnson

Fotó: SWNS/Profimedia

Hozzátette, ugyan vannak ennek a munkakörnek is olyan részei, amik nem éppen a legkellemesebbek, például az, hogy korán kell kelni, így is imádja, hiszen nagyon jó érzéssel tölti el, amikor végeznek a munkával és látják a végeredményt. Lynn Johnson eleinte tartott attól, hogy nőként mennyire fogják komolyan venni, hiszen az építkezéseken főként férfiak dolgoznak, de szerencsére félelmei nem igazolódtak be, mindenkivel jól kijön, remek csapatot alkotnak, és szeretné arra bátorítani a nőket, hogy kövessék a példáját, és sosincs késő váltani.

Persze gyakornokként nem keres annyit, mint korábban, de úgy számol, hogyha megszerzi a szükséges képesítést, sokkal nagyobb fizetést kap majd, mint előző munkahelyén, ráadásul az rendszeresen érkezik majd. Megjegyezte azt is, nagyon jól tudja hasznosítani ingatlanosként szerzett tapasztalatait, hiszen tudja, hogy a vásárlóknak mik az igényeik. 

(via Metro)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top