nlc.hu
Otthon
Értékes edények a használtcikk-boltból

8000 forintért vett két régi edényt, milliókért adta el

Az adományboltban vásárolt kerámiákról kiderült, hogy értékes ritkaságok, amik egy kisebb lakás árával is felvehetik a versenyt.

Egy gyűjtő mindössze 8000 forintnak megfelelő összegért vásárolt meg két színes kerámiaedényt egy londoni adományboltban. A krizantémokkal és lótuszvirággal díszített edényekről ekkor még csak nem is sejtette, hogy ennél az összegnél nagyságrendekkel többet érhetnek. A tárgyak alján aztán azonban felfedezett egy-egy pecsétet, ez késztette arra, hogy kutakodni kezdjen, honnan származhatnak azok. Végül bevitte őket egy művészeti galériába, ahol a szakemberek megállapították, hogy az edények a kínai Csing-dinasztia korából származó, nagy értékű ritkaságok, melyek annak idején a császári műhelyekben készülhettek. Bár találhatók rajtuk apróbb esztétikai sérülések, mint például a hajszálrepedések, karcolások, még így is sok ezer fontot kaphat értük.

A vevő ekkor felkereste a londoni Roseberys akciós házat és elindította az árverésre bocsátás folyamatát. Az aukciós ház nagyjából 20 millió forintnak megfelelő összeget remélt a két porcelánért, ám azok végül ennél is magasabb áron, átszámítva mintegy 25 millió forintért keltek el.

A milliókat érő edények

A milliókat érő edények (Fotó: Roseberys London)

Sokan csodálkoztak azon, hogy a bolt munkatársai hogyan nem vették észre, hogy a két edény értékes darab, Bill Forrest, a Roseberys kínai, japán és délkelet-ázsiai művészetért felelős vezetője a CNN-nek aonban úgy nyilatkozott, ez gyakrabban előfordul, mint gondolnánk, mivel az ilyen tárgyak beazonosításához speciális tudásra van szükség. 

„A szívem összeszorul, amikor olyan kínai tárgyakról olvasok, amelyeket használtcikk-üzletekben árulnak, pusztán aprópénzért” – mondta Forrest.

A szerencsés vevő azonban gondolt az adományboltra is, ahol ekkora szerencse érte: az árverésből befolyt összeg egy jelentős részét a boltot üzemeltető jótékonysági szervezetnek ajánlotta fel. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top